A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-10-22 / 42. szám

bői lettem itt igazgató, de azt is hozzáteszem rögtön, hogy nem bántam meg. Az igaz, hogy ebben az iskolában más feltételek között kell dolgoznom, mint amilyenekhez addig szokva voltam, de az a tudat, hogy valami egészen különlegeset csinálok, átsegített a kezdeti nehézségeken.

Az iskola a tallósi barokk-stílusú kastélyban működik. Az épületet a közelmúltban renoválták, és kicserélték a berendezést is. Ottjártamkor még tartott a vakáció, a gyerekek többsége a szüleinél töltötte a nyarat, ki a Bodrogközben, ki Gömörben, ki a Csallóközben, néhányan azonban a szünidőre sem

nek a gyerekeknek nagyon nagy szükségük van a szeretetre, s rendszerint épp azt nem kapják meg otthon, viszont annál több szidalomban és megvetésben van részük. Nem könnyű a bizalmukba férkőzni — némelyiküknél nem is sikerül —, de ha egyszer rájönnek arra, hogy itt nincs mitől tartaniuk, hogy szeretik őket, akkor nagyon ragaszkodóak és hálásak tudnak lenni.

— Ezek a gyerekek milyen mértékben tudnak beilleszkedni a társadalomba az iskola elvégzése után?

— Egyénenként változik. Általában elmondható, hogy a nem kimondottan súlyos esetek akár szakmunkásokként is foglalkoztathatók.

dagógusi tapasztalat, hogy játszva sok minden könnyebben elsájátíthatp, megtanulható. A gyermek számára a játék komoly dolog, s a játékos formában elsajátított ismereteket is komolyan veszi. A tanításban alkalmazható játékos elemek és a különböző gyermekjátékok között sok a hasonlatosság, s talán ez volt az a momentum, amely felhívta a figyelmemet a gyermekjátékokra. Kezdetben csak a tanításban jól felhasználható didaktikai eszközöket láttam bennük, s ezért nem gyűjtöttem őket rendszeresen. Később azonban rájöttem, hogy érdemes a gyermekjátékokkal önmagukért is foglalkozni, s igen elcsodálkoztam

HIVATÁS ÉS SZENVEDÉLY

Az ember sorsának alakulása kiszámíthatatlan, előre meg nem határozható folyamat. A fogantatás pillanatától kezdődően lépten-nyomon veszélyek leselkednek ránk. Egyrészt az öröklődés szeszélyeinek, másrészt a külvilág ártalmainak vagyunk kitéve. Szerencsére az emberek túlnyomó többsége egészségesen jön a világra, s lényegében a környezet káros hatása sem számottevő, ám a nagy számok törvénye könyörtelen, mindig adódnak rendellenes esetek, születnek testi vagy értelmi fogyatékos gyermekek, akik sorsát beárnyékolja a gyógyíthat-' lan betegség, de akiknek ugyan olyan joguk van az élethez, mint egészséges társaiknak, mégha ez az élet nem is lehet teljes értékű.

Különösen az értelmi fogyatékos gyermekek helyzete nehéz. Ök szinte mindenben a közvetlen környezetükre vannak utalva. Bizonyos fokig érthető, hogy szüleik tehernek érzik az ilyen gyermeket, s talán a kellő szeretetet sem adják meg neki. Sok szülő nem is tudja, hogyan kell nevelnie az értelmi fogyatékos gyermeket, s ezért inkább nem foglalkozik vele. A gyermek élete ezáltal még csak rosszabbá válik; sivár, ingerszegény környezetben vegetál, önmagába zárkózik, s mintegy önvédelemből agresszív lesz. Rendszerint ilyen előzmények után kerül az úgynevezetett kisegítő iskolába.

Alighanem kevesen tudják olvasóink közül, hogy Szlovákiában az egyetlen magyar tannyelvű kisegítő iskola, amely értelmi fogyatékos gyermekek nevelésével foglalkozik, a galántai járásban, Tallóson (Tomasíkovo) működik. Az iskola igazgatója — idestova hat esztendeje már — Gágyor József. Hogy hogyan lett az, mesélje el ő maga:

— Az Ipoly mentéről származom, s őszintén megvallva a főiskola befejezéséig azt sem tudtam, hogy Tallós nevű község a világon van. Hogy a faluban magyar kisegítő iskola is működik, azt csak később hallottam, én ugyanis nem ott, hanem az általános iskolában kezdtem el a pedagógiai pályafutásomat. Tallósról aztán Diószegre kerültem igazgatóhelyettesnek, de diószegi nem lett belőlem, mert Tallóson laktunk továbbra is, a feleségem szüleinél. Igaz, ez afféle szükség-megoldás volt, mivel lakás nem volt kilátásban, ráadásul egymás után jöttek a gyerekek is, úgyhogy nekem akkoriban a lakás miatt főtt leginkább a fejem. Aztán valaki említette, hogy a kisegítő iskolában megüresedett az igazgatói állás, s ami az én helyzetemben még fontosabb volt: az állással együtt egy lakás is felszabadult. Nem szégyelem bevallani, hogy végeredményben szükségutaztak haza. A szülők vagy végleg lemondtak róluk, vagy egyszerűen nincsenek olyan helyzetben, hogy legalább az alatt a két hónap alatt törődjenek velük. Sok gyereknek ugyanis már a szülei sem voltak egészségesek, s elég problémát okoznak ők is a környezetüknek.

— Kik a tanulói ennek az iskolának?

— A tanulók összetétele meglehetősen vegyes. Az értelmi fogyatékosokat ugyanis több csoportba oszthatjuk a betegség súlyosságától függően. Ezenkívül olyan tanulóink is vannak, akik az első pillantásra normálisnak tűnnek, csak bizonyos lelki betegségben, általában epilepsziában szenvednek.

— Mi az, ami a legtöbb gondot okozza a pedagógusnak?

— Elsősorban az a tény, hogy ezek a gyerekek betegek. A normális gyerekekkel sem mindig könnyű bánni, hiszen érzékenyek, de az értelmi fogyatékosok emellett még kiismerhetetlenek is, minden apróságot figyelembe kell venni, hiszen az ember sohasem sejtheti előre, hogy ez vagy az milyen szerepet kap a továbbiakban, s a viselkedésükből eleve lehetetlen olyan általános szabályokat kikövetkeztetni, amelyek minden értelmi fogyatékosra vagy legalábbis egy bizonyos csoportra érvényesek. Ami számomra talán a legnagyobb meglepetést jelentette, az az volt, hogy ezek a gyerekek, a közhiedelemmel ellentétben, mennyi mindenre megtaníthatok. Feltéve persze, hogy ismerjük a módját. Nagyon fontos a szeretet. Anélkül kudarcra van Ítélve minden igyekezet. Ezek-Érdekes volt megfigyelni, hogy sok tanulónk milyen jó kézügyességgel rendelkezik. Nagyszerűen rajzolnak, barkácsolnak, némelyikük már-már kész művész. De a teljesség kedvéért azt is el kell mondanom, hogy nemcsak a tanítványainkon múlik, miképp alakul a továbbiakban a sorsuk, hanem a környezeten is, amely befogadja őket. Mi a magunk részéről mindent megteszünk, hogy ezek a sérült emberek a maximumra legyenek képesek, de az előítéletekkel, a rosszindulattal szemben már tehetetlenek vagyunk. És sok esetben épp a befogadó közösség nemtörődömsége, közönye, s nemritkán megvetése miatt veszik kárba minden igyekezet.

Egy beismeréssel tartozom az olvasónak. Gágyor Józsefet eredetileg nem azért kerestem föl, mert ő a tallósi kisegítő iskola igazgatója (ez csak a helyszínen derült ki), hanem azért, mert van egy nem mindennapi szenvedélye. S ez a gyermekjátékok gyűjtése. (A félreértés elkerülése végett: nem hajas babákra, játékautókra gondoltam, hanem olyan játékokra, amiket a gyerekek az utcáji vagy a réten játszanak — például „Adj király katonát...“, „Hol az olló, komámasszony...?“ stb.)

— Tulajdonképpen hogyan kezdődött?

— Erre a kérdésre nem könnyű kapásból válaszolni./ Anni minden: esetre bizonyos, hogyha nem vagyok pedagógus, aligha kezdek el a gyeimekjátékokkal foglalkozni. Régi peazon, mennyire gazdag s ugyanakkor mennyire feltáratlan ez a terület. Egészen lázba jöttem. Először Tallóson és a környékbeli falvakban gyűjtöttem össze a gyermekjátékokat, aztán fokozatosan kiterjesztettem vizsgálódásaimat a galántai járás valamennyi magyar községére. Legfontosabb adatközlőim természetesen a gyerekek voltak. Egy papírra leírattam velük mindazt, ami egyegy játékkal kapcsolatban az eszükbe jutott, de ez csak a kezdet volt, hiszen játék közben is meg kellett figyelnem őket, mert csak így válhatott teljessé a kép. Megtörtént ugyanis, hogy az adatközlő bizonyos dolgokról megfeledkezett, ám a játék során automatikusan csinálta, s ilyenkor nekem kellett kiegészíteni az adatokat.

— A gyűjtés nemcsak időtöltés volt, hanem komoly kutató munka is, aminek hamarosan kézzelfogható eredménye lesz: a Madách könyvkiadó Gágyor József gyűjtését 1978- ban egy vaskos kötetben közreadja. Hány gyermekjáték szerepel a könyvben?

— Egész pontosan így hirtelen nem is tudnám megmondani, de a változatokkal együtt több mint 2000-re tehető a számuk.

— Ha jól tudom, ez a gyűjtemény lesz a második olyan, a Madáchnál megjelenő néprajzi mű, amelyet hazai kutató írt.

— Azt hiszem igen. Szeretném azonban megjegyezni, hogy könyvem csak részben felel meg a szigorú tudományos követelményeknek, mivel jómagam nem vagyok szakképzett néprajzos. Amellett hézagos is ez a könyv, hiszen önkényesen a galántai járásra szorítkozik, ami nem néprajzi tájegység, hanem közigazgatási terület. Meggyőződésem, hogy a kutatást tovább kell folytatni, sőt ki kell terjeszteni más járások magyarlakta falvaira is. Az összehasonlítás érdekében ez elkerülhetetlen.

— Mit szól a szenvedélyéhez a felesége?

— Ezt talán legjobb volna tőle megkérdezni. Tény, hogy nagy megértést tanúsított a munkám iránt, pedig sokszor a család sínylette meg, hiszen késő éjszaka kerültem haza, kevesebbet segítettem a házi munkában. Sőt nemcsak megértett, de segített is. A magnószalagra rögzített dallamokat ő zongorázta el nenekem, s ezeket én azután lekottázhattam.

— Vannak-e további tervei?

— Szeretném megírni Tallós község nyelvjárási monográfiáját. Majd ha itt végeztem, és lesz még erőm hozzá, akkor feltérképezem a szomszédos községeket is.

LACZA TIHAMÉR Ján Sámel felvétele (arch. 1)

15