A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-24 / 51. szám
SZLOVÁKIAI MAGYAR NÉPVISELETEK Párkánynána (Stúrovo-Nána) viselete a palóc viselatek nagy csoportjába tartozik. Párkánynánát ugyanúgy mint Délnyugat-Szlovákia nagy részét a polgárosodás nagyon korán elérte. Ezt nemcsak a ruhák szabásmintája, de az előállításukhoz használt anyagok is igazolják. A város tőszomszédságában nagyon könnyen hozzájutottak a gyári kelméhez, így a házilag nehéz munkával előállítható vásznakat korán elhagyták. A női viselet alapját a századforduló idején a vászoning és a péntő képezte. A „pamukos" vászoning ujját már ebben az időben gyolcsból varrták. A péntő két vagy két és fél szél vászonból készült, a derekát széles pártázat fogta össze. Az ünnepek alkalmával viselt péntő pártázatát keresztszemes hímzéssel varrták ki. Erre mindig pruszlikot (lajbit) vettek fel. Nyáron, ünnepkor „rakott aljú blúz" került a pruszlikra, hétköznap pedig bő aljú „jobbka". Télen a nők bélelt „kacamajkát“ vettek fel, és berliner kendőt. A szoknyát „pofándli" tartotta, öt darab „nyersbe" keményített és vasalt fehér alsószoknyát vettek magukra. A felsőszoknya a századforduló táján még hosszabb volt, de az első világháború után fokozatosan megrövidült (fél lábszárig ért). A legrégibb szoknyákon nagy ráncok voltak. Később a rakottszoknya jött divatba, de még ezt is széles, nagy ráncokba rakták le. A második világháború után a pliszírozott szoknya terjedt el. A legrégibb ünneplő szoknyájuk posztóból és szövetből készült. Kisebb ünnepeken moldony szoknyát viseltek. Ennek az alját színessel szegték fel. A festett szoknyát hétköznap viselték. Később jött divatba a karton festő, a szatén, a selymek, a szövet. A sötét színeket a lányok is kedvelték. Nyári blúzaikat világos színű anyagokból varrták. Táncbajáró szoknyájuk és blúzuk is világos, leggyakrabban fehér volt. „Szakácskötényük" sötét színű volt, s az alját mindig három „csücsökre" varrták. Kék monogramot varrtak mindegyikbe. Az ünneplő kötényt csipke díszítette. A lányok a hajukat az első világháború előtt három ágba fonták be és kontyba tűzték. Később mór csak egy ágba fonták, a végébe pedig szalagot kötöttek. A menyecskék a kontyra mindig hátrakötő kendőt kötöttek (ünnepeken kasmír kendőt, hétköznap kartont). Erre még selyem, szövet, posztó vagy „pargét" kötöttek, mindig az alkalomnak megfelelően. Lábukon kézzel kötött, vastag kék vagy fekete harisnyát viseltek. Erre mindig két csík került: a fekete harisnyára kék, a kékre pedig fekete. Kapcsos cipő volt a lábbelijük. Nyakukban 3—4 soros hosszú ezüstláncot viseltek. A férfiak viseletére a polgárosiasodás szintén rányomta a bélyegét. A vászoning és vászongatya már az első világháború után kiment a divatból. A huszas években volt divatos a kétellenzős, zsinóros fekete posztónadrág, amelyhez posztó pruszlikot öltöttek. Vászoningeik ujja és nyakrésze gyolcsból készült. Télen bárány- vagy flanell-béléses posztókabátot viseltek. A húszas évek vége felé jött divatba a priccses nadrág, és a kivágott, gombos „szegedi csizma".. (Kövesden készültek.) A harmincas években á „német elejű" nadrágok terjednek el. A kivetkőzés a férfiaknál is folyamatos, s különösen a második világháború után gyorsul fel. MÉRYNÉ T. MARGIT
