A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-31 / 52. szám
i o álltak, várták, hogy megszólaljon a talp alá való zene. Az egyik versenybírónak azonban valósággal nyoma veszett, hiányos zsűri előtt pedig nem lehetett megkezdeni a műsort. Tűvé tettük érte az égés? székházat, a pincétől kezdve mindenütt összekerestük, végül valakinek eszébe jutott, hogy a CSEMADOK helyi szervezetének az irodájában is meg kellene nézni, hátha ott van. Ott is volt, csak éppen kijönni nem tudott szegény, mert valaki véletlenül bezárta. Persze, ő nyugodtan várta, hogy rátaláljunk, egyáltalán nem izgult, mert tudta, hogy nélküle úgysem kezdhetjük meg a versenyt. ■ — Az idén november 5-én és 6-án zajlott le a CSEMADOK székházában egy nagyszabású nemzetközi táncverseny. Az első versenynapon egy órakor kezdődött volna a műsor, az egyik táncosunk azonban még fél kettőkor sem érkezett meg, már kezdtünk aggódni miatta. Nosza, Keller, mondom magamnak, gyerünk, üljünk kocsiba, nézzük meg, mi történt. „Itthon-e a Józsi?" kérdezem táncosunk anyjától. Hát persze, hogy otthon volt. Csakhogy ő azt hitte, hogy csak háromkor kezdünk. A program azonban nemcsak őmiatta kezdődött később a kelleténél. A verseny vezetője is megjárt, mert Nyitráról jövet közlekedési baleset érte, s nemcsak a kocsijának esett baja, hanem bizonyára a ruhájának is, így aztán átöltözésre is időt kellett szakítania... Nos, ilyesmik is szép számmal előfordulnak egy tánccsoport életében. Ilyen „zűrök". Az is megtörtént már, hogy egy reprezentációs bál után nem volt időnk átöltözni, sietni kellett az állomásra, s aztán a vonatban öltöztünk át. Ez, persze, nem a mi számunkra -volt multságos, inkább azok vidultak rajta, akik láttak bennünket... ■ S most már ne szaporítsuk tovább a szót, kezdődjék a tánc. A további beszéd fölösleges. Hiszen a tánc olyan művészet, amelynek nincs szüksége szavakra. Á SZOCIALISTA TÜRVENYESSEt VEDELMEBEN A több emeletes, sárgásbarna márvánnyal burkolt bratislavai Igazságügyi Palota a fővárosi, a járási és a kerületi bíróság, az ügyészségek, az állami közjegyzőség, az 1-es számú ügyvédi munkaközösség és egyéb igazságügyi intézmények székhelye. Mondhatnám, valóságos „igazságügyi kombinát" ez a három utcára nyíló, hatalmas épület, ahol az alagsori büfében gőzölgő fekete kávét épp úgy kaphat az ember, mint a tárgyalótermek valamelyikében — mondjuk — tizenöt évi börtönt vagy havi négyszáz koronányi gyermektartási díjra szóló kötelezettséget... A bírósági ügyekről és a különböző jogi konfliktusokba sodródó emberi sorsokról tudósító riporter hetente olykor több alkalommal is meg-megfordul az Igazságügyi Palota folyosóin s tárgyalótermeiben. S mivel az óesztendő utolsó napjait írjuk, kérem, ne vegye tőlem zokon senki, hogy most summázni kívánok: az elmúlt esztendőben egyéb összefüggésekben már említett vagy csupán a noteszomba jegyzett bűnügyek és bírósági tárgyalások közül feleleveníteni néhány olyat, melyek közös jellemzője a mosolyra késztető turpisság, hanyagság, avagy emberi hiszékenység . . . CSAK EGY KIS FURFANG Szlovákiai ismert üzemeinek egyikében új szennyvízlevezető csatorna építése vált szükségessé a közelmúltban. Az új csatorna földbe helyezéséhez | többszáz méternyi friss földárok kiásására volt szükség. Az üzem vezetősége azonban hiába házalt különböző építővállalatoknál, ezt a csekélynek tűnő megbízatást sehol sem akarták elvállalni. A látszólagos kényszerhelyzetben ezért ráálltak néhány alkalmi munkás ajánlatára, akik vállalták, hogy elvégzik az árokásási munkálatokat. A megrendelő (az üzem) és a „szállítók" meg is kötötték az alkalmi munkaszerződést, s megegyeztek a munkáért járó bér összegében, valamint abban, hogy a brigádosok húsz nap alatt elvégzik az árokásást. De már másnap csodával határos meglepetés várta az üzembe siető dolgozókat: készen állott az árok! Fél nap sem telt bele, s kiderült a csodának tűnő furfang titka: az alkalmi munkaszerződést vállalt brigádosok megegyeztek az árokásást megrendelő üzem földkotrógép-kezelőinek egyikével, aki egyetlen éjszaka alatt játszva végzett a csatorna kiásásával — természetesen, busás bér fejében!... Az alkalmi „munkásoknak" joggal volt bátorságuk előlegezni a fejedelmi honoráriumot, hiszen őket csaknem három heti, kemény csákányozásért, lapátolásért járó fizetség várta ... A brigádosok vidáman a markukba nevettek, ám arról, hogy az eset felülvizsgálása után mennyire volt derűs kedvük az üzem vezetőinek, aligha kell bővebben beszámolnom . . . HANYAGSÁG A KÖBÖN Rendőrségi bejelentések és statisztikai adatok tanúsága szerint az utóbbi két:-három esztendőben emelkedett ha-Hiszékenység, óh! zánkban a különböző kasszabetörések száma. A nyomozás során az esetek túlnyomó többségéről kiderült, hogy szinte elemi vagyonbiztonsági mulasztások segítették elő a különböző bűncselekmények elkövetését. íme, egy kirívó példa. Vidéki városaink egyikében történt. . . A betörők hogy igen, hogy nem, de megneszelték, hogy a szóban forgó üzem páncélszekrényében nyolcvanezer korona készpénz és tetemes mennyiségű benzinutalvány találtatik. Gondoltak egy merészet és nagyot s elhatározták, hogy feltörik a mackót. Az éj leple alatt szerencsésen be is jutottak abba a helyiségbe, ahol a páncélszekrény állt és serényen munkához láttak. Néhány perccel később azonban hangos reccsenéssel beletört a fúrójuk a páncélszekrény zárába, a magukkal hozott feszitővas pedig gyöngének bizonyult... A három kaszszafúró egyikének mentő ötlete támadt: civilben autószerelőként dolgozott a város túlsó végén üzemelő gépkocsijavító szervizben. Azt ajánlotta hát, hozzanak onnan megfelelő szerszámot. Társai elfogadták a javaslatot. Végiggyalogoltak a városka főutcáján, hátulról beszöktek az autószervizbe, táskáikat alaposan megrakták a különböző szerszámokkal és újra vissza baktattak a páncélszekrényhez. Minthegy ötven perces igyekezett után sikerült kinyitniuk a tisztes nagyságú páncélszekrény ajtaját — és zseblámpáik fényében ekkor érte őket a váratlan meglepetés: a régebbi gyártású, több mint nyolcvanezer korona értéket rejtő páncélszekrénynek nem volt háta, hanem egyszerűen csupán a falhoz volt állítva! Az éjszakai „sétálgatás" és a bíbelődés helyett csak el kellett volna tolni onnan és máris szabad útjuk lett volna a tízezer koronás tételekben tornyosuló pénzkötegekhez... HISZÉKENYSÉG, ÓH! # Az ivánkai Z. f^. többszörösen büntetett munkakerülő volt ugyan, ám ennek ellenére egy spanyol grand senior módjára élt. Talán nem is kell különösebben hangsúlyozni, hogy a színvonalas megélhetéshez szükséges anyagiakat főképpen az emberek hiszékenységén alapuló ügyeskedéssel szerezte. Az alábbi eset például a Banská Bystrica-i Tuzex-üzlet előtt történt. Z. H. az üzlet bejáratánál élénken érdeklődött, ki tudna neki nagyobb összegben eladni Tuzex-utalványokat. Egy tolmácsi asszonyban talált „áldozatára", aki 5500 Tuzex-utalványt kínált EMBERI RAPSniT eladásra. Az elegánsan öltözött, jó megjelenésű Z. H. a legközelebbi kapualjba invitálta az utalványait kínáló asszonyt, ahol egy magabiztos mozdulattal- kabátja belső zsebéből egy igazolványt vett elő: — Rendőrség! — mondta erélyesen és egyszerűen „elkobozta" a meglepett asszony kézitáskáját, majd megszaporázta lépteit, hogy sikerüljön elvegyülnie a tömegben. Pillanatok teltek el, amíg a hiszékeny asszony fölocsúdott meglepetéséből és rádöbbent, hogy becsapták. Most már ő kiáltott rendőrért. Egy arra haladó rendőrjárőr üldözőbe vette a brnoi autókölcsönzőből származó gépkocsijához igyekvő Z. H.-t és egyből sikerült is kézrekeríteniük alkalmi „rendőrkollégájukat", akit az ügyben illetékes bíróság három esztendei feltétel nélküli fegyházbüntetésre ítélt. # Feljelentők rendőrségi vallomásaibóli Rozália J. ügyében. Az elsőből: — Rozália J. Bratislavában, a Mihály-kapu alatt szólított meg. Kétszázötven koronáért aranyláncot kínált. A lánc szemre szép volt és aranynak látszott. A lányom születésnapja közeledett, gondoltam, megveszem neki ajándékba. Útban hazafelé megálltam egy aranyművesnél, hogy megkérdezzem: mennyi lehet az aranylánc igazi értéke? Lesújtó választ kaptam: szembehunyással legföljebb huszonöt korona, mert a lánc egyszerű sárgarézből készült. Visszasiettem a Mihály-kapu alá, de már hiába kerestem ott Rozália J.-t. A másodikból: — A Palace kávéház árkádjai alatt várakoztam, amikor megszólított Rozália J. és nyolcszáz koronáért két karikagyűrűt kínált. Vastagok voltak, szépen ragyogtak, az avatatlan szem számára színaranynak tűntek. Behúzódtunk a kávéház kapuja alá és megvettem a két gyűrűt. Otthon párszor az ujjamra húztam az egyiket, és megdöbbenve láttam, hogy mosakodásnál zöldesszürkére festi a kezemet. Rozália J.-re tíz további bejelentés érkezett a rendőrségre, aki ellen nyomozás indult. A nyomozati eljárás során kiderült, hogy nemcsak Bratislavában, de az ország más városaiban is árulta színaranynak mondott portékáját. A gyűrűket és nyakláncokat bizsuboltokban vásárolta és megfelelő preparálás után busás áron eladta. Pontosan meg sem állapítható az az összeg, amit Rozália J. a hjszékeny emberek zsebéből kicsalt, mert a kárvallottak egy része nem tett rendőrségi bejelentést. A bíróság így tizenkét rendbeli csalás bebizonyított vádjával Rozália J.-t huszonnégy havi fegyházban töltendő szabadságvesztésre ítélte. Jogilag az ügy így véget ért, de ebben és az ehhez hasonló perekben tulajdonképpen nincs győztes vagy vesztes. Rozália J. leleményességének „jutalma" két évi börtön, a kárvallottak pedig fölöslegesen kidobott pénzükkel fizettek hiszékenységükért. 17
