A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-12 / 45. szám
MEGBECSÜLÉST ÉRDEMLŐ KULTÚRMUNKASOK MOTTÓ: Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! VÁCI MIHÁLY A SIKER FELEDTETI A Sokáig halogattam a választ a szerkesztőség levelére. Megtiszteltetésnek vettem, hogy a tőketerebesi (Trebisov) járás egyik fáklyahordozójának tekinte nek. Ami gondot okozott, hogy számoljak be eddigi munkámról, vagyis arról, amit eddig a magyar kultúra terjesztő se érdekében tettem. Nehéz feladat ez számomra. Ugyanis én is azok közé tartozom, akik nem szeretnek a munkájukról beszélni. Attól félek, hogy egyikmásik olvasó dicsekvésnek tekinti ön vallomásomat. A végén mégis úgy határoztam, hogy leírom gondolataimat. Olyan községben (Bély) vagyok pedagógus, ahol jól mű ködő CSEMADOK helyi szervezet van Ez elsősorban Pásztor Jánosnak, a helyi szervezet elnökének érdeme, aki fá radsógot nem ismerve mindent megtesz a kulturális felemelkedésért. Számos rendezvény sikere az ő szervezői készségét dicséri. Ez a készség belőlem például hiányzik. Bizonyára fel is merül a kérdés az olvasóban, hogyan fejthetek ki akkor kulturális tevékenységet? A történelem már nem egy esetben bizonyította, hogy bizonyos célok eléréséhez nemcsak jó vezérekre, de tömegre is szükség van. Én a tömeghez tartozom. Alárendelem magam a jó szervezők ötletének, elképzelésének. így aztán felismerve a kultúra iránti vonzalmamat, a szervező könnyen bevon a sokrétű kulturális munkába. A kultúra iránti vonzalmam talán velem egyidős. Az első lépéseket az óvodában tettem meg. Nagyon ügyes óvónénim ötletes gyermekműsorokat állított össze. A következő lépések, illetve emlékek viszont már a nagygéresi iskolához kapcsolódnak. Az egyik ügyes tanítónő iskolai énekkart és tánccsoportot szervezett. Nagyon eredményesen végezte munkáját. Ezzel magyarázható vonzódásom a közös énekléshez és a táncoláshoz. Ezeket a régebbi emlékeimet azért idéztem fel, mert fel akarom hívni pedagógustársaim figyelmét arra, hogy nagyon sok embernél a kulturális munka iránti vonzalom már iskoláskorban kialakulhat. Azokat a gyermekeket, akiket iskoláskorukban nem szerveztek be a kulturális munkába, felnőtt korukban már nagyon nehéz megnyerni a célnak. Néhány éve mindent megteszek azért, hogy ez sikerüljön, és nem is eredménytelenül. Gyermektánccsoportot szerveztem iskolánkban. Nem volt könnyű, mivel a gyerekek, főleg a fiúk, vonakodtak a tánctól. Később, az eredményeket látva 25-re növekedett a táncoló gyer-Papp Ferdinand FÁRADSÁGOT mekek száma. Ahhoz, hogy gyermekeinket ne riasszuk el a táncolástól, megfelelő táncokat kell számukra kiválasztanunk. A magyar néptánckultúra bővelkedik gyermektáncokban és játékokban, csak utána kell nézni. Persze, megkönnyíti a pedagógusok munkáját, ha táncolvasási ismeretekkel rendelkeznek. Gyermektánccsoportom három ízben szerepelt a Zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon. A legnagyobb eredményt a legutóbbi zselizi gyermekfesztiválon értük el, amikor is elnyertük a bíráló bizottság nagydíját. Nagyon nagy élmény számomra, a gyermekek számára is a zselizi szereplés, attól függetlenül is, hogy milyen helyezést értünk el. Életre szóló élmény látni a táncoló, éneklő gyermeksereget. A gyermekekkel való eredményes foglalkozásomat bizonyítja, hogy gyermekcsoportom volt tagjai közül többen táncolnak a királyhelmeci (Kráíovsky Chlmec) Bodrogközi Együttesben, amelynek én is aktív tagja vagyok. Számomra felemelő érzés együtt táncolni volt tanítványaimmal, gyermektáncosaimmal. Szebellai Lászlóné a Bodrogközi Együttes vezetője. Kétgyermekes édesanya. Ennek ellenére vállalta az együttes vezetését. Ágcsernyőről hetente utazik a próbákra. Az együttes tagjainak zöme szintén a környező falvakból jár próbákra, ahonnan este tíz óra körül Szedlák István szállít bennünket haza a művelődési ház autóján. Nem tudom, hová lettek a helmeci fiatalok. Mennyivel könnyebb lenne az együttes munkája, ha több helmeci fiatal lenne tagja csoportunknak. Egyik alapító tagja vagyok a járás magyar tanítói énekkarának, amelynek nagyon lelkiismeretes karnagya Kovács Aladár. Ez megint újabb élményt jelent számomra. Együtt énekelek számos lelkes pedagógussal. Sajnálom azokat a kollégákat, akiknek nincs ilyen élményben részük. A galántai Kodály-napok felejthetetlen élményt jelentenek. A táncoláson és az éneklésen kívül még az amatőr színjátszásban is részt veszek. Tagja vagyok a bélyi és a királyhelmeci színjátszó csoportnak. Egyidőben játszottam Bélyben a Vén bakancsos és fia, a huszár című darabban a hetvenéves Kántor szerepét és Királyhelmecen A kísértet házhoz jön című vígjáték tizenhat éves Misijét. Harmincévesen egyik este hetvenévessé, másik este tizenhat évessé kellett alakulnom . . . Idén februárban a Királyhelmeci Művelődési Ház a CSEMADOK helyi szervezetével közösen nagyon jól sikerült esztrádműsort állított össze. A műsor összeállításában Kassai Bélának volt oroszlánrésze, aki egy vidám témájú magánszám előadását bízta rám. Féltem tőle. Egyedül a függöny előtt. Szemtől szemben a közönséggel. A hallgatóság tapsolt, és nekem elszállt a félelmem. Az utóbbi hetekben több lett az elfoglaltságom. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére az énekkar is, a táncegyüttes is fellépett a környező falvakban. A CSEMADOK királyhelmeci helyi szervezetének színjátszó csoportja pedig Solovic: Ez aztán a meglepetés c. darabjának decemberi bemutatójára készül. A sok elfoglaltság nem akadályozott meg abban, hogy elvégezzem a budapesti Népművelési Intézet hároméves néptáncoktató tanfolyamát. Ügy gondolom, ezáltal is eredményesebben járulhatok hozzá a nemzetiségi gyermektánomozgalom további kibontakoztatásához. A sokrétű kulturális tevékenység rengeteg időt igényel. Számomra a napok reggel 8-tól este 11 óráig tartanak. Tanítok, táncolok, énekelek és színdarabot játszom. Néha fárasztó a munka. A siker azonban feledteti a fáradságot PAPP FERDINAND Tóth András A KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG KEDVTELÉS Mindig is fontos feladatnak tekintettem a magyar kultúra ügyének szolgálatát. Engem az egészséges nemzeti öntudat késztetett arra, hogy kulturális munkát végezzek. Szocialista társadalmunkban, a tudományos-műszaki forradalom időszakában az embernek egyre több ideje jut arra, hogy művelődjék, szórakozzék. Én jelenlegi munkahelyemnek és beosztásomnak megfelelően a népművészetben találtam meg kedvenc időtöltésemet. Hogy ez a munka megéri-e a fáradságot? Nem tudom. Az amatőr kulturális tevékenység kedvtelés, s a legkisebb elért eredmény is ösztönző, a sikertelenség pedig nagyobb erőkifejtésre késztető. Meggyőződésem, hogy a kulturális tevékenység csupán annak fáradságos, aki azt önző célokra akarja felhasználni. Nálunk, a nagykürtösi járásban akkor értük el a legnagyobb eredményt, amikor négy évvel ezelőtt a Tavaszi szél vizet áraszt országos népdalverseny hatására húsz éneklő csoport alakult. Sajnos a versengés lázában a helyezést el nem ért csoportok vezetői megsértődtek, így a szereplők nem folytathatták tovább tevékenységüket. Remélem, ma már belátják, rosszul fogták fel a dolgot. A CSEMADOK nagykürtösi járási bizottságának népművészeti bizottságában akkor úgy gondoltuk, hogy az éneklő csoportok nagyobb része idővel énekkarrá alakul, s ily módon dalkultúránk magasabb színtű művelőjévé, terjesztőjévé válik. Sajnos, nem így történt. Az utóbbi évek során szerzett tapasztalataim nem a legjobbak. Tiszteletem és megbecsülésem azoké az egyszerű CSEMADOK-tagoké, akik fáradtságot nem ismerve, sokszor hideg, fűtetlen művelődési otthonokban, éjfélig tartó próbákon tanulják be műsorszámaikat, hogy azután fellépéseikkel szebbé, színesebbé tegyék emlékestjeinket, évfordulóinkat és más kulturális rendezvényeinket. Azokról szólni, akik nem értékelik kellőképpen községünkben, járásunkban a kulturális munkát, nem érdemes. Reménységgel tölt el, hogy Lukanényén megkezdődött a művelődési otthon építése, amely szocialista kultúránk méltó hajlékává válhat. TÓTH ANDRAS A bélyi színjátszók 6
