A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-12-03 / 48. szám

Kővetkező számunk tartalmából: Tánczos Tibor: A KÖZMŰVELŐDÉS KÉRDÉSEI Lacza Tihamér: MŰVEK A LOMBIKBAN Keszeli Ferenc: A VELOCIPÉDTŐL AZ AUTÓIG Dusek Imre: MILÁNÓI KÉPESLAP Benyák József: LESZ ELÉG KONZERV a csehszlovákiai magyar amatőr táncdalfesztivál győztese. Címlapunkon és a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizott­ságának képes hetilapja. Meg­jelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Kral Péterné. Szer­kesztőség: 890 44 Bratislava, Ob­­chodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket el­intéz: PNS — Llstredná expedí­ció tlace, 884 19 Bratislava, Gott­­waldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne, n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levél­kézbesítő. Kéziratokat nem őr­­zünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. A rimaszombati (Rim. Sobota) já­rási mezőgazdasági termelési igazgatóság vezetője negyven­hét évesen Vitárius Lajos. Hivatali szo­bájában játékos gondolatok fordulnak meg a fejemben. Az emberek találkoz­nak, beszélgetnek, de vajon ismerik-e egymást? Sokan csupán a vezető be­osztást látják, azt azonban nem, hogy mennyi minden van mögötte ... Úgy emlékszem, elsős gimnazista voltál, amikor én harmadikos. Az alma mater falai között ismerkedtünk meg vagy későbbi „nagy" futballmérkőzé­seink színhelyén? Bátka, szülőfalum, és Nagybalog, szülőfalud mindig konok futballvetélytársak voltak. Mielőtt kérdésedre válaszolnék, sze­retnék valamit elmondani a szárma­zásomról. Nagyapám, idősb Vitárius Lajos kilenctagú paraszti családnak kormányozta a hajóját. Már elemi is­kolás koromban gyötört a továbbtanu­lás vágya. Taníttatásom költségeit azon­ban senki sem fedezte. 1942-ben anyai nagyapám után szüleim kevéske földet örököltek. Bérbe adták. Jövedelemre tettek szert. Beiratkozhattam a rima­­szombati Egyesült Protestáns Gimná­ziumba. Az első osztályt rendesen ki is jártam. Nyilván az iskolában találkoz­tunk először. A második osztályt azon­ban félbe kellett szakítanom. A háború miatt. 1940-től sokszor behívták apámat katonának. Míg aztán negyvennégy őszén úgy szólította el tőlünk a sasbe­hívó, hogy évekig kétségben éltünk: él-e vagy már régen meghalt? Nem foly­tathattam a tanulmányaimat. Pedig én is megbirkóztam volna a szlovák gim­náziummal, ugyanúgy, mint a két Csi­szár. Laci állatorvos a járásunkban, Zoli meg a Bátkai Állami Gazdaság igazgatója. Apám s egyik nagybátyám fogságban volt. A megfogyatkozott csa­ládban szükség volt a munkámra. Per­sze, nagy elfoglaltságom ellenére is ju­tott az időmből futballozásra. Bátka és Csíz kemény ellenfeleink voltak. Ratkó és Zelezník is. Legnagyobb vereségün­ket azonban Ajnácskőn szenvedtük el. Klenócon viszont egy-nullra győztünk. Azt hiszem, hogy a futballpályán is­mertük meg jobban egymást. Nemcsak focira, másra is futotta az időmből. Színdarabtanulásra például. A háború után dalos szlovák színmű bemutatá­sára készültünk. Anyám nem értette a szöveget. Én sem. Ettől függetlenül tet­szett a szereplésem. Falumban traktorosként találkoztam veled. Negyvenkilenc nyarán. Csépelted a parasztok gabonáját. Az alvégi lá­nyok mind ismertek. Beszélgettek ve­led. Én meg azon törtem a fejem, hogy a volt gimnazista és lutballvetélytárs hogyan került a vasparipa nyergébe? 1948 őszén az a hír járta Nagyba­logon, hogy Hronská Dúbrava és Banská Stiavnica között ifjúsági vas­utat építenek. És aki munkára jelent­kezik, traktorvezetői jogosítványt sze­rezhet. Hat hetet töltöttem az építke­zésen. Nappal dolgoztam, este traktor­­vezetői és politikai oktatásban része­sültem. Milyenek a kolhozok, mi leszünk az új falu apostolai, a traktorosok. A szlovák nyelvvel nehézségeim voltak, de szereztem magyar könyveket. Azokból tanultam. Meg a barátok is segítettek. Motorkerékpárra, traktorra, teherautóra és személygépkocsira jogosító igazol­vánnyal tértem haza. Bátyiban megala­kult a gépállomás. Kezdetben segéd­­traktorosi minőségben aratógépkezelő voltam. Aztán kaptam egy traktort. Ez az előzménye annak, hogy a volt gim­nazista traktor nyergébe került s a já­rás több községe között Bátkán is csé­pelt 1949-ben az aratási szocialista versenyben díjat nyertem. A díjat, vagy­is a karórát ma is hordom. A hatvanas évek elején Nyitrán fu­tottunk össze. Ha jól emlékszem a bor­bélynál. „Hogy vagy?" — kérdeztem. „Tanulok. Főiskolára járok" — volt a felelet. És siettünk tovább. Alig jutott idő beszélgetésre. Most kérdem: hogyan szántad rá magad „öreg" tejjel a ta­nulásra? 1953 őszén Feledre helyezték ki a gépállomást. Én azonban Rimaszombat­ban maradtam. Jelentkeztem a dolgo­zók esti iskolájába. Később meg a köz­­gazdasági technikumba, öt évig voltam dolgozó és diók, mint családos ember, mert hiszen a katonaidő letöltése után megnősültem. Ezekben az esztendők­ben hetente háromszor ültem be az is­kolapadba felnőtt fejjel. Az élet zajo­sabb eseményeitől távol a könyvek és a következő napi leckék foglalták le az estéimet. 1960-ban leérettségiztem. És kiosztották rám az „érett" embernek ki­járó első feladatot. Menjek vissza a fa­lumba, a szövetkezetbe könyvelőnek. Egy évig dolgoztam otthon. Ekkor je­lentkeztem a pártba. Hamar felismer­tem, hogy ha az ember jó vezető akar lenni, korszerű mezőgazdasági ismere­tekkel kell rendelkeznie. Ez a felismerés késztetett elhatározó lépésre. Elvégzem a mezőgazdasági főiskolát. Szándé­komban támogatott a járási pártbizott­ság, a jnb, a szövetkezet elnöke és vezetősége. Nyilvános hallgatója lettem a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola üzem­szervezési és irányítási karának s lakó­ja az internátusi szobának. Nyugodtan készültem az újabb, még nehezebb fel­adat teljesítésére, mert a feleségem megértő volt, gondoskodott a gyere­kekről, rólam is, a legnagyobb „gye-BEO SZTÁSBAN VEZETŐ I BEO SZTÁSBAN A SZÜ LŐ FÖ LD Ö N rekről". Akadtak persze heccelők is: „Csak légy körülötte, majd megjárod. Elvégzi a főiskolát és otthagy." Egyik fülén be, a másikon ki. Nehézségek adódtak. Kémiával, fiziológiával és bio­lógiával korábban nem találkoztam. A számtant, a könyvelést, az üzemgazda­ságtant és a politikai gazdaságtant vi­szont szerettem. Nagy felelősséggel ké­szültem az első vizsgára. Mintha nem is a tanáromnak, hanem falumnak, csa­ládomnak, a Balog völgyének és Gö­­mörország népének készültem volna. Mindazoknak, akiknek a jóvoltából ta­nulhattam. Egyesre sikerült a vizsgám. Kezdetben havonta egyszer, később két­hetenként jártam haza. Palócföldre ér­ve egyre csak arra gondoltam: az em­ber nem az önönmaga önző érdekéért tanul. Azért tanul, hogy másokat tanít­son. Mindig erre gondoltam, miközben robogott velem a vonat Rimaszombatig, miközben suhant velem az esti munkás­autóbusz Panyitig, miközben Panyitról gyalog tettem meg a néhány kilomé­teres utat hazáig. Kitüntetéssel, vörös diplomával végeztem el a főiskolát. Diplomaosztás előtt apám azt mondta: „Nem szívesen menek oda, mer nin­csen csak csizmám. Abban álljak oda?" Erre én azt feleltem: „Parasztember. Mért ne állhatna oda csizmában?" Csízfürdő. Ünnepélyes pillanatok a hnb dísztermében. Huszonöt éves a lé­­nártfalvai Vörös Csillag Fisz. A járási pártbizottság küldöttségét te vezetted. Az SZLKP rimaszombati járási bizottsá­ga elnökségének tagjaként és a járási mezőgazdasági termelési igazgatóság vezetőjeként szivhezszólóan beszéltél a résztvevőkhöz, a kezdeti évek nehézsé­geit elszenvedőkhöz, a sorsukkal ma már elégedett szövetkezeti tagokhoz. Hallgattalak, és arra gondoltam: ré­gen találkoztunk . . . Visszakerülve a falumba termelési vezető lettem a szövetkezetben. Diplo­mamunkámnak (szakosítás és koncent­ráció) nagy hasznát vettem. Vesszőpa­ripám lett: az új módszereket és az agrártudomány legújabb vívmányait fel­használva javítsuk a termelést és a jö­vedelmezőséget. 1966-ban, harminchat évesen elnök lettem. Megbecsültem az elődeimet. Mindazokat, akik a szövet­kezetét megalakították. Nem akartam a pökhendi mérnök pózában tetszeleg­ni. Persze, sokszor lobbanékony voltam. Gyorsan szerettem volna megoldani mindent. Az új módszerek bevezetését. A szilárd jutalmazási rendszert. A kom­bájnaratást. Ez gyakran okozott feszült­séget köztem, a vezetőség és a tagság között. A lényeg viszont nem ez volt, hanem az, hogy javultak a növényter­mesztési és állattenyésztési eredmé­nyek. 1968-ban például gabonából kö­rülbelül 500 hektáron több mint 42 má­zsás hektárhozamot értünk el. Ez járá-2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents