A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-08 / 40. szám
CSONTOS VILMOS: HETVEN ÉV KÜSZÖBÉN Küszöbödön, hetven év, Mennyit markol a tenyér? Mi van benne, — por vagy sár? Csöpp tavaszi napsugár? Nyár tüzes maradéka? — Vagy csupán az árnyéka? Mit szorítasz, — hadd látom. — S tenyeremet kitárom: Kéreg nyomok mindenütt. . . — üressége szíven üt. Gyógyulj szívem, — s tagadás Legyen ez a vallatás. Mire mennénk mi azzal, Ha úgy vinném — haraggal Tovább súlyos terhemet, — S tagadva a hetvenet. Tagadva tavaszomat, Nyári csókzáporokat, Vagy az őszt, — hisz a lelkem Vallja: ősz a szerelmem. Színig tölti poharam, S kel kései sugaram . . . — Közel a tél, — hadd legyen! Hetvenéves szerelem Köt hozzád: sor, gyalogút, S dalom fon rád koszorút. Valaki kinéz az ablakon egyetlenegy, a többi ház csak kong csak bong a nap felkel, a nap lemegy építik a sok balkont tornyot, de nem kíváncsi a lakó mi látható az ablakából az üveg lassan már fakó, homályos lesz az unalomtól nem néznek rá hát ő se vissza mesélne ó de mit meséljen ha szeme sosem lehet nyitva; ablakok, gangok százai üresen néznek drámai elhagyatottság minden téren, minden utcán és így tovább az építkezés folytatódik születnek Zsoltok, Orsolyák, de mind csak futnak még tovább nem ismerik a házuk táját lábukat papucsukba mártják kopognak mint a kőhalom nem néznek ki az ablakon, nem veszik észre a fűszálat nem látják lebegnek a tárgyak s hogy ez a lebegő világ csodákat rejt magában néha nem kell hozzá ostor vagy létra egy nyitott ablak is elég, hogy megláthassuk a mesét a mást a szebbet sokkal jobbat mint amit a négy fal roppant zártsága nyújthat mifelénk a lámpa ég, a gyertya ég elárvult ablakok sora néz szembe, mint a képkeret, melyekből kihullott a kép. TOMPA MIHA'LYRA EMLÉKEZÜNK Olyan korban élt, amely forradalmakkal volt terhes s a kelet-európai népek nemzetté válásukért küzdöttek Tompa Mihály költővé érésében, gondolkodósónak kialakításában tehát fontos szerepet játszottak a magyar szabadságharc előkészítésének, meghívásának és bukásának körülményei, legérettebb, legmaradandóbb költeményei ebben a vonzáskörben születtek. Tompa Mihály neve Petőfi és Arany mellé került mind az irodalomtörténetben, mind a köztudatban: ők hárman jelentették a „nagy triász"-t, bár Tompa nem tudott olyan magaslatokra emelkedni, mint ■ társai. Tompa Mihály 160 évvel ezelőtt 1817. szeptember 28-án született Rimaszombatban. Már gyermekkorában tragikus színezetet kapott élete. Anyját korán elvitte a tüdővész, apja, a részeges foltozóvarga, miután másodszor is megnősült, Igricbe, a nagyszülőkhöz küldte a fiát. A nagyszülők keményen dolgoztatják és gyakran meg is fenyítik unokájukat. Gyerekkora tehát szomorú, s ez a lelki válság határozza meg további életszakaszait is. Ezért is vonzódik az elégikushoz, az önkínzó magánossághoz. Igrici tanítója, Bihari József felfigyel az eszes fiúra és beajánlja a sárospataki kollégiumba. Tompa a kollégiumban mint szolgadiák tartja fenn magát, gazdagabb osztálytársait oktatja és inaskodik mellettük. Az iskolát nem fejezi be, elszegődik segédtanítónak, majd később visszatér a kollégiumba, Hogy befejezze tanulmányait. Költői hírneve Sárospatakról kel szárnyra, verseit a pesti Athenauem is hozza. Tompa tanulmányai befejezése után nevelősködést vállal Eperjesen. Itt kerül barátságba Kerényi Frigyessel, itt látogatja meg őket Petőfi. Ezt a találkozást egy költői verseny őrizte meg az utókor és az irodalomtörténet számára. Egyszer azt mondja Sándor — emlékezik Tompa —: Fiúk, írjunk valami verset együtt, ugyanazon tárgyról szóló verset, amely találkozásunk emlékéül maradjon. Elfogadtuk, meghatározván, hogy a tárgy „az erdei lak" leend . . .' Természetesen ez a lak csak a képzeletben létezett. 1845 vége felé Tompa Pestre megy, írókkal ismerkedik az akkori irodalmi berkekben. Tanulni is akar, ügyvéd szeretne lenni. Betegsége és a pesti élet azonban más elhatározásra indítja. Miskolcon leteszi a papi vizsgát és a bejeiek meghívására lelkész lesz szülőföldjén. Élete majdhogy eseménytelen, verseit azonban annál szorgalmasabban írja. Költeményei a Honderűben, a Pesti Divatlapban és más folyóiratokban jelennek meg. Híre-neve kerekedik. Költészetének első szakaszában a szokványos szalonköltészetet műveli, majd Petőfi és Arany hatására a népinemzeti irány követője lesz. Feldolgozza a Sajó-vidék gazdagon virágzó nép. regéit és népmondáit, amelyek 1846- ban jelennek meg kötetben és elismerő visszhangot váltanak ki az olvasók körében. Egy évre rá kiadja lírai kötetét. Petőfi a Tízek társaságához kapcsolja Tompát, a Pilvax kávéházbeli radikális ifjú írók köréhez. Petőfi ekkor már a szabadságharc lehetőségére gondol, Tompa azonban húzódozik. Az ő életeleme más: lassú, megfontolt, vidékies. Kevés benne a nagy tettekre indító ösztön. Érzi azt is, hogy Petőfi és Arany teljesítménye és népszerűsége mellett elmaradt. Petőfivel való barátsága mindinkább elhidegül, Arannyal azon. ban haláláig jó viszonyban marad. Közben tagja lesz a Kisfaludy Társaságnak, ami méltó költői rangot jelent. Az európai forradalmak szele s az itthoni készülődés Tompát is fölserkenti. Radikálisabb hangon szól, mint eddig. A hangyákhoz című versében a kizsákmányoló társadalmat ostorozza: „Jó reggelt, sürgő hangyanép! Korán munkához láttatok ... Henyélő nincs közöttetek; Nálunk nem így van a dolog! Egyik, törvén kemény ugart, Napestig izzad, dolgozik; Másik rugalmas pamlagán Végignyúlván — unatkozik." A szabadságharc kitörésekor beteg, a morva-sziléziai Grafenbergben gyógyíttatja magát, onnan küldi haza leveleit: „Csak haza-haza — kivált most, midőn baj van . . . Most minden okos szó a néphez, minden kar a csatán, figyelmet érdemel . . ." Hazatérvén tábori lelkészként vesz részt a szabadságharcban. Költészete felfrissül, forradalmi és nemzeti eszmékkel gazdagodik. Toborzó verseket ír. A szabadságharc bukása után visszavonul. Bejéről Kelemérre, majd Hanvára kerül. Közben megnősül, s visszahúzódik az irodalmi élettől. Igaz, a Bach-korszakban amúgy sem lehetett megfelelő irodalmi életet szervezni. A legtöbb író bujdosásra kényszerült. Tompa azonban ekkor írja legfájdalmasabb, legidőtállóbb verseit, allegóriáit, amelyekben költőtársaiba akar reményt önteni az országos pusztulásban. Ekkor születik A gólyához, Forr a világ, A madár fiaihoz stb. Versei miatt meg is hurcolják. Magányában látnak napvilágot a Regék és beszélyek, a Virágregék, a Dalok és románcok és más kötetei. Kedveli, szereti az olvasóközönség, de ez Tompának nem hoz megnyugvást. Nemcsak a haza elvesztése fölött érzett bánat gyötri, magánélete is egyre tragikusabbá válik. Szív- és idegbaja egyre jobban kínozza, gyötri szembetegsége, ugyanakkor elveszti fiait. „Ez az állapot — írja Aranynak —, amelyben én vagyok, melyben mi vagyunk, nem szomorúság, nem fájdalom többé, ez betegség, a lélek elgyöngülése, melyen a legelszántabb akarattal s igyekezettel is erőt venni nem tudunk." A beteg költő sokszor önmaga fölé emelkedve, Vörösmarty költeményeihez hasonló szárnyaló verseket ír: Tűz, Télben, Új Simeon stb. Életereje azonban egyre jobban hanyatlik, csupa szenvedés a sorsa. Tompa öröksége, költészete — ha nem is érte el azokat a csúcsokat, mint Petőfi, vagy Arany — időtálló, a magyar irodalom kiemelkedő, megbecsült fejezete. Nélküle szegényebbek volnánk, szegényebbek és kevesebbek, köl. tészetének színei hiányoznának. Tompa Mihály rimaszombati szülőháza 1944 decemberében pusztul el. Bombatámadás következtében, Szobra a múzeym előtt állt, majd 1945 után a múzeumba került. Ma ismét méltó helyen áll a szobor, a rimaszombati parkban, ott áll és mereng idők és ko. rok örök változásán. DÉNES GYÖRGY 11
