A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-12-31 / 52. szám

Következő számunk tartalmából: Keszeli Ferenc: VASVIRÁGOK A TŰZBEN HÉTVÉGI LEVÉL Mács József: NEM ÖNCÉLÚ KOCKÁZATVÁLLALÁS HALLOTTUK, OLVASTUK, LÁTTUK Phil Brody: NEM VOLT SZERENCSÉJE r Címlapunkon a Keller-házaspár A címlapon és a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei Y N A CSEMADOK Központi Bizott­ságának képes hetilapja. Meg­jelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szer­kesztőség: 890 44 Bratislava, Ob­­chodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket el­intéz: PNS — Ústredná expedí­ció tlace, 884 19 Bratislava, Gott­­waldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne, n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levél­­kézbesítő. Kéziratokat nem őr­­zünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Van a Kosicei (kassai) főutcán egy jeltelen, öreg épület, a haj­dani Fekete Sashoz címzett fo­gadó, melynek falai közt 1845- ben a városon átutazó Petőfi Sándor is eltöltött egy mogorva éjszakát. Bo­rongás kedvében lehetett, mert a vá­rost szép halottnak, a közelben álló dómot pedig sötét, csuklyás barátnak titulálta. A szobában, ahol Petőfi szál­lóvendég volt, korábban Kazinczy ra­boskodott, mert az ő idejében börtön­ként szolgált a fogadó. Az épület mai lakói közt ma már senkit sem találok aki tudná, milyen neves vendég tisztel­te meg a házat közel százharmincöt év­vel ezelőtt. Petőfi másnap gyorsszekér­rel utazott tovább Eperjesre, ahol ba­rátja, költőtársa, a jómódú Kerényi Frigyes várta, kinek bőkezű vendég­szeretetét egy teljes hónapig élvez­hette. Ráadásul egy harmadik költő­társ, Tompa Mihály is a városban ne­­velősködött, ahol sok volt a diák. Ko­rábban Kossuth is ott tanult, a Ly­­ceumban. A diákok tudták, hogy Petőfi személyében az akkor már országos 'hírű költő látogat városukba. Érkeztét zenés, fáklyás menettel üdvözölték. Érthető, hogy Úti jegyzeteiben Petőfi ezt írta le: „Eperjes azok egyike, hol az első pillantban otthon voltam. Tudj' isten, olyan kedves város nekem ez az Eperjes: csinos, szép zajos, vi­dám, barátságos tekintetű. Olyan, mint egy életteljes, fiatal menyecske." Két­ségtelen, hogy rokonszerves vonásait, szépségét, báját azóta is megőrizte a város. Hangulata ma is eredeti, hami­sítatlan. Jóleső érzéssel tapasztalom, hogy utolsó ottjártam óta, Petőfi szü­letésének százötvenedik évfordulóján — a Csemadok szorgalmazására — a vá­ros felújította a három költő találko­zásakor lezajlott költői verseny emlék­helyét. A bükkerdő hatalmas fái közt álló obeliszk új talapzatot kapott szom­szédságába néhány pihenőpad került, s vagy kétszáz lépcsőfok épült a hegy­oldalba, fel, egészen az obeliszkig, melynek kövébe vésve aranybetűkkel csillog hármójuk neve. E emlékhely története tulajdonkép­pen az, hogy nincs is tényleges törté­nete. Egy legenda van csupán, mely a maga legendamivoltában tulajdon­képpen irodalomtörténeti ténnyé köve­seden az idők folyamán. Akkor, ott, Eperjesen a három ifjú költői kvalitása valóban összeméretett s e próbatétel­ből mindhármuk tolla nyomán egy-egy szép költemény született az erdei lak­ról, mely állítólag ott állt a Villetz­­hegy oldalában, ahol ma az obeliszk. Csakhogy ott, akkor az ő idejükben még semmilyen lakocska nem volt. Az irodalomtörténet valahogy elhanyagol­ta ezt a tényt, pedig Tompa Mihály levelezésében van egy fejezet, amely majdnem teljesen megvilágítja a való­ságot. De csak majdnem. Tompa ezt írja: „.. .verset együtt, ugyanazon tárgyról szóló verset, mely találkozá­sunk emlékéül maradjon. Elfogadtuk, meghatározván, hogy a tárgy „az er­dei lak" leend. Ez a szobában tör­tént. . . Sokat beszélték akkor a hírla­pok, s későbben magam is hallottam ifjabb eperjesi lakosoktól, olvastam helyleirók, átutazók kinyomtatott úti­­jegyzeteiből, hogy látták a mi erdei lakunkat, mulattak körülötte s emleget­ték a három versenyző költőt. Sőt pár évvel ezelőtt azt irta egyik eperjesi barátom, hogy a lakot díszítik, készül­jek, mert ünnepély lesz benn, mihelyt a tavasz eljön s én, mint a háromnak megmaradt egyike leendek az ünnep hőse. íme, a soha nem létezőből mi­ként csinált a képzelet létezőt, mert hiszen mi semmi kunyhót nem láttunk, képzeletbeli volt minden: de azért most is mutogatják Eperjes bércei között az általunk megénekelt kunyhót. — Mo­solyogtam, de nem nyilatkoztam, való­ságos barbarizmus lett volna lerontani a közvélemény illúzióját, költészetét. — Mennyi minden nagyság születik eképp a történetben." Eddig a Tompa-idézet. Eddig a majdnem teljes igazság, mely­nek hiányzó részét az illúziórontás szán­déka nélkül, szinte véletlenül, talán sikerült kiderítenem 1972-ben. Egy Vozárik nevezetű öregemberrel beszélgettem ott a Villetz-hegyen, ki­nek magányos, de annál takarosabb villája ott állt az obeliszk közelében. Az irodalomtörténet fogalmát talán so­semhalott Vozárik bácsi gyanútlanul el­mesélt valamit, amely feltehetően valós magyarázatát adja a kikerülhetetlen kérdésnek: hogyan invitálhatták Tom­pát egy olyan házba, amelyről ő tudta legjobban, hogy sosem létezett? Vozá­rik bácsinak birtokában van egy 1852- ben kötött adásvételi szerződés, mely szerint Vozárikék akkor vették a telket. Ez hét esztendővel később követte a költői verseny eseményét. A szabad­ságábránd ekkor már romokban he­vert, Petőfi nyomtalanul eltűnt Fehér­egyházánál, Kerényit a hontalanság kergette öngyilkosságba odakint Ame­rikában. Már csak Tompa élt a hiteles tanúk közül, aki az erdei lak valós lé­tezésének illúzióját — mint írja — nem akarta lerombolni. S amint Vozárik bá­csi gyanútlan emlékezéséből megsejt­hetem, Eperjesen rövidesen lett is er­dei lak, mert nagyapja, a talpraesett üzletember céltudatos üzleti szándék­kal kocsmát épitett-azon a helyen, me­lyet Erdei laknak keresztelt s a három költő képzeletének gyümölcsével reklá­mozott. S a városszéli kies tájék va­sárnapi kirándulói nagyokat hörpint­­gettek Vozárik fogadós úr söréből, bo­rából — miközben büszkén emleget­ték a három költőt, kik hajdan ott tanyáztak, kik valójában sosem ta­nyáztak ott. Az élő Vozárik bácsi még emlékszik rá, amikor apja 1904-ben le­bontotta az Erdei lakot. S hetvenhét A KÖLTŐ SZÜLETÉSÉNEK 155. ÉVFORDULÓJÁRA A presovi (eperjesi) obeliszk melyet azóta lelújitottak — és a feliratok A Kubinyi-kúria az emléktáblával — Várgedéh őszén mór őt is hiába keresem ősei házában. Elmagányosodott, a házat el­adta, beköltözött ő is a városba. A szomszédos telkeken pedig takaros hét­végi házak épültek azóta. Petőfi innét Lőcsére utazott. Leírja, hogyan nézett be Branyiszkóról Szepes tündérvölgyébe. Elképzelem, milyen vers születik azon a helyen akkor, ha Petőfi előre tudhatja: 1849-ben Gör­gey ugyanezen a helyen vívja majd a szabadságharc egyik legnagyobb csa­táját. Másnap már Késmárkon időzik, harmandnap reggel Iglóra indul, de előbb megcsodálja a reggeli kőidből egy rövid időre kitakaródzó Tátra bér­ceit. lg lón nagy szeretettel várják s hosszabb ideig tartóztatják a Pákh­­családnál, ahol az igen közeli bará­tok között felejthetetlenül érzi magát. Három hétig marad a városban s e tar­tózkodásának kézzelfogható nyomait elmosta az idő. Táblával sosem tisztel­te meg Petőfi nyomát a város, de a bányaipari technikum udvarán ma is áll egy aggastyán faóriás, mely alatt egykori vendéglátóinak emlékezése sze­rint oly édesen pihent. E fa alatt ma Trangous Lajos 1905-ben felállított mellszobra áll. Iglóról Rozsnyó irányába indul. Uta­zását, élményeit, látványait rendkívül szellemesen, érzékletesen írja le, min­den figyelemreméltót észrevesz, kivált 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents