A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-26 / 47. szám
ORALHAN BOKEJEV KAZAH SZERZŐ DRÁMÁJA A MATESZ THÁLIA SZÍNPADÁN Óraiban Bokejev drámájának csehszlovákiai bemutatójára vállalkozott a Thália Színpad együttese. A bemutató azonban — sajnos — nem vált igazán színházi élménnyé. A kazah szerző drámája távoli tájak, távoli emberek, sorsok felmutatását sejtette és ígérte. De csak részben teljesítette, amit ígért és sejtetett. Óraiban Bokejev bizonyára kitűnő drámaíró, de ez a drámája csak részleteiben igazolja írói kvalitásait. Hogy miért? Azért, mert az igazi emberi sorskérdéseket a frázisok vattája fedi és tompítja. Ha azonban e frázisok vatta-burkát eltávolítjuk, egy csodálatosan szép balladát találunk. De ez a ballada — igazi műfajából eredően — nem elegendő kétórás színpadi játékhoz. Nyilván ezért kellett prológust és epilógust ragasztani elé, illetve mögé. így aztán az első félórában egy lóversenypálya környékén a szerelmeskedő ifjúkban és hölgyekben gyönyörködhetünk. E világon belül időnként fel-feidobódott egy-egy „komoly" kérdés is: Hősök voltak-e a hősök? Illik-e tisztelni szüleinket? Mi a szerelem? Van-e egyáltalán? Ezek közé a fiatalok közé vetődik Boztajlak (Kovács József), kazah pásztor, azaz: csikós. Majd később a Házmester (Várady Béla), aki kesernyésen okítaná tisztességre a mai duhaj ifjúságot, de látni, maga sem hisz abban, hogy szavai meghallgatásra találnak. Ugyanide esik — csak a másik, a nyárspolgári oldalra — a „Férfi az alsó erkélyről" (Gyurkovics Mihály); ő azonban nem okítani igyekszik az ifjúságot, hanem a rendőrséggel fenyegetődzik. Ebből a prológusból lassan kiválik (kilóg?) Zsan (Csendes László), majd, kis időeltolódással, Anar (Kövesdi Szabó Mária), mégpedig azzal, hogy felfedezik egymást, s elindulnak egy határozott céllal megkeresni — mondjuk — önmagukat vagy az értelmes emberi életet. E hosszúra sikerült prológus után a kazah sztyeppén látjuk viszont Boztajlakot családjával együtt. Tulajdonképpen itt kezdődik az a ballada, amelyről már korábban szóltam. A szerző itt, ebben a világban otthon van. Minden szó, minden mondat ezt igazolja. A cselekmény is felizzik, felgyorsul. Az emberi sorsok, az ellentétek polarizáltak. A néző azonnal felismeri a cselekmény benső mozgató erőit, az emberi indulatok, ellentétek és ellentmondások eredetét, okát. Zsan és Anar ebben a világban, ebben az emberi környezetben valóban választ találhat kérdéseire. Boztajlak és felesége Karligas (Gombos Ilona), Dulat (László Géza), valamint Karazsan (Lengyel Ferenc) nem csinált színpadi figurák, hanem eleven, hús-vér emberek. Olyan óriási a különbség köztük és a Házmester, valamint az alsó erkélyre „felemelkedő” Férfi között, hogy szinte hihetetlennek tűnik: egy szerző formálta meg mindannyiukat. A rendező, Vass Károly, s a szereplők is nagyon érezhették ezt a különbséget, mert rendezésben, játékban egyaránt a sztyeppéi jelenetek váltak élménnyé — színházzá. Gondolat, szó, cselekmény együtt, egymást igazolta, egymást erősítette: a szerző ezen a sztyeppén van igazán otthon, ezeket az embereket ismeri közelről, róluk tud csak olyat elmondani, ami a mi számunkra is fontos. Csak sajnálhatjuk, hogy nem ezt az otthont, ezt az általa ismert világot bontotta ki még teljesebbben előttünk. A színház, a rendező többet adhatott, s a közönség is többet kaphatott volna. Mivel azonban a feltételezések helyett a látottakat vagyunk hivatva értékelni, a bemutató egészéről nem mondhatjuk el azt, amit egyes részleteiről. A rendező és a színészek tiszteletre méltó teljesítménye, a díszletek és a jelmezek hűsége csupán részben pótolhatta azt, amit a dráma belső lehetőségei nem nyújtottak. A csikó fél ívnyi terjedelmű novellában gyönyörű lehetne. A színpadon azonban szertehulf, elmorzsolódik. Kár érte. GÁL SÁNDOR 1. Jelenet az előadásból. A képen balról jobbra: Kövesdi Szabó Marika, Csendes László, László Géza és Gombos Ilona 2. Jelenet az előadásból. A képen balról jobbra: László Géza, Kövesdi Szabó Marika, Kovács József, Lengyel Ferenc és Gombos Ilona. (Prandl Sándor felvételei) SZÜLŐFÖLD ÉS IRODALOM (CSANDA SÁNDOR KÖNYVÉRŐL) A könyv borítólapján azt olvasom, hogy Csanda Sándor legújabb műve hasznos segítséget nyújthat az irodalomtanároknak, de nemcsak nekik, hanem a közép- sőt az általános iskolák tanulóinak is. Tehát — ha jól értettem a szöveget — afféle tankönyvről vagy segédtankönyvről lenne szó, amely talán csak annyiban különbözik a többi tankönyvről, hogy azoknál jóval kisebb példányszámban jelent meg; tehát egyáltalán nem biztos, jut-e majd belőle minden irodalomtanárnak, hogy a tanulókról és a jövendő irodalomtanárokról, az egyetemistákról ne is beszéljek. Pedig — úgy vélem — a Szülőföld és irodalom tartalmánál fogva megérdemelte volna a nagyobb példányszámot. Vagy szülőföldünk irodalma valóban csak kevesek ügye, keveseket érdeklő dolog lenne? Kétlem, bár az ellenkezőjét sem merném állítani, ilyen irányú felméréseket ugyanis nem végeztem. Igaz, nem ez az első könyv, amely kis példányszámban lát napvilágot... De miért tartom hasznosnak Csanda Sándor most megjelent könyvét? Elsősorban azért, mert rengeteg meglepő és új adatot tartalmaz a szülőföldünkön létrejött irodalommal kapcsolatban; olyan adatokról van szó, amelyeket tulajdonképpen mindannyiunknak — akik csehszlovákiai magyaroknak tudjuk és valljuk magunkat — ismernünk kellene, ám így összegyűjtve, könyvbefoglalva eddig még nem kaptuk kézhez. A könyv első részében Csanda a szülőföldünkkel kapcsolatos régi magyar irodalommal foglalkozik: az első magyar könyvet, a Jókai-kódexet Nyitrán találták meg, Tinódi Lantos Sebestyén Kassán lakott és számos költeményében énekli meg az akkori Felső-Magyarországon történt eseményeket, Bornemissza Péter élete java részét a mai Szlovákia területén töltötte, Rárbokon (Rohozník) volt háza és Széleskúton (Solosnica) van eltemetve, a mi tájainkon élt Gyöngyösi István, a Murányi Vénusz költője, itt írta műveit a szakolcai születésű Gvandányi József, aki Benyovszky Móric távoli rokonának tartotta magát, Kassán tevékenykedett Batsányi János, Komáromban gyulladt szerelemre Csokonai Vitéz Mihály és Komáromban született Jókai Mór, akinek regényében kétségtelenül visszatükröződnek gyerekkori élményei, a szülővárosához és a korabeli Pozsonyhoz fűződő emlékek. Az említett írókról-költőkről számos érdekes és csakugyan figyelemre méltó adatot tudunk meg Csanda írásaiból. A könyv második részét a csehszlovákiai magyar irodalomnak szentelte a szerző. Sebesi Ernő szépprózájáról, Fábry Zoltánról, Balogh Edgár emlékiratáról (a Hét próbáról) és Duba Gyula elbeszéléseiről szóló tanulmányokat olvashatunk ebben a részben. A harmadik rész az Irdalmi kapcsolatok címet kapta, s négy terjedelmes tanulmányt foglal magába. Balassi Bálintot a róla szóló könyvben (Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus. Madách, 1973.) mindenekelőtt a lengyel Kochanowskival hasonlította össze Csanda; ezúttal a horvát petrarkisták költészetével veti egybe legnagyobb reneszánsz költőnk líráját. A következő tanulmány Szenczi Molnár Albert zsoltárainak szlovák fordításairól szól, ami azért is érdekes, mert a szlovák zsoltárokat eddig még senki sem vetette egybe a magyar eredetivel, pedig lényegében ezek a nyomtatványok az első szlovák — a címlapon is tudatosan szlováknak nevezett — szövegek. Az Emil Boleslav Lukác és a magyar irodalom című tanulmány Lukác hídteremtő munkáját méltatja, a Fábry Zoltán kapcsolata a Korunkkal című pedig két világháború közti irodalmi életünk képét egészíti ki. A könyv tehát minden bizonnyal hasznos segédeszközként szolgál majd annak ellenére, hogy a megfogalmazás néhol eléggé sutára sikerült. Az első magyar könyvről például egyebek között azt olvashatjuk, hogy „a Jókai-kódexet papírra írták ...“ Nem tudom, van-e ennek a megállapításnak különösebb jelentősége, hiszen ma már természetesnek tartjuk, hogy a különböző szövegeket papírra írják. Ha viszont a korabeli viszonyok között valami más anyag használata volt az általános, azt jó lett volna megemlíteni, s így megokolni az illető mondat létjogosultságát. Az ettől és az ehhez hasonló hibáktól eltekintve Csanda Sándor most megjelent könyvét bizonyára eredményesen forgatják majd azok, akikhez eljut. Tanárok és tanulók egyaránt. VARGA ERZSÉBET 15
