A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-19 / 46. szám
jártak. Szedték és válogatták a paprikát: az eladhatót a rekeszekbe, a hasznavehetetlen egy jókora halomba hord. ták. Nagy volt a termés, de nagy volt a jégeső is, így hát a rothadó paprikahegy sem kicsi. Kár, bizony kár a jégverte paprikáért, de fölösleges okoskodni, siránkozni, mert a jégeső ellen még a legjobb vezetés sem tud sokat tenni. Marad tehát a menthető megmentése, s úgy tapasztalom, itt most nem is folyik más. Vigasztaló, hogy az állami gazdaság haszna még így is csinos összegekre rúg, s végül is ez a jégeső nem volt olyan nagy tragédia, mert a „paprika-tervet" még igy is ténylegesen tíz százalékkal lépték túl, s a főkertész, Cserge Vendel szerint az igazi hasznot a primőr paprika hozta akkor, amikor huszonhat koronát kaptak kilójáért, de az május utolsó hetében volt. Most meg az első osztályúért is csak négyet adnak. Ez persze különb, ség, de nem ok arra, hogy egyetlen darab is kárbavesszen. Mint ahogy az sem lehet mellékes, hogy van-e a piacon októberben paprika, ha egyszer a termőföldön még van- Nem is beszélve orról, hogy ott vannak még a konzervgyárak. Dehogy Ott! Itt a közelben, karnyújtásnyira, hiszen az érsekújvári Slovlik csarnokai iaelátszanak, a szállítás tehát fillérekbe kerül, ami a kertészet dolgozóinak fizetésén — ha csak néhány koronában Is — de megmutatkozik. Egyébként jól keresnek, azon egy. szerű oknál fogva, hogy jól is dolgoznak. Az „égalji" kertészetből a fóliakertészetbe megyek. Itt nincs jégverte paprika. Jókedvű asszonyokkal beszélgetek. Paprikát osztályoznak, ládákat cipelnek a szélcibálta fóliasátrak szomszédságában. Azért jöttem ide, mert ők a legnépesebb, legjobb szocialista munkabrigád az állami gazdaságban. Vezetőjük, Gyürősi Lászlóné nincs jelen, eladni ment, de itt van a férje, a brigádtag, aki már csaknem két évtizede dolvallásos és istenfélő majori emberek ma már mások, haladóbb gondolkodásúak — abban neki, Buzási Tibornak is van némi érdeme. Beugrunk egy major, ba, ahol az irodaépület előtt egy büszke kappan kukorékol. A hangulat hanti, sítatlan. A kútnál két öregasszonyt kérdezek — múltról és jelenről. Válaszaik megnyugtatóak. A hajdani püspöki birtok cselédei ma békés, elégedett nyugdíjasai az állami gazdaságnak. Tudják, saját bőrükön tapasztalják: minden, napjaik ma mások, összehasonlíthatatlanul jobbak, mint amilyenek a hajdani időkben voltak. Csak ne lennénk ilyen öregek — mondják. Az ember meghatódik. — A sertéshizlaldát nem lehet kihagyni — mondja Buzási Tibor, aki ezenkívül még szeretné megmutatni a marhaistállókat, a kukoricaföldeket, a gyümölcsöst, a dohányföldeket és a modern dohányszáritókat, az embereket és a kimutatásokat, mindent, amit csak lehet. Nyilván azért, mert Bajoson mindent büszkén mutogathatnak. Tóth Józsefet, a sertéshizlalda vezetőjét, kimutatások fölött találom. Kérem, olvasson bele a számokba. — Négyezerötszáz sertést összesen három ember gondoz, s ebből a három, ból egy a váltóműszakos, gyakorlatilag tehát két gondozóról beszélhetünk. Évi leadási tervünk száztíz vagon sertéshús. No, ezt a tervet mi túlteljesítjük, de büszkék majd csak arra leszünk, ha még nagyobb eredményekről számolha. tunk be. Rövidesen ez is bekövetkezik. Állományunk száz-száztíz nap alatt cserélődik. A sertések napi súlygyarapodása hatvan dekagramm. Egy kiló húst négy egész huszonöt dekagramm takar, mányból állítunk elő, de ezt lényegesen le tudjuk majd csökkenteni, ha felépülnek a további épületek s ha majd harmincezres sertésállományról beszélhetünk. Ha minden jól megy, tavaszra ez is megvalósul. gozik itt, miközben tíz esztendőt töltött a vasútnál. Aztán visszajött és — nem bánta. Azt mondja, a megjavult körülmények hozták őt vissza. Kérdem, mit ért ez alatt? A válasz egyszerű és hiteles: itt az ember úgy dolgozik, mint a sajátjában, mert olyan lehet hozzá a viszonya. Az igazgató Buzási Tibort, a politikai kabinet vezetőjét adta mellém kísérőnek. Fiatal, lelkes ember. Munkája értelmét, hasznát sokféleképpen lehetne jellemezni, felvillantani, de legyen elég annyit, hogy úgy vélem, a dicsérendő bajcsi viszonyoknak ő is egyik formálója, odaadó alakítója. Sokat mondhatnék róla, de helyszűke miatt csak anynyit, amennyi ma tény: A bajcsi gazdasághoz számos környező major tartozik. Buzási Tibor árvagyerekként nőtt fel az egyikben. Mindenki ismeri, mindenkit ismer. Szeretet dolgában is hasonló a helyzet. S hogy a hajdan példátlanul O Végezetül megnézem még magát a falut, Bajcsot. Rokonszenves, hogy sok a fa. Feltűnő, hogy a házak többsége új, takaros, nem hivalkodó, de tényleges gazdagságot mutat. Benézek a házakba és kiderül, lakottak, nem csak a parádé kedvéért vannak. És szépek. Kívül és belül. Átlagon felüliek, mint ahogy a bennük lakó emberek is azok egy kicsit. Kénytelen vagyok visszamenni az igazgatóhoz, mert egy kérdésem, a leglényegesebb még kimaradt. Kosztankó Antal nem büszke ember, de valamire nyilván büszke. Nekiszegezem a kérdést: mire? — Az emberekre. Rájuk vagyok busz. ke, mert az emberek büszkék lehetnek önmagukra. Nyilván azért, mert ők állnak minden eredmény mögött... KESZELI FERENC A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN AKI NEM DOLGOZIK... Elért gazdasági eredményeink minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a dolgozók zöme alapvető jogának s természetes kötelességének tartja a rendszeres, becsületes munkát. A kenyérkereső emberek milliói dolgoznak nálunk örömmel, lelkesedéssel. Szembekötősdi lenne ellenben elkendőzni azt a tényt, hogy a becsülettel dolgozók tömegébe munkakerülők, naplopók is „vegyülnek“. Számuk ugyan csekély, mivel azonban az élősködést és a megélhetés biztosításának „hasonló formáit“ törvény bünteti, az ilyen egyének ellen közrendészeti szerveink és bíróságaink szigorú eljárást indítanak. Igaz, a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűntettek vádjával elítélt személyek száma tavaly bizonyos fokig csökkent (Szlovákiában — 1975-höz viszonyítva — kereken 330-cal kevesebb egyént vontak felelősségre a közös vagyon szétlopakodásáért és egyéb anyagi üzelmekért); de bíróságaink statisztikai kimutatásaiból egyben az is kiderül, hogy — sajnos — továbbra is magas a nagy tételekben vagy az apró lopások sorozatát elkövető tettesek száma. A Büntetőtörvénykönyv erre vonatkozó paragrafusai megsértőinek több mint a negyven százaléka ezért feltétel nélküli, azaz börtönben töltendő büntetést kap. Illusztrálásképpen hadd szolgáljunk néhány friss példával! §§§ Sajátos s tegyük rögtön hozzá: törvényszegő elképzelései voltak a napi megélhetés biztosításának módjáról Miroslav Bözik, Ziar nad Hronom-i lakosnak. A munkahelyén nemigen erőltette meg magát, amit ott végzett, azt nyelvünk nem is a munka, inkább a naplopás szóval jelöli... „Természetesen“, az igényei felértek akár egy élmunkáséval is! Mivel azonban a sorozatos munkakerülésért nem szokás különösebben busás bért fizetni, Bözik az anyagi javak „biztosításának“ más formája után nézett: betörésre, a szocialista társadalmi tulajdon megkárosítására szánta rá magát. Első „akcióját“ — próbaképpen — az erdőkkel övezett, hangulatos középszlovákiai falvak egyikében: Ladomerská Vieskában hajtotta végre ... Aznap előlegosztás volt a munkahelyén, mivel azonban Bözik abban a hónapban már tíz napot igazolatlanul hiányzott, neki nem járt fizetés. De a korgó gyomrot, a „zseblázt“ még a vagány természetű férfiak sem szívlelik, ezért mentő ötlete támadt. Megvárta amíg besötétedik, aztán az éj leple alatt főifeszítette a Ladomerská Vieskai- vendéglő ajtajának lakatját. Sötétben is kiismerte magát az italboltban, azért pillanatok alatt különböző italok, cukorkafélék s egyéb élelmiszerek birtokába jutott, majd a pénztárhoz lépett, ahonnan délelőtt elmaradt előleg pótlásaképpen félezer koronát lopott el... Első vállalkozásának sikerén felbuzdulva, néhány nappal később a járásszékhelyen „dézsmálta“ meg a helyi vendéglők egyikének áru- és készpénzkészletét, ezúttal már kétezer korona értékben. S mert a lejtőn nehéz megállni, Miroslav Bözik még a hasonló „apróbb" lopások egész sorát követte el — mígnem egy alkalommal tetten érte őt a közbiztonsági szervek járőrszolgálata. Hősünk csuklóján percek alatt bilincs kattant, és a Ziar nad Hronom-i Járásbíróság Miroslav Bózikot élőskődés s a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett többrendbeli törvényszegés vádjával három esztendei feltétel nélküli fegyházbüntetésre és az okozoll kár megtérítésére ítélte. Szabadulása után további két esztendőre Bözikot hatósági felügyelet alá helyezte. §§§ A harminchat éves Ján Makusiak, hybei lakos (Liptovsky Mikulás-i járás) egészségi állapotát tekintve ugyan makkegészséges, a becsületes munkához mégsem fűlik a foga ... Nem csoda hát, hogy gyakorta egy lyukas garas sem fityeg a zsebében. Mint a munkakerülők többségé, ő is általában csalással, lopással biztosítja megélhetését. J. Makusiakot eddig már négy alkalommal ítélték el élőskődés és lopás vádjával, de a börtönben töltött hónapok és évek nem jelentettek okulást számára ... Alighogy negyedik büntetésének letöltése után szabadlábra helyezték, erőszakkal behatolt a Dolny Kubín-i ékszerüzletek egyikébe, ahonnan összesen tízezer korona értékben 15 karórát lopott el. Néhány nappal később a Jednota fogyasztási szövetkezet Zemianská Dedina-i, majd pedig a zaskovi üzleteibe hatolt be, ahonnan közei háromezer korona értékben lopott el különböző árucikkeket. Közbiztonsági szerveink „régi ismerősként“ tartóztatták le Ján MakuSiakot, akit az ügyben illetékes járásbíróság ezúttal öt és fél évi szigorított börtönbüntetésre s az okozott kár megtérítésére ítélt. Abban a reményben, hogy ez az idő valóban elegendő lesz Makusiak átnevelésére, hiszen amikorra újra szabadlábra helyezik, már érett férfikorban: túl a negyvenen jár majd ... §§§ Hasonló váddal terhelte az államügyész Ján Lakatos tamási és Július Berky rimaszombati lakosokat. Mindketten munkakerülők hírében álltak s legföljebb csak hosszabb-rövidebb ideig tartó brigádmunkákat vállaltak. Annál leleményesebbek, szorgalmasabbak voltak azonban a különböző betörések megszervezésében!... Ennek bizonyításaképpen elegendő lesz fölsorolni tolvajlásaik sorozatát: a losonci Tátrán Étteremben 3500 korona értékben árut és 300 korona készpénzt, a kosícei (kassal) Astoriában „csak“ 400 koronát loptak, de a berendezést közel ezer korona értékben megrongálták; a rimaszombati Orient szaküzletben pedig ötezer korona értékben loptak el különböző árúcikkeket. A Gemer Étteremben 800 koronát és még ugyanazon az éjjelen a Járási Pénzügyigazgatóságon 2600 korona készpénzt zsákmányoltak s mintegy 1300 korona értékben egyéb kárt okoztak. A bírósági tárgyalás során mindketten azzal védekeztek, hogy anyagi szükséglet késztette őket lopásra, betörésre. Persze, arra már nem tudtak választ adni, hogy miért nincsenek — államunk becsületes dolgozóihoz hasonlóan — rendszeres munkaviszonyban ... A büntetőtanács nem tanúsított megértést a szorult anyagi helyzetbe jutott betörőkettős „gondjai“ iránt, és a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett sorozatos törvénysértés vádjával Ján Lakatost és Július Berkyt öt-öt esztendei szigorított fegyházbüntetésre ítélte. §§§ Aki nem dolgozik, az ne is egyék! — tartja az ősi mondás ... Társadalmunkban, a szocialista törvényesség erre vonatkozó előírásainak betartását szem előtt tartva, így fogalmazhatnók meg e régi közmondásban rejlő szigorú figyelmeztetést: aki nem dolgozik, annak a törvény szigorával kell számolnia! (mp) emberi snusmr 17
