A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-09 / 27. szám
TÓTH LÁSZLÓ versei: A HIÁNYZÓK És végigvonulnak, bizony, mondom néktek, rendezett sorokban végigvonulnak az elveszített hangszerek a néma városon. Barikád nem épül, menekülő lábnyomokat sem őriz az utca por: nincs szem a diadalmas vonulásra, fül sincs az egetverő lármára. Madárraj húz csak el — ablakszárnycsattogás a vonulás fölött. KIJELENTŐ MONDATOK A szív kihagy, s nekilódul megint. Cigarettám parazsa messzi égből világot. A belémszorult tér s idő rabságából most kitörne. Megérint mit megérintettem, elhagy mit elhagytam. A történet történik már meg helyettem. ELŐSZÓ AZ ELŐSZÓHOZ Kész a mű. Ragyogni nincs hatalma. S koronául is csak az élőbeszéd ékeskedik rajt': mint mondottam, minden úgy vagyon. Vagy: úgy vala, mert akképp láttam meg. Vagy: találomra, egyik nyiladékán ereszkedjünk a mélybe alá. Tehát: ég, pusztul a város. Mint ama két ókori. S azóta annyi már. Mit magad építettél hét-városok köveire: ég, pusztul megint. Ki tudja, mivé lesz? S ki tudja, zúdul-e újból kegyes eső a magos egekből, lángjait oltani most? S kél-e újból jószándék, kél-e hősiesség, menteni, ami még menthető? Amit még menteni érdemes. Néhány rongyot, ócska kacatot, mit örökre áttüzesített tested melege. Minden hideg, fénylő kincsed távoli, holt anyag lett mára már. A mű, a leltár kész. Ha egykor meglelnek majd, a kövek alatt, bátor őrhelyeiden állva, a többiek helyett is szólsz. A magad nevében. KARD ÉS POHÁR MAGYAR-LENGYEL KULTURÁLIS KAPCSOLATOK • • • Nemzedékem a húszas évek elején jelentkezett. A történelmi és társadalmi események fordulópontján. A szűkebb keretek közé szorult kulturális életben nagy volt a szellemi pályán működők száma. Közép- Európában az akkori végzett fiatalság nehezen tudott felkészültsége szerint elhelyezkedni. A magyarság új erői csak kettős érdeklődési körrel, két, néha három diplomával találtak megélhetési lehetőséget hazájuk földjén. Voltak, akik intellektuális szakmájukat gyakorlati vonalon építették ki, jogászból cipész, képzett orvosból hentes és mészáros lett, hogy megélhetését biztosíthassa. Az események és az új életforma késztetett minket erre. Engem személyesen az gyötört, hogy az új politikai határokon belül még kevesebb barátra számíthatunk, mint a múltban. Térképpel a kezemben először a magyar nép, a népi kultúra felé fordultam. Petőfi szülőföldje táján neveltem a fiatalságot, irodalmi munkásságom témakörét is ott találtam meg. („Beszél a tanya“, „Polgáristák“, „A halasi csipke múltja, jövője“). Irodalmi érdeklődésem később a lengyel kultúra felé terelődött. A második világháború évei alatt szociológus feleségemmel rá kellett jönnöm, hogy az évszázados magyarlengyel barátság — igen kevés tárgyi ismerettel s annál több fogyatékossággal rendelkezik. Lengyelül a német nyelv közvetítésével tudtam csak tanulni, állandó ismeretekre, kulturális élményekre vágytam, majd ezeket népszerűsítettem tudatosan, felelősségteljesen. Szépírói munkásságom fölé helyeztem és feladatommá tűztem ki az egymáshoz közeledés „szerszámainak“ elkészítését. Ekkor készült több ilyen munkám: „Uczmy sig po w$giersku“, „Kétnyelvű irodalmi antológia“, „Lengyel—magyar szótár“, (méretekben a legnagyobb lengyelidegennyelvű szótár) kb. 80 000 szót tartalmaz, ezer oldalon. „Esszék a lengyel irodalomról magyarul, a magyar irodalomról lengyelül“ és néhány fordítás. Doktori disszertációm témája „A humanista Báthory István“. Ezzel a lengyel irodalom aranykorát igyekeztem bemutatni 1944-ben, amikor a német fasiszták a lengyel nemzet sírját ásták, azt hirdetve, hogy lengyel kultúra és lengyel nemzet nem létezik. Kovács Sándor Iván ezt és Komoróczy „Borkivitelünk“ c. munkáját a magyar szellemi ellenállás javára írta. így mélyítettem el a lengyel irodalmi kultúrához egyre növekvő vonzalmamat. De eredetileg rajztanárként működtem. A lengyelországi rajz- és kézimunkatanár-képzőben szereztem oklevelet, felhasználva az ott szerzett ismereteket a magyar kézimunkatanítás átszervezéséhez. Második, választott hazám lehetővé tette, hogy a krakkói Jagelló Egyetemen magyar nyelvet és irodalmat később a rajztanárok diploma utáni továbbképzését végző főiskolán rajztanítási módszertant adhattam elő, éspedig — hozzá kell tennem — Varsó festői óvárosának abban az épületében, ahol kétszáz évvel ezelőtt Európában az első oktatásügyi minisztérium, a „Komisja Edukacji Narodowej“ működött. Ez az intézmény a tanítók jó képzését tartotta a legfontosabbnak, engem is ez érdekelt a leginkább. Ezért büszkeséggel tölt el, hogy megkaptam a „Komisja Edukacji Narodowej“ kitüntetést. Életem felét a magyar-lengyel kulturális kapcsolatok fejlesztésének szenteltem. Amikor a két kultúra közti „hídépítő“ munkámat megkezdtem tollal és ecsettel szolgálva azt, ugyancsak kevés pozitívumot lehetett a kulturális kapcsolatok pozitív rovatában elkönyvelni. Alig voltak fordítások, alig voltak — a történeti műveken kívül — jelei a barátság tartalommal való feltöltésének. Ma már egészen más képet festhetünk ezen a téren. A két ország egyetemein tanulni lehet mindkét nyelvet. Az élénk szakmai cserék, a turisztika is sok örvendetes eredményt hoz. Egyezmények alapján folyik a kulturális értékek cseréje, társadalmi szervezetek nyújtanak lehetőséget egymás mélyebb, igazibb megismerésére, egymás értékeinek megbecsülésére. Amikor kezdtem, három-négy ember működött érdemben ezen a vonalon. Ma elég nagy Lengyelországban a magyar és Magyarországon a lengyel nyelvet tudók száma, a fordítói gárda tiszteletre méltó munkát végez irodalmi és tudományos-műszaki vonalon. Ma is a hagyományos lengyel barátság szimbólumaként a kardot és a borospoharat emlegetik az elavult mondásban: „Polak Wqgiert dwa bratanki i do szabii i do szklanki“ A „bratanek“ — testvér szó kap azonban hovatovább egyre nagyobb jelentőséget sokkal mélyebb reális tartalmat. A népek szocialista barátságának terén ez a vonal nemcsak örvendetesen épül, hanom sok tekintetben mintaképül is szolgálhat másoknak. Ami még mindig kívánatos, az a kulturális értékek cseréjének bővítése mellett ennek minőségi fejlesztése volna. CSORBA TIBOR 11
