A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-09 / 27. szám
VARGA ERZSÉBET: Kirántott „cigánypecsenye" — Olyat még nem ettem — mondhatja most olvasóm, s mi mást tehetnék, bevallom: én se. Persze, erre csak a vacsora elfogyasztása után jöttem rá, mikor megkérdeztem a pincérnőtől: — Mondja csak, ez a kirántott cigánypecsenye a maguk ételkülönlegessége? — Nem, kérem. A mi specialitásunk a kondorosi tál... Gondolom, a kondorosi tálról mindenkinek — ha ismeri a Csallóközt — a Kondorosi Csárda jut eszébe. Talán mondanom sem kell hát, hogy az eset a Kondorosi Csárdában történt: kilenc kilométerre a Csallóköz „metrooolisától“, a Bratislava—Komárom főútvonal mellett. Éppen ezért tartom az esetet említésre méltónak: mert ezen a „vonalon“ valóban nem kevés ember utazik. A csárdába egyébként ötödmagammal tértem be — természetesen vacsorázni. Ahelyett, hogy az étlapot alaposabban áttanulmányoztuk volna, megkérdeztük a főpincértől: — Cigánypecsenyét kaphatnánk? — Hogyne, kérem! — mondta udvariasan, s rohant a konyhába. A konyhából aztán hangos szóváltást hallottunk, amiből azt vehettük ki, hogy — mivel a cigánypecsenye nem szerepel az étlapon — a szakácsnő nem hajlandó elkészíteni. Vártuk, hát, hogy viszszajön a pincér, s rendelhetünk valami mást. De mert az udvarias „házigazda“ sokáig nem jelentkezett, gondoltuk, valahogy mégiscsak elintéződött a dolog. Aztán megjelent egy pincérnő a kirántott cigánypecsenyével: mert kirántott volt, a nagy ég rá a tanúm! No meg az a négy ember, aki velem együtt az asztalnál ült. Mit mondjak? Megettük ... Megjegyzem, jómagam utálom a kirántotthúst. De abban a hiszemben, hogy valami ételkülönlegességet eszem — ó, emberi gyarlóság! —, a felét elfogyasztottam; igaz, nem valami nagy étvággyal. Mikor a számla kiegyenlítésére — azaz a vacsora kifizetésére — került a sor, ismét megjelent a készséges főpincér, akinél körülbelül fél órával előbb a cigánypecsenyét megrendeltük. — Elárulná, mit ettünk? — Kirántotthúst. A szakácsnő nem akarta elkészíteni a pecsenyét ... Hát igen. A szakácsnő nem akarta. De attól még nyugodtan megkérdezhették volna tőlünk, hogy akarunk-e mondjuk kirántotthúst enni, vagy inkább valami mást óhajtunk. Mert egészen fölösleges dolog az étlap, ha a vendég csak azt kapja, amit a szakácsnő hajlandó elkészíteni. Megjegyzem, nemcsak a cigánypecsenye helyett kaptunk kirántotthúst, hanem a megrendelt uborkasaláta helyett is fejes salátát kellett fogyasztanunk, mivelhogy — mint a pincérnő mondta — az uborka már elfogyott. Tehát — ennél aztán mi sem természetesebb — hozták a fejes salátát: anélkül, hogy a véleményünket kikérték volna. Olvasóm most azt gondoja, hogy hiszen visszaküldhettük volna az egészet. Igen óm, de amikor már valamire fél órát vár az ember, nincs kedve ahhoz, hogy újabb fél órát várakozzék a következő „valamire“, amiről valószínűleg ugyancsak nem tudná, micsoda. Hiszen úgyis csak azt kaphatja, amit a szakácsnő hajlandó elkészíteni. S aki este fél nyolckor tér be egy útmenti csárdába, az valószínűleg úton van és éhes, tehát vacsorázni akar és siet tovább, mert szeretne még éjfél előtt megérkezni valahová... Az öt adag „kirántott cigánypecsenyét“ egyébként folyó év április 30-án, pénteken este fél nyolckor tálalták fel: mint már említettem, a Kondorosi Csárdában. Azóta nem jártam ott. Hogy miért? Bevallom őszintén, félek. Félek, hogy halászlé helyett esetleg békacombot tálalnak elém: mert azt sem szeretem. „És hogy mindez hová vezet?11 — vetette föl a kérdést ismerősöm, aki tanúja volt egy jelenetnek, amikoris bizonyos „jókedvű“ tizenévesek a szó szoros értelmében „kibeleztek“ egy zenegépet. „Csak vandalizmushoz!“ Persze, az efféle következtetés meglehetősen egyoldalú gondolkodás eredménye, bár van benne némi igazság. De nagyon is igazságtalanok lennénk, ha a „vandalizmus“ különböző megnyilvánulásaiért kizárólag a tinédzsereket hibáztatnánk. Jómagam például nem egyszer a saját szemmel láttam, hogy különféle szórakozóhelyeken — például a kovácspataki Kék Halban vagy a párkányi Sport presszóban, hogy csak a legutóbbi eseteket említsem — alkoholt szolgáltak fel iskolás kisdiákoknak, akik még este nyolc óra után is (amikor pedig kíséret nélkül egyáltalán nem szabadna őket az efféle szórakozóhelyekre beengedni) nyugodtan iddogáltak és dohányoztak (még jó, hogy pipára nem gyújtottak). Szórakozóhelyeink falain egyébként szinte kivétel nélkül mindenütt ott lóg a „Tizennyolc éven aluliaknak alkoholt felszolgálni tilos“ szövegű felirat. A pincérek azonban — úgy látszik — ezt csak egyszerű dísznek tekintik. Dísznek, akár a virágot vagy mint a karácsonyfát. S ha ők annak tartják, akkor valószínűleg az is. A szórakozóhelyeken elvégre mégiscsak a pincéreknek kellene ügyelniük a rendre. S ahol a „rendőr“ is „rendetlenkedik“, ott már valóban baj van. Ott csakugyan „vandálokká“ válhatnak az alkoholfogyasztó kisiskolások. Azt hiszem, nem ártana még felvilágosítani egyes vendéglőink, presszóink, kávéházaink pincéreit, hogy a figyelmeztető feliratok nem üres frázisok és nem is „teremdíszek“. Társadalmi érdekeinket szolgáló utasítások ezek mindenütt, még a legeldugottabb kiskocsmában is... A Hága külvárosban, Wassenaarmban levő állatkert Dóra nevű tevéje a gyermekek kedvence, mert nagyon szelíd. Mikor azonban világra hozta kicsinyét, senkit sem engedett közelébe. A fényképészek két napig vártak, amig megnyugodott, és fotózni engedte kicsinyét. Párizsban nagy tisztogatási akciót szerveztek, melynek során vagy háromezer tonna szemetet takarítottak el. De ennél még sokkal több maradt — mondják a rosszmájúnk. "V A berlini Vörös Városháza toronyórája legalább olyan népszerű, mint az Alex világóra. A toronyóra hatalmas ütőszerkezetét — a főváros zajszintjét figyelembe véve — úgji állították be, hogy a D-hangot óránkjént, a G-hangot negyedóránként hallhatják a járókelők. Azok, akik ehhez íz órához igazodnak, biztos, hogy séhonnan sem késnek el. \ Rodrigo Maches A ruhatárban című regénye nyomán Argentínában filmet készítenek; cselekménye egy zenés vígjátékokat játszó és egy drámai színház öltözőjébeh zajlik le. A szereplők telefonon beszélgetnek egymással, a felvevögép pedig hol az egyik, hol a másik ruhatár-Az NDK északi részén, \a Plauer-tó mellett érdekes agrártörténeti szabadtéri mi 1 zeum áll. A kiállított tárgyak szemléletesen mutatják a porosz junker birtokokon foly® gazdálkodást, az osztályellenA tételeket, valamint a mezőgazdaságban 1945 óta bekövetkezett változásokat. Olyan látványosság is akad, mint az a kovácsoltvas kapu, amelyet az 1893-as csikágói világkiállítás különdíjával jutalmaztak. o 2 18