A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-16 / 28. szám
3 Tulajdonképpen hazajöttem. Gyerekkorom jókora részét a falu mellett sötétlő hatalmas erdőben töltöttem: ennek az erdőnek a fái ringattak erős karjaikkal, ha történetesen hintázni támadt kedvem, itt pillantottam meg annak idején életem első igazi vaddisznóját a csíkos vadmalacokkal. Ez az erdő választja el szülőfalumat, Kisújfalut (Nová Vieska) a szomszédos Köbölkúttól (Gbelce). Elválasztja? Nem, ez a kifejezés nem pontos. Inkább összeköti vele. Hiszen lényegében közös ez az erdő: az egyik végére a kisújfalusi, a másikra meg a köbölkúti öregasszonyok járnak — ha még járnak — rőzseszedni. A két község egyébként a lehető legközelebbi rokonságban — azt is mondhatjuk: vérrokonságban — áll egymással: hiszen (s ezt talán még a köbölkútiak és a kisújfalusiak közül is kevesen tudják) mikor csaknem fél évezreddel ezelőtt a törökök teljesen elpusztították Köbölkútot, Kisújfaluról és Besenyőről (BeSenov) telepítettek ide új lakosságot. S most megint csak korrigálnom kell magamat: a két községet nem csupán a hatalmas erdő és nem csupán a történelmi vérrokonság köti össze. A szövetkezet is közös. Ha tehát a következőkben a Köbölkút! Győzelmes Február Egységes Földmüvesszövetkezet eredményeiről és problémáiról beszélek majd, egy icipicit „haza“ is beszélek. — Az idei eredményeinkről még nem sokat beszélhetünk. De a múlt évben a legjobbak voltunk az érsekújvári járásban — mondja MISKO JÓZSEF, a szövetkezel elnöke. — Legalábbis úgy értékellek bennünket. S ha úgy érté-1. Mankovícky István és Misko József 2. A kék kombájnok — aratásra készen 3. Permetezik a szőlőt keltek bennünket, akkor biztosan a legjobbak voltunk. Hogy hogyan értük ezt el? Mondhatnám azt is, hogy minden a jó szervezéstől függ. Mondhatnám, de nem mondom, mert bizony lehet az a szervezés akármilyen jó, ha nincs elég munkaerő, vagy pedig rossz munkaerők vannak. Persze, minden szövetkezetben — még ha a legjobb is az a szövetkezet — léteznek bizonyos problémák. A Győzelmes Február sem kivétel. Mindenekelőtt az alkatrészhiány okoz gondot: ezen még az sem változtat, hogy a szövetkezetnek van egy esztergapadja. A géppark műhelyei sem felelnek meg a mai viszonyoknak. — Hát igen! — sóhajt egy nagyot az elnök. Korszerű gépeink már vannak, de korszerű műhelyeink még nincsenek. Azt mondja, építhetnénk? Építeni építhetnének, persze hogy építhetnénk, pénzünk is van, csakhogy: építkezési engedélyt nem kapunk!... A gépjavítók szocialista brigádja — SZLAMA TIBOR vezetésével — a műhelyek korszerűtlensége ellenére is kiváló munkát végez. Munkájukat nemcsak a szövetkezet vezetősége értékeli nagyra, hanem legfelső párt- és kormányszerveink is méltányolják. Hogy ezt meg honnan tudom? MANKOVICKí ISTVÁN, az üzemi pártszervezet elnöke és a káderosztály vezetője büszkén mutatta az oklevelet, amely azt tanúsítja, hogy a közelmúltban Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Csehszlovák Kormány, a Szövetkezeti Dolgozók Szövetségének Központi Bizottsága, valamint a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága Szlama Tibor szocialista brigádjának a CSKP XV. kongresszusának kollektívája címet adományozta. Hogy a gépjavítók valóban jól dolgoznak. arról magam is meggyőződhettem. Hiszen ottjártunkkor — május havának utolsó napján — a kombájnok már aratásra készen álltak a műhelyek előtt. Mankovick.v István legalábbis azt mondta, hogy „készen állnak". S mi hihetünk neki. Mert jómagam nem ellenőriztem a korszerű kék „masinákat“. Sőt: szégyen ide, szégyen oda, azt is bevallom, hogy mikor a hat darab E—12-es német arató-cséplőgépet megpillantottam, a következőképpen kiáltottam fel: — Ilyen traktorokat még életemben nem láttam! Mankovícky István társaságában járjuk Köbölkút határát. A gyümölcsös eléggé szomorú látványt nyújt. A hóhullással szövetkezeti tavaszi fagyok csaknem minden gyümölcsöt elpusztítottak: dióból és sárgabarackból egy szem nem sok, de annyi termés sem várható. A szőlőnek körülbelül negyven százaléka „veszett el“. A fagy még az őszibarackot is „megfogta“. A szőlészetben éppen permeteznek. A szövetkezet két részlegének — a köbölkútinak és a kisújfalusinak — összesen 152 hektár termő szőlője van: — Kapunk is érte eleget — mondja Mankovícky István. — Mindenki azt vágja a fejünkhöz, hogy hát „persze, könnyű nektek teljesíteni a tervet, mikor milliókat vesztek be a szőlőből!“ Persze, azt nemigen veszik észre, hogy a termelés többi ágazatában sem maradunk a járás más szövetkezetei mögött ... Mire a korszerű — most épülő — 540 férőhelyes tehénistállóhoz érünk, egy hatalmas porfelhő ér utol. — No lám, elromlott az idő: jön a köbölkúti eső — jegyzi meg „házigazdánk“, s nekünk nem marad más hátra, minthogy iszkoljunk vissza a szövetkezet vadonatúj irodájába. Mert a „köbölkúti eső“ cudar egy dolog: hatalmas porfelhőket, sőt vihart is hoz magával, csak éppen esőt nem. Hogy akkor miért „eső“? Ezt talán még a köbölkútiak sem tudnák megmondani. Végezetül még egy történelmi eseményt említek meg. Nem tartozik ugyan szorosan a tárgyhoz, de talán nem elhanyagolandó, még ha a történelemkönyvekben nem is olvashatunk róla: pontosan ötven esztendővel ezelőtt, 1927-ben, a köbölkúti parasztság sztrájkot szervezett. Életkörülményeik javításáért szálltak síkra. A mai szövetkezeti dolgozók valóságos palotákban laknak ... VARGA ERZSÉBET (PRANDL SÁNDOR felvételei) 4
