A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-01 / 39. szám
SZLOVÁKIÁI MAGYAR NÉP VISELETEK a színéről 10—15 cm széles bársonyszalaggal szegték. A harmincas évekig fekete klott vagy vászon szakácskát viseltek, később a kivarrott kötény jött divatba. A nők fehér, drapp vagy fekete patent harisnyát és hosszúszárú csizmát hordtak. A lányok a hajukat simán hátra fésülték, s hosszú szalaggal két ágba fonták. Később már csak egy „brekocsba" fonták a hajukat. A menyecskék középen elválasztva két ágba fonták a hajukat s a végén befont madzaggal kötötték el, majd a hajfonatokat körülcsavarták a fejükön és így a madzagokkal megkötötték. A megkötött hajra fehér főkötőt vettek fel, erre került a csipke, majd sorban a fiatal menyecskéknél a fehér, az idősebb menyecskéknél kék színű „grajzli" a „villuska" (keskeny vászonszalagra több sorban felvarrt fehér gyöngy), a villuskára a tarajka, majd a „zselinkedö" (kásmir) vagy karton, menyecskésen megkötve. Nagy ünnepeken erre még felső kendőt is kötöttek. A kendők viselésében szigorúan mégkülönböztették a kisünnepi, a nagyünnepi és a hétköznapi kendőt. A plüss kendő volt a „nagymisés“, a vastag selyem a „kismisés", a kartont hétköznap viselték. A zsalikendő lehetett rojtos, de néha még „csembököket" is varrtak rá. Munkába, főleg nagy melegben csak „felcsapták" a fejükön a kartonkedőt. Az asszonyok a villuskát csak újmenyecske-korukban viselték, addig, amíg az első gyermekük megszületett. Utána már a főkötőre csak a csipke, a grajzli és a menyecskés kendő került. A harmincas évekig a menyecskék szalagokkal, villogókkal gazdagon díszített fehér „fiszlis" főkötőt hordtak. A menyecskék a soksoros „gálánst" viselték a nyakukban. Ugyancsak az első háború előtt már ismerték a zsinóros, posztónadrágot; ezt télen a színén, nyáron kifordítva viselték. A harmincas években jött divatba a pricses (briccsesz) nadrág. Télen zsinórokkal, gombokkal gazdagon díszített posztókabátot viseltek. A gyerekek „szoknyicskája", „ingecskéje" a harmincas éveki vászonból, később barchetból vagy mosóanyagokból készült. MÉRYNÉ T. MARGIT Figyelemre méltó a férfiak viselete. Egészen negyvenötig vászongatyát, inget viseltek. Ingük régies szabású volt, keskeny gallérral, széles hímzett manzsettába fogott bő ujjal. Az ünneplő ingek elejét borsólyukacska, „forhamentli" és „koszorúhímzés" díszítette. A gazdag hímzés mindig fehér fonallal készült és színes gombokat varrtak az ingre. A gatya három szél vászonból készült, ugyancsak fehér hímzéssel és azsúiozással, hátul pedig apró ráncolással. Ehhez fekete zsinóros mellényt és szakácskát vettek fel. A szakácska (kötény) az első világháború előtt fehér vászonból volt, később a fekete klott szakácskák jöttek divatba. Nagy ünnepeken a férfiak a gatya elé színes zsali kendőt kötöttek. A z Ipoly menti palóc viseleteknek van egy kisebb csoportja, amely öt község, Csáb, Lukanénye, Bátorfalu, Apátújfalu és Dacsókeszi „rövidszoknyás" viseletére jellemző. Lukanényén a népviselet több fejlődési fokon ment keresztül és a hatvanas években érte el végleges formáját, majd a hetvenes évektől kezdődően kezd megszűnni. Bár az idősebbek közül még ma is sokan járnak ebben a viseletben. Lukanényén (Nenince) az első világháborúig a nők rövid derekú, ún. sípujjú és bőujjú vászoninget és a térdet takaró szűk vászon „pentölt" viseltek. Erre vászonlajbit vettek fel. A rövid inget és a pentölt az első világháború után a hosszú vászoning váltotta fel. Nyári ünnepi viselet volt az ún. Szabadka. Ennek szabása és elnevezése a harmincas években megváltozott, azóta blúznak hívják. Télen bélelt „vizitkét" viseltek. A pentölre két-három alsószoknyát, erre pedig apró ráncokba szedett pliszírozott felsőszoknyát vettek fel. A szoknya anyaga lehetett barchet, karton, vagy szövet, az alkalomnak megfelelően. A barchet- és a szőrszoknyát alul *31