A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-17 / 37. szám
TUDOMÁNNYAL A BÉKÉÉRT Pintér István mérnököt, a matematikai és fizikai tudományok kandidátusát, a Szlovák Tudományos Akadémia Ögyallai (Hurbanovói) Geofizikai Obszervatóriumának vezetőjét legtöbben az 1960-as évek derekán, pontosabban 1964-ben Déli-Sark kutatójaként ismerték. Csodálták, hogy hazánkat, a 25 éves fiatal természettudós képviselte a leghíresebb szovjet természettudósok között a déli sarki expedícióban. Ez így igaz. A Déli-sark titkainak kutatásával kezdődött el Pintér István mérnök tudományos életpályája. A híres szovjet tudósok, kutatók társaságában sok hasznos tapasztalatra tett szert, amit hasznosítani tudott későbbi pályafutása során. 1966—67-es években, amikor a szocialista államok tudományos dolgozói is bekapcsolódlak a világűrben végzendő kutatómunkába, Pintér mérnök munkásságában is változás állott be. Ógyallán nagyon jó feltételeket talált a kozmikus kutatómunkához — erre a területre irányította figyelmét. Pintér István, akárcsak a Déli-sark titkainak kutatásában, a kozmikus térség kutatásában is nagyon igényes volt önmagával szemben, s ennek eredményeként munkáját ezen a területen is siker koronázta — elismert tudományos dolgozóként tartják őt számon nemzetközi szinten is. Az utóbbi időben sokat hallottam az Interkozmoszról, Pintér István mérnök és az általa irányított Szlovák Tudományos Akadémia Ögyallai Geofizikai Obszervatóriuma dolgozóinak eredményeiről, ezért ellátogattam ebbe az intézetbe. Felkerestem Pintér István mérnököt, akit arra kértem mondja el nekem, mi is az az Interkozmosz, hogyan kapcsolódnak be az obszervatórium dolgozói ennek munkájába és milyen célokat szolgál majd. A fiatal tudós készséggel teljesítette kívánságomat. így megtudtam tőle, hogy az a szocialista államok űrkutatási szervezete keretében folyik az űr kutatása és az eredmények békés célokra való kihasználása. Ez a nemzetközi szervezet 1967-ben alakult. A 9 szocialista állam aktív résztvevői közé tartozik hazánk is. E szervezet tevékenysége nagyon széleskörű. Magába foglalja egyrészt a szocialista közösség tudományos, dolgozóinak munkáját, másrészt koordinálja a Szovjetunió és a nyugati országok, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország együttműködését az űrkutatás terén. A továbbiakról Pintér István mérnök így nyilatkozott: — A Csehszlovák és a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos dolgozói 1969-től nagyon aktívan működnek közre ezekben a módfelett igényes űrkutatási munkálatokban. Eddig részt vettünk valamennyi INTERKOZMOSZ műbolygó és a VERTIKAL elnevezésű geofizikai rakéták programjának megvalósításában. A Szlovák Tudományos Akadémia Ögyallai Geofizikai Intézete 1970-től részt vesz az INTERKOZMOSZ által végzett kutatásokban. Kezdetben csupán a műbolygók által mért eredmények tudományos feldolgozásán dolgoztunk. Az utóbbi időben széleskörű együttműködés alakult ki a Szovjet Tudományos Akadémia Moszkvai Űrkutatási Intézete és intézetünk között. Részt veszünk két nagyszabású kozmikus kísérlet előkészítésében. Azzal számolunk, hogy 1981-ig mindkettő meg is valósul. Műbolygónk feladata az úgynevezett napszél részecskéinek mérése l^sz. Minden igyekezetünkkel és tudásunkkal arra törekedünk, hogy munkánkkal méltóképpen képviseljük szocialista hazánkat és a szocializmus tudományos vívmányait. Az elmondottak után kicsit értetlenül néztem rá, mert nem értettem meg mindent, de Pintér mérnök felvilágosított. Megtudtam, hogy Pintér István és munkatársai azokat a sugárzási folyamatokat tanulmányozzák, amelyeket a Nap idéz elő, és amelyek összeköttetésben vannak a Föld mágneses terével. Az ögyallai obszervatóriumban már régóta foglalkoznak a Föld mágneses terének kutatásával. Ahhoz, hogy tökéletes munkát végezhessenek, meg kell ismerniök a Föld és a Nap közötti térséget, amelyet bizonyos réteg tölt ki. Ez a réteg a bolygók közötti plazma, egyszerűbben kifejezve a „napszél“, amely különböző időszakokban bizonyos jelenségeket, úgynevezett mágneses viharokat idéz elő a Földön. Az ógyallai intézet dolgozói űrszondák segítségével végeznek különböző megfigyeléseket, amelyeket az INTERKOZMOSZ- program előkészítésében hasznosítanak. Pintér István eredményesen harcol a békéért a tudományos fegyverével. Persze sokan nem tudják, hogy ő másképpen is harcol a békéért. Sok-sok előadást tart fiataloknak az űrkutatás békés célokra való felhasználásáról, a békeharc fontosságáról. Aktív tevékenységet fejt ki a békemozgalomban. Ez év tavaszán választották meg őt a Békevilágtapács tagjává, eredményes munkát fejt ki a járási béketanácsban is, ahol a titkári tisztséget tölti be. Amikor értesült az amerikaiak neutronbomba gyártási szándékairól, az elsők között fejezte ki felháborodását nyílt levélben. Azt kívánjuk Pintér István mérnöknek, koronázza siker tudományos munkáját a továbbiakban is, és ne adja fel a békéért vívott harcot; mert az ilyen derék kommunista és békeharcos jó példája az emberek százezreit ragadja magával. KOLOZSI ERNŐ (Virág József felvétele) RÉGI KOROK ORVOSTUDOMÁNYA KlN A 2. FÉNYEK ÉS ÁRNYAK A kínaiak nagy becsben tartották az orvosokat — l’seng-nek, „orvos úrnak“ szólították őket —, s alighanem Kína a világon az egyetlen olyan birodalom, ahol az orvosok emlékére templomokat építettek — ezek voltak az orvosok királyainak templomai, a Jao-wang-miao-k —, az emberek ide hozták áldozati tárgyaikat. Temploma volt a legendás Vörös császárnak (az orvostudomány „ősatyjának"), a Sárga császárnak (az orvosok királyának), de valósó. gos személyeknek is, például Pien Csiou-nak, aki a legnagyobb kínai orvosok egyike (ha nem a legnagyobb) volt és 1. e. az 5. században élt. Életéről, tetteiről S’-ma-Csien (1. e. 145—85) asztrológus és történész tudósít Si-tyi (A történetíró feljegyzései) című nagy munkájában. Hogy mi igaz mindabból, amit S’-ma-Csien állít, nehéz volna megállapítani. Nehezen hihető el például, hogy a jln és jang elmélete alapján sikerült feltámasztania egy halottnak vélt ifjú herceget. De hogy valóban hírneves orvos lehetett, azt halála igazolja: valamelyik kínai tartomány orvosi tanácsának elnöke gyilkoltatta meg, alighanem szakmai féltékenységből. Pien Csiou könyvet is írt a bonyolult problémákról (Nan-tying — ami annyit jelent, mint „A nehéz esetek könyve“), ebben a pulzussal, az érrendszerrel, a belső szervekkel és az akupunktúrával foglalkozik. A kínai orvosok anatómiai ismeretei meglehetősen szerények voltak, ami végeredményben nem meglepő, ugyanis az ősök iránt érzett tisztelet nem engedte meg azt a kegyeletsértést, amelynek a boncolást tartották. Az elhúnytnak úgy kellett megérkeznie a halottak birodalmába, ahogy életének utolsó perceiben kinézett. Csak egészen kivételes esetekben engedélyezték a boncolást, elsősorban kivégzett gonosztevők hulláinak felnyitását. Az európai orvostudomány eredményei — keresztény hittérítők, jezsuita papok révén — csak a XVI.—XVII. század, ban jutottak el Kínába, de tartósan nem befolyásolhatták a kinal orvoslást, mert a kínai orvosok — sokszor a császári parancsnak is ellenszegülve — tiltakoztak az idegen tanok és módszerek ellen. A diagnózis felállításában fontos szerepet játszott a pulzus vizsgálata. A kínai orvos sok időt szentelt a betegnek, gyakran órákon át figyelte reakcióit. A pulzus vizsgálata és megszámlálása azért volt fontos, mert Kínában úgy hitték: a harmónia az alapja mindennek, s ha a vér lüktetése harmonikus, akkor nem lehet komolyabb baj. Csak éppen azt nem volt könnyű megállapítani, mikor harmonikus a pulzus, s ezért a leendő orvosokat igen alaposan felkészítették „pulzus-ismeretből“. A dolgot tovább bonyolította, hogy az „alap-pulzuson“ kívül — szerintük — minden belső szervnek külön pulzusa is van. Körülbelül 200 pulzus-tipust különböztettek meg, s valamennyinek neve volt. Például huszonhét pulzus-fajta alapján jövendölhették meg a közeledő halált. A pulzus vizsgálata nagy kézügyességet igénylő feladat, de bizonyos esetekben egyszerűen megdöbbentő mutatványra kényszerült az orvos. Érthetetlen módon ugyanis a beteg nőt nem érinthette meg (sokszor nem is láthatta!), a pulzusát csak úgy vizsgálhatta, hogy a nő kezébe egy selyemfonalat adott, a fonál egyik végét a nő, a másikat az orvos fogta, s a fonál remegéséből kellett megállapítania a pulzust. A pulzusról a kínai orvosok között nem alakult ki egységes vélemény: mindenki a maga igazát védte, a maga megfigyeléseire esküdött, s nem akadt senki, aki az utókor számára világosan összefoglalta volna a lényeget. A kínai orvosnak nagy mennyiségű gyógyszer állt a rendelkezésére. Volt ebben a gyűjteményben igen hasznos és kevésbé hasznos gyógyszer, de rengeteg olyan is akadt, amelynek egyáltalán nem volt semmiféle hatása. A kínaiaknak köszönhetjük a rebarbarát, a kámfort, az efedrint, a ginszeng-gyökeret és nem utolsósorban a teát is. A gyógynövények alkalmazásában nem mindig volt ésszerűség: a sárgaságot például a sárga sáfránnyal gyógyították, azért, mert a növény is sárga volt. A vesék megbetegedésekor hasznos volt a „veseformájú“ bab. A kínai orvostudomány nagy befolyással volt a szomszédos országok, így Kórea, Japán orvostudományának alakulására, az akupunktúra révén pedig Európában is nevet vívott ki magának, ennek ellenére jelentőségét nem szabad túlbecsülnünk. — ez — (folytatjuk)
