A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-26 / 47. szám
lakóinak, de főleg a gyermekeknek élénk érdeklődésével találkoztunk, akik örömmel fogadták el és élvezettel fogyasztották a csehszlovák cukorkákat. A cserekereskedelem pillanatokon belül virágozni kezdett közöttünk és a gyermekek között. Én például az egyik ingemért egy eredeti itteni szuvenírt kaptam és a gyerekek óriási üdvrivalgása közepette ing nélkül mentem vissza autóinkhoz. Az estét első hoggari táborunkban töltöttük már, megünnepeltük odaérkezésünket. Tábortűzről ózonéban le kellett mondanunk, mert errefelé nincs miből tüzet rakni . . . A sötétfekete, milliárdnyi csillaggal teli égbolt alatt élmények izgalmával telítve azzal az elhatározással aludtunk el, hogy nem hátrálunk meg az előttünk álló nehéz feladatok és kalandok elől. A Hoggar-hegység első, geográfiailag hiteles leírása egy francia utazótól származik. Ebben a hegységben emelkedik egyébként Algéria legmagasabb csúcsa, a Tahat. Szinte holdbéli tájak vártak ránk a magunk elé s amögé feküdtünk. Három réteg ruhát is magunkra húzva bújtunk be a hálózsákba, de jól jött a habszivaccsal bélelt viharkabát, anorák is. Nappali hegymászásaink során persze minden éppen fordítva történt. Igyekeztünk az árnyékos oldalon haladni, hogy a nap minél kevésbé érjen. Egyébként a kocsikkal kb. 2600 méter magasságig jutottunk fel. A harmadik tábort a Szahara talán legszebb hegyének az llamanénak aljában ütöttük fel. Tulajdonképpeni célunk Algéria legmagasabb csúcsának a Tahatnak bevétele volt. Március huszonkilencedikén, déli egy órakor jutottunk fel a csúcsra. Persze nagy volt az öröm, és rengeteget fényképeztünk. Három zászlót tűztünk ki Algéria legmagasabb pontján: a csehszlovák lobogót, a Slávia VST és a jolsvai Magnezit sportegyesület zászlóját. Tizennyolctagú csoportunk - mindegyik tagja, az őrként a táborban maradt társunk kivételével eljutott a 3005 méter magas csúcsra. Visszafelé mindenki maga választotta meg az utat a táborba. CSÚCSAIN Hoggarban, az élet legkisebb jele nélkül. Első próbálkozásaink közepes eredményeket hoztak a csúcsokkal való birkózásunk során. Jómagam, aki egyúttal filmeztem is társaim erőfeszitéseit, módfelett elégedett voltam, mert sikerült megörökítenem a lényeges pillanatokat. Egyik legnagyobb élményünk volt, hogy a hegyről való visszajövetelünk során, teljesen véletlenül egy kicsi, ismeretlen oázisra és üdítő forrásra bukkantunk. Sohasem hittem volna, hogy egy kis víz milyen csodát képes művelni a sivatag egy darabjával. Az egész oázis nem lehetett nagyobb, mint két labdarúgó-pálya, mégis olyannak tűnt a homoktenger közepén, mint virágzó kert, a holt vidék egyetlen élő szigete. Még egy kellemes meglepetés ért az első táborban való tartózkodásunk idején: egy kanyon alján összegyűlt esővízre bukkantunk, amelyben meg is fürödtünk. Elmondhatjuk hát, hogy azok közé a ritka emberek közé tartozunk, akik még a Szaharában, Földünk legnagyobb és legkopárabb sivatagában is fürödni tudtak. Mivel a napot elzárta előlünk a meredek sziklafal, a kis tó vize kellemesen hideg, igen üdítő volt. Második táborunkat kétezer méter tengerszint fölötti magasságban ütöttük fel. Éjjel és hajnalban fagypont alá süllyed itt a hőmérséklet; egyszer mínusz öt fokot is mértünk. Nem mondom, jócskán fáztunk éjszakánként. A széltől úgy védekeztünk, hogy kis kőhalmot raktunk Én egy kiszáradt patak medrében, kanyonjában ereszkedtem alá. A sziklaalakzatok a legfantasztikusabb színekben játszottak, olyan volt az egész, mint egy mesevilág. Amikor pedig ennek a sziklaországnak a végére jutottam: az llamane egyik kúpjára nyílt csodaszép kilátás. Másnap reggel csomagolni kezdtünk és visszaindultunk Tamanrassetbe. A Hoggar-hegységbe tervezett s megvalósított expedíció, és egyben afrikai kalandunk ezzel véget ért. Összesen hatvanöt mászó-akciót bonyolítottunk le és jelentős, geológiailag nagyon értékes gyűjteményt szedtünk össze. Hazafelé még megálltunk Szicíliában, ahol megmásztuk az Etnát, ezt a 3420 méter magas működő tűzhányót. Narancsligetből léptünk szinte egy csapásra a megdermedt, jéggel borított vulkánra, hogy elérjük a kráterét. Belepillantani óriási élmény volt, hiába, az ember nem mindennap találkozik az ördöggel ! Megmásztuk tehát a Hoggar néhány csúcsát s az Etnát is, de hiába, úgy éreztük, a mi Tátránkkal egyikük sem veheti fel a versenyt szépség dolgában . . . 1. Algéria legmagasabb csúcsán, a Tahat-on 2. Carthagó megtekintése 3. Egy érdekes közlekedési jelzőtábla: Vigyázat, tevék! 4. Egy beduin A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN ARANYBÁNYA? Zöld Zsigulinkat a sarok mögött, egy mellékutcában állítjuk (élre, mert B-vel jelzett rendszámtáblája valószínűleg idő előtt felkeltené azoknak figyelmét, akikhez „látogatóba“ igyekszünk, mert bármelyik vendéglőbe vagy büfébe vezet majd utunk, aligha leszünk kívánatos vendégek... Előőrsként az Állami Kereskedelmi Felügyelőség és a Körzeti Közegészségügyi s Járványügyi Állomás egy-egy dolgozója, illetve a riporter haladunk. Második „hullámban“ a közbiztonsági szervek egy alhadnagya és a Népi Ellenőrző Bizottság két dolgozója követnek bennünket, utolsókként pedig — az előre megbeszélt terv szerint — a közbiztonsági szervek három egyenruhás altisztje érkezik majd a helyszínre. § Bratislavában, a Keleti-teherpályaudvar melletti vendéglőbe tartunk. Reggel van, néhány perc híján kilenc óra. Csaknem minden asztal foglalt, csupán hátul a sarokban találni két-három szabad széket. Á söntést munkaruhás férfiak állják körül és sört isznak. Odaülünk hát a sarokba • és körbepillantunk. Á helyiségben szinte múlt századi hangulatot idéző félhomály; úgyszólván vágni lehetne a füstöt és a falak is gyomorháborgatóan piszkosak. A zajos teremben azonban villanyfény világít, úgyhogy minden kétséget kizáróan — sajnos — a jelenben vagyunk... A kereskedelmi ellenőr előzékenyen megkérdezi: mit hozhat asztalunkhoz? Egy pillanatig tétova zavarban vagyunk, „vendéglátónk“ ezért egymaga dönt. Néhány szót vált a söntés mögött álló csapossal és egy tálcán háromhárom tányért és poharat hoz. A tányérokon sós kifli és sápadt, öregedő fasírozott, a poharakban vérpiros folyadék. Órámra tekintve a poharak felé intek: „Must?“ „Ö, dehogy... Oresanskéi vörösbor!“ — válaszol az ellenőr. Néhány pillanatig újra szótlanul, mondhatnám zavarban ülünk, nem tudunk mit kezdeni az itallal, hiszen a vendéglátóipari egységek alsóbb osztályaiban délelőtt tíz óráig tilos a szeszes italok árusítása. Végülis bátortalanul kocintunk, ám a kereskedelmi felügyelő bele sem kóstol a pohár tartalmába, hogy később utánmérhessen: vajon nincs-e vízzel hígítva az ital? Ekkor lép be az ajtón ellenőrzési őrjáratunk második „hulláma“. Csodálkozva tekintenek az előttünk álló italra, majd málnaszörpöt rendelnek. A kereskedelmi ellenőr is feláll asztalunktól és a söntéshez megy, ahol fölmutatja szolgálati igazolványát. Ebben a pillanatban lépnek be az egyenruhás rendőrök és igazoltatni kezdik a munkaidőben itt, a vendéglőben tartózkodó személyeket. Akiről kiderül, hogy valóban csak tízóraiért ugrott be ide, az szabadon távozhat; ám akik az asztaloknál, fejenként két-három söröskancsó mellett üldögélnek, azokat szigorúan megbüntetik. A vendéglő vezetőjének irodájában tartózkodó ellenőr után sietek, s lélekben már kész is az előzetes számvetés: ötszáz korona büntetés a szeszes ital tíz óra előtt történt árusításáért, egy további büntetés pedig azért, hogy 15—16 éves fiatalkorúaknak is szemrebbenés nélkül csapoltak sört. „Hajlandó a csapos helyett megfizetni a büntetést?“ — kérdezi az ellenőr a vendéglő vezetőjétől. „£n?... A csapos jól tudja, hogy tíz óra előtt és fiatalkorúaknak egyáltalában nem szabad szeszes italt mérnie. Elvégre nem lehet ott a szemem mindenen!“ — hangzik az ingerült, sértődött válasz. „Szándékosan töltöttem maguknak bort... megismertem, hogy ellenőr“ — próbál találékonyan védekezni a csapos. „Es mert tudta, hogy ellenőr vagyok, azért kért a háromszor két deci borért és a három adag fasírtért összesen tizenkét koronával többet a megengedettnél?“ — válaszol haragosan a kereskedelmi felügyelőség dolgozója, aztán az üzemvezetőre és a csaposra egyaránt szigorú helyszíni bírságot szab és jegyzőkönyvileg további büntetőeljárást is javasol. § Ellenőrzési körsétánk további állomása a récsei (racai) talponálló büfék egyike. Itt „csupán“ tíz fillérrel drágítják a szendvicsek darabját. Míg az ellenőr jegyzőkönyvet ír erről az irodában, én a csapos munkáját figyelem: olyan hévvel csapolja a sört, hogy a korsók többségében három-négy centivel jelzés alatt marad a dúsan habzó ital szintje. Nem kell ahhoz különösebben tehetséges fejszámolónak lenni, hogy valaki kiszámítsa: mennyi „zsebpénzt“ tesz ki ez a „megtakarítás“ száz vagy kétszáz korsó sör esetén ... S itt egyetlen műszak alatt öt-hatszáz korsónyit is csapolnak! § Egy további récsei vendéglő, délelőtt 11 órakor, annyira zsúfoltnak tűnik, hogy a söntésnél is csak nagy üggyel-bajjal tudnak számunkra helyet szorítani. Míg az előző vendéglőkben és büfékben jobbára „reggeliztek“ az emberek, itt azt válaszolják, hogy már ebédelni jöttek ... Hogy ne keltsünk feltűnést, mi is az „ebédelni“ érkezettek „menüjét“ rendeljük: három sört, három vodkát és szalámis kiflit. A „cechet“ az ellenőr fizeti, aztán fölmutatja az igazolványát s az üzemvezető helyiségében máris elkezdődhet a méricskélés. A kiflik és a sör rendben találtatik, ezért az üzemvezető elégedetten emeli koccintásra poharát, mondván, legyünk a vendégei ... Az ellenőr azonban koccintás helyett tüzetes vizsgálat alá veti a pohárkák tartalmát, majd tárgyilagosan közli: a négy féldeciből összesen 9 milliméternyi rövidital hiányzik! „Ez nem is olyan sok..." — próbálja menteni a menthetőt az üzemvezető, de az ellenőr pillanatok alatt kész a válasszal: „Négy vodkánál ez egy korona hatvan fillért, egy liternél két fillér híján nyolc koronát, tizenöt eladása esetén pedig már 120 koronát jelent! Tudtommal, maguknál egy műszak alatt elfogy tizenöt üveg vodka ...“ Folytassuk a számsort: húsz nap alatt ily módon csupán vodkán 2400 koronát lehet nyerészkedni, és így két esztendő alatt — újra csak vodkából! — egy vadonatúj Skoda személygépkocsi árára futja! Kell ehhez az apró csalásokon alapuló aranybányához bővebb magyarázat? Aligha... § A népi ellenőrök, a kereskedelmi felügyelők és a közbiztonsági szervek képviselői a szóban forgó napon tizenhat vendéglátóipari egységben összesen huszonnégy ellenőrzést végeztek. Az árdrágítók és törvényszegők nyolc esetben kaptak kétszáztól ezer koronáig terjedő pénzbírságot, három üzemvezető és hét csapos ellen fegyelmi, két esetben pedig bírósági eljárást indítottak. Mert az árdrágítók s a szocialista törvényesség megsértőinek „aranybányája“ nagyon csalóka kincset kínál. EMBERI Simáig 17
