A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-17 / 37. szám
Míisdolog Évről-évre örvendetesen növekszik Lucenec (Losonc) idegenforgalma is. Különösen szembetűnő ez a város központjában, a Klement Gottwald téren. Odaérkeznek ugyanis a menetrendszerűen közlekedő, távolsági bel- és külföldi autóbuszok, különjáratok s a kiváló parkolási lehetőség miatt a személygépkocsival rendelkező turisták. Például a minap is egy négytagú csoport toporgott egyre türelmetlenebbül a templom mellett. Helyismeretük nem lévén, nem tudták merre induljanak el á kisdologra. Este ez nem gond, hiszen a jelek szerint, a vastagtörzsű fák és a sötét kapualjak megoldják a problémát. Szerencsére, kis idő múlva egy jóindulatú helybeli elvezette a tanácstalanokat. Oda, a párszáz méteres körzetben egyelen, föld alá bújtatott illemhelyhez. A gyorsan fejlődő városnak, a maga nemében ott a téren, egyedülálló „intézménye“ az a hely, amelyhez hasonlóba a király is csak gyalog jár. Elhanyagolt, piszkos, a kulturáltságnak és higiéniának úgyszólván nyoma sincs, amihez hozzájárul a szomszédos étterem — ahol egyáltalán nincsen mód a megkönnyebbülésre — nagy a forgalma is. A szemetes, este sötét lépcsők gyakran csúszósak, alkalmat adnak az oda érkezőknek az elesésre, a lábtörésre. A vizeldébe pedig a legalkalmasabb gumicsizmában belépni, mivel a hiányzó csapok és a lefolyók eldugultsága miatt a szennyes kövezeten néha bokán felül ér az ital, a sör, a bor stb. s a víz keveréke, amely egyedülálló, sajátos illatával alaposan próbára teszi a látogatók szaglószervét. Változtatni illene ezen a „földalatti“ állapoton mielőbb, mert a kisdolog is lehet bárkinek bármikor nagy dolog, ha sürgős. És azután az sem lehet mindegy, hogy a városba látogató kirándulókkal együtt a helybeliek is hol, milyen környezetben végzik el természetes szükségletüket. KANIZSA ISTVÁN Szilánkok ■ Mindenki látott már földreesett pénzdarabot. De szabályosan, jobb lábbal elrúgott koronát? Banánt vásárolt három fiatal az egyik gyümölcsbódénál. Mindhárom (a két fiú és a lány) nagyon szépen öltözöttek — szemmel láthatóan „menő“ papák gyermekei. Ügy tizennyolc-húsz év körüliek. Megkapván a banánt, félreálltak, egyikük a pénztárcájába csorgatta a visszajáró pénzt. És akkor: egy egykoronás leesett a földre s pörögni kezdett. A fiatalember lenézett, hogy mi az, rátalpalt a keringőző pénzdarabra, majd egy széles láblendítéssel elrúgta a koronát. Vajon ez a fiatalember hány koronáért hajlandó lehajolni? És mennyiért dolgozni? — ötlött fel bennem. ■ Pék- és hentesboltokban forgolódván, újabban mind gyakrabban jut az eszembe: mi a fenének mosok én kezet étkezés előtt? Hogy tiszta kézzel tegyem a számba azt a falatot, amelyet más összefogdosott? Gondolom, ideje lenne tisztasági évtizedeket rendezni, vagy plakátokon felhívni a tisztelt fogyasztók figyelmét: kenyérhéjat, sonkaszeletet, szalámit étkezés előtt gondosan mossanak le alkohollal. Annyi újságcikk és vizsgálódás után más kiutat nem látok. ■ Bekerített, még üres telken két jól megtermett fiú sátorozik. Tüzet raknak éppen. Megállunk, a barátom rágyújtana, az öngyújtója csütörtököt mondott. Beszédbe elegyedünk. — Mi lesz vacsorára? — Főtt krumpli. Nem mondom, de a képemre lehet írva, hogy keveslem. Meg is kérdezem. — Kevés a zsebpénz? — Napi tíz korona. — Ebből gazdálkodnak? — Ebből, de nagyokat alszunk, úgy nem fogy az energia. — De hát miért nem mennek el dolgozni? A községben elkel a munkáskéz. Nem fukarkodni kell, hanem keresni! — Hatkoronás órabérért nem éredemes. Sok a pionír és ezért kevesebbet fizetnek. Annyi van belőlük, mint a hangya. Mind brigádozik. — Nem érdemes? De hiszen naponta ketten egy százast is megkereshetnének. Két napot dolgoznának egy héten, már futna a rendes táplálkozásra a többi napokon is ... — Inkább pihenünk, nyár van. — Milyen pályára készülnek? — Majd elválik, még az érettségitől függ. — Mégis, mik szeretnének lenni? Egymásra néznek, nevetnek, de félkomolyan mondják egyszerre : — Nyugdíjasok. — A szüleik meddig tartják el magukat? — Ha bekerülünk a főiskolára, úgy huszonöt éves korunkig. Találomra kérdezem az egyiket: — Az édesanyja mennyi órabérért dolgozik? — Nyolc korona ötvenért. — Neki érdemes? — Neki muszáj. Vagy úgy! ÖLLÉ FERENC Gigliola Cinquetti boldog családi életről álmodott, elítélte a nyugati menedzserek mesterkedéseit és énekével csak az embereknek akart örömöt szerezni. Azóta már kétszer elvált qs az éneklésen kívül ruhamodellek reklámozásával is foglalkozik. A mexikói Tula várost körülbelül negyven évvel ezelőtt fedezték fel. A várost egykor a toltékok indián törzse lakta, s az indiánok monumentális emlékeket — piramisokat, templomokat, szobrokat — hagytak itt maguk után. A svájci Stands falun áthaladó új út elvágta az egyik gazda teheneinek útját a legelőig. Kerülő úton ugyan kihajthatta őket legelni — de kevesebb tejet adnak, mint azelőtt. Erre gondolt egyet a gazda: tehén-aluljárót épített, a riskák régi útjukon járnak, és ismét bőségesen tejelnek. Néhány évvel ezelőtt a kanadai Ontarióban néhány lelkes kerékpárrajongó kajakhoz hasonló, aerodinamikus borítású gépekkel kezdett versenyez, ni. A félig fekvő helyzetben hajtott kerékpárokkal nagy sebességeket érnek el azok, akik elég ügyesek a kormányzásban. Silvia Dionisio tizenöt éves volt, amikor Miss Tinédzsernek választották Los Angelesben s a cím mellé filmszerződést is kapott: a Darling című filmben Julie Christie lányát alakította. Példáját követte húga (képünkön), aki — hogy ne legyen két Dionisio egy pályán — Fulvia Fabiani néven debütált a La collegiale című olasz filmben. 18
