A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-24 / 38. szám
SZANISZLÓ ERNÖNÉ TÖBB MINT TÍZ ÉVE ... Kedves önöktől, hogy nem hagyják csüggedni a magamfajta lelkes kultúrmunkásakat. Minden tekintetben serkentőleg hatott rám a levelük. Mi késztetett arra, hogy szabad időm nagy részét a magyar kultúra ügyének szenteljem? Boldog vagyok, ha olyan munkát végezhetek, amellyel másoknak, a közösség tagjainak örömet szerezhetek. A CSEMADOK helyi szervezetének aktív tagjaként már több mint tíz éve fáradozom azon, hogy környékünkön virágozzék a magyar kultúra. Fellépéseimmel is arra törekszem, hogy kulturális műsoraink tarkábbak, színesebbek legyenek. Szeretem a nótákat és a népdalokat. Kezdeményezésemre alakult meg Serkén (rimaszombati járás) a női éneklő csoport. 1972 nyarán léptünk fel először a helyi parkban. Azóta szinte minden akcióban, népdalversenyen részt veszünk. A csoport tagjai velem együtt végtelenül boldogok, ha egy-egy fellépés sikerül. Minden egyes sikeres szereplésünk után még nagyobb lendülettel fogunk hozzá újabb népdalok betanulásához. Családom megértésére mindig számíthatok. Megszokták már, hogy bizonyos napokon a próbákra járok. Hároméves kisfiamnak nehéz megmagyarázni, hogy miért nem vihetem magammal. Hasznos, tartalmas időtöltés az, ami egy-egy sikeres fellépéshez szükséges. Büszkeséggel tölt el, hogy éneklő csoportomban olyan tagok is vannak, akik nemcsak dalolnak, hanem táncolnak is, sőt vidám jeleneteket is szívesen betanulnak. 1977. június 18-án például olyan színvonalas esztrádműsort adtunk községünkben, hogy járási méretben is nagy elismerést kaptunk. A Gömöri Hírlap írt rólunk. Munkánk nem könnyű, és a gondunk sem kevés. Egyszer könnyebben, másszor nehezebben oldjuk meg a problémákat. Sajnos, akadnak olyan személyek, akik nem értékelik kellőképpen a kulturális munkát, de ez nem keserít el bennünket, mert tudjuk, hogy a közösség várja munkánkat. A CSEMADOK helyi szervezetének vezetősége kellőképpen támogatja az éneklő csoport munkáját. Ebben az esztendőben új ruhát kaptunk. Ez újabb lendületet adott munkánknak. Jelenleg is folytatjuk a próbákat. Elég néhány bíztató szó a további lendületes munkához. Kielégít bennünket, hogy másoknak örömet és szórakozást nyújtunk. Hogy ha szerényen is, de hozzájárulunk a magyar szocialista kultúra ügyéhez. Szerettem volna fényképet is küldeni csoportunkról. Az esztrádműsoron készült felvétel azonban nem sikerült. Magamról is csupán fiatalkori képet tudok küldeni. SZANISZLÓ ERNÖNÉ AZ EREDMÉNY ÖNMAGÁÉRT BESZÉL Még egy hét sem telt el a vers- és prózamondók s az irodalmi színpadok kétnapos kerületi vetélkedője óta és már ismét Gútán (Kolárovo) vagyunk, éspedig a járási énekkari fesztiválon. A Népművelési Központ igazgatója hol itt hol ott bukkan elő a kavargó, zsibongó tömegből. Végre megszűnik a nyüzsgés, a nézőtér elcsendesül és megkezdődik a verseny. A komáromi járás tizennégy legjobb énekkara áll „rajthoz”. A kezdő gyermekénekkarok között az első a komárnói Plamienok, a második a marcelházi, a harmadik a bátorkeszi általános iskola énekkara lett. A második kategóriában szereplő gyermekkórusok szépen összeállított műsorát, teljesítményét már nemcsak a tanulók és az érdekelt pedagógusok hallgatták feszült figyelemmel, hanem a zsűritagok is. Ennek a kategóriának győztesei azok a daloskedvű gyerekek lettek, akikkel együtt utaztam Gútára, s ennek szívből örültem. A harmadik kategóriába sorolt gyermekénekkarok még többet nyújtottak. A komáromi iskola ide is benevezett és míg az előző kategóriában megszerezte az elsőséget, ez az énekkar, Stirber Lajos karnagy vezetésével, a második helyen végzett, a bátorkeszi énekkar mögött. Ennek Karátsony Imre a vezetője. Ez az iskola is több énekkart indított s az első kategóriában a harmadik helyen végzett, a harmadik kategóriában viszont már az első helyet szerezte meg. A negyedik kategória volt a legkevésbé érdekes. Egyetlen énekkar képviselte, a komáromi szlovák gimnázium, amely nagyon is átlagos teljesítménnyével — a zsűri döntése szerint — csak harmadik helyezést érdemelt ki. (Felvetődhetne a kérdés: a komáromi magyar tannyelvű gimnáziumnak vajon miért nincs énekkara?) A felnőtt énekkarok az ötödik kategóriában versengtek. Itt a CSEMADOK megyercsi (Calovec) vegyeskara végzett a harmadik helyen. A bátorkeszi kórus lett a második, Karátsony Imre vezetésével, aki már harmadszor állt pódiumon. Bátorkeszi három énekkarral szerepelt. És az eredmény? Egy első, egy második és egy harmadik helyezés! Ez önmagáért beszél. Ennek a kategóriának a győztese a 72 tagot számláló gútai és komáromi egyesített vegyeskar lett. Vezetője Anton Kriätof, a gútai mű-Történt pedig, hogy az egyik kisvárosi CSEMADOK szervezet színjátszó gárdája vendégszereplésre indult a közeli nagy és gazdag faluba. Jól menő termelőszövetkezet működik a faluban; azonkívül nem messze van egy hatalmas iparvállalat. Tehát kereseti lehetőség bőven akad, mind a férfiaknak, mind a nőknek. A kultúrház egy fedél alatt van a kocsmával, csupán néhány méter távolság választja el a két bejáratot. A műkedvelő színésztársaság megérkezett az autóbusszal. Senki sem várt rájuk, pedig már nem sok idő volt hátra az előadás megkezdéséig. Tanácstalanul toporogtak a csípős szélben, amíg két társuk az illetékesek keresésére indult. Kisvártatva megérkezett egy fiatalember, és mentegetőzve kinyitotta az ajtót. A műkedvelők bevonultak kellékeikkel a fűtetlen és poros kultúrterembe. Ugyanis az illetékesek elfelejtették idejében bekapcsolni a villamos fűtőtesteket. A vastag porréteg arról tanúskodott, hogy ez a kultúrterem nem nagy látogatottságnak örvend. Ügy látszik, a módos porták lakói békén megülnek cifra vaskerítéseik mögött. — Legalább a székeket letörölték volna — jegyezte meg az egyik színjátszó. A közönség nagyon gyéren szállingózott. Jórészt tizenéves lányok és fiúk. Állóhelyre váltottak jegyet, és kis csoportokat alkotva beszélgettek. Néhány felnőtt is betévedt, egy háromtagú család az első helyre váltott jegyet, és helyet foglalt. Ott árválkodtak aztán elöl, mert az utánuk érkezők úgyszólván valamenynyien állóhelyre szóló jegyet váltottak. Néhány fiatal nő is állóhelyet váltott. Egyiküknek értékes bundája és drága csizmája volt. Általában elegáns öltözetük arról tanúskodott, hogy nincsenek szűkében az anyagi javaknak. Itt valami nincs rendjén. A külső megjelenés és a magatartás között nincs meg az összhang. Akinek telik elegáns ruhára, attól joggal elvárható, hogy a kultúrára is áldozzon. Nem úgy az itteniek zöme. Amikor DÉRYNÉ SZEKÉRÉN megkezdődött az előadás, az állóhelyesek is szépen helyet foglaltak a poros székeken. A folyosó falán bekeretezett emlékplakett arról tanúskodik, hogy ebben a faluban évekkel ezelőtt volt egy színjátszó csoport, amelyik a Jókai-napokon is szerepelt. A hazai közönség velük szemben is ilyen magatartást tanúsított? Ennek a gazdag falunak a lakói örülnek, ha állóhelyre szóló jeggyel végigülhetik az előadást, megtakarítva néhány koronát. Teszik ezt elegáns bundában és drága csizmában. Vajon mire költik az így megtakarított néhány koronát? Előadás után beadják a kabátjukat a tisztítóba? Két év múlva ugyanaz a társulat egy egészen kicsi faluba látogatott, ahol egy szépséges völgy ölében szerényen bújnak össze a házak, mint a madárfiókák a fészekben. Nyitott kultúrház, jól fűtött kultúrterem várta a műkedvelőket, s elősorban a kedves és készséges, fiatal gondnoknő. Ilyen biztató fogadtatás után gyorsan felállították a díszleteket, s a közönség is gyülekezni kezdett. Iskolásoktól nagyszülőkig minden korosztály képviselve volt. Pedig a tévében valami bűnügyi történetet, krimit adtak ... Nem, nem telt meg a kultúrterem. Megkezdődött a játék, a szemek a színpadra szegeződtek. De nem teremtődött meg az igazi kapcsolat a színészek és a közönség között. Voltak, akik csalódottan üldögéltek, és voltak, akik felálltak, és meg sem várva a szünetet, elmentek. Az üvegezett ajtó bántó zörejjel zárult be utánuk. Sok nehézséggel kell megküzdenie a műkedvelő színjátszásnak. A televízió újfajta viselkedésre szoktatott bennünket. Ha nem tud lekötni a műsorával, másként is elszórakozhatunk a képernyő előtt vagy egyszerűen átkapcsolunk egy másik csatornára. Színházteremben ilyen nincs. Karátsony Imre vezényel velődési központ vezetője. Ez az énekkar olyan szinten áll már most, hogy egyszerűen nem fér bele egy járási fesztivál — aránylag szűkre méretezett — keretébe. A kórus műsorának összeálltása elárulja, hogy a karnagy tisztában van a rendelkezésére álló hanganyag lehetőségeivel, az énekkar nemzetiségi összetételével, a közönség ízlésével, az énekkari kultúra céljaival és nem utolsósorban a proletár internacionalizmus mindnyájunk számára kötelező alapelveivel. A fesztivál győztesei tovább jutottak a kerületi döntőbe, s bízunk benne, hogy a komáromi járás énekkarai ott is megállják a helyüket. NAGY LÁSZLÓ ENDRE Papp Ernő felvétele A szegény néző álmosan bámul a színpadra, és irigyen gondol azokra, akik elmentek. Vagy a gondolatai másfelé kalandoznak. Fejszámolást végez: A falu összlakossága 260 fő, csecsemőket és öregeket is beleértve. Jelen van körülbelül 70 személy. Hm... Az ülőhelyek száma 130. A terem tágas és takaros berendezésű. A színpad viszont kétségbeejtően kicsi. Miért építik ilyen furcsán itt-ott ezeket a falusi kultúrházakat? A pódiumot csupán a vezetők számához méretezik? Bizonyára a MATESZ vagy a Thália is szívesen ellátogatna ezekbe a falvakba. A helyzet azonban az, hogy a közönség beférne a nézőtérre, de a társulat nem férne el a színpadon. Pedig szükségünk volna ebben az elgépiesedett és „eltelevíziósodott” világban az élő beszédre, játékra. Jó lenne, ha valahol valakik felismernék, hogy a műkedvelők képességeit, a nézők igényeit és a falusi művelődési házak színpadjának méreteit figyelembe véve, kimondottan az amatőr színjátszóknak is kellene „testre szabott” darabokat írni. Azoknak, akik szeretnek játszani, meg tudják tölteni élettel a néhány négyzetméternyi színpadot, és le tudják kötni a nézők figyelmét. Ezeket a darabokat sehol másutt nem láthatnák, csak falusi színpadokon, műkedvelők előadásában. Véget ért az előadás. A kitartó nézők eltávoztak. A színjátszók öszszeszedték kellékeiket és berakták az autóbuszba. A nézők közül egy férfi ottmaradt, a kultúrház gondnoknőjével és férjével villámgyorsan összetoltak néhány asztalt, és meginvitálták a vendégeket egy kis áldomásra. Saját termésű borral kedveskedett a szívélyes kultúrtárs a kis csoportnak. Jólesett a bor és jólesett a beszélgetés mellette. Kultúráról színjátszásról és sok más dologról. Mert beszélni kell, beszélni jó — még éjfél körül is. Ha nem beszéljük meg a dolgainkat, nem jutunk semmire. * GYŐRI SAROLTA 7
