A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-17 / 37. szám
SZTYEPAN SCSIPACSOV Ó, SZÉL Ö, szél, szellő, te csapodár, milyen jó is neked: borzas fűz, fehér nyírfa vár, egyformán öleled. Ó, szél, szellő, te csapodár, a szívem megremeg, hogy annyi hosszú éve már csak egyet szeretek. FORDÍTOTTA: RACZ OLIVÉR PETER ANDRUSKA TÖRTÉNET Az irtást járom, feledve, az éji magányban. Ott szerettük egymást, ott tett aléltté füvek suttogása. Többé nem jöttél már. Csak hajad lágysága volt, tűz varkocsába fonva. Az erdő meghátrált, a szerelem elégett. Hamva tenyeremhez tapadt. FOGEDI ELEK FORDÍTÁSA Z. MINACOVA FELVÉTELE VILEM zavada FŰRDŐZŐ LÁNY A fasor mögött a falu végén smaragd színű bokrok mélyén békák bukott édene A hűs vízben mint szőke árny fürdik egy szőke lány Mikor a karja csobban a zöldes vízen fehér villódzás mint meg nem született szív ha dobban Ö élni szép Zöld víz De jó lenne nem élni még FORDÍTOTTA: RACZ OLIVÉR KARINTHY FRIGYES ALLEGÓRIA AZ ÍRÓRÓL Hogy mi az az író, Pistike? Hát... nézzed csak, Pistike, hogy is mondjam neked... az egy olyan ember, aki mindig ír. Előtte van egy csomó papíros és ő egy vékony, kék vonalat enged ki magából, ez a vékony vonal letapad a papírra, és ott mindenféle kacskaringós jön ki belőle ... tudod, olyan csipkés rajzok, amik egymás alá kerülnek ... hm. Ezeket hívják soroknak. Hogy is mondjam csak neked, — hát ez úgy van, mint például a selyemhernyóval, amit te tenyésztesz. Ugy-e, mikor az már sokáig teleette magát eperfalevéllel, egyszerre csak abbahagyja az evést és a fejéből kienged egy hosszú-hosszú selyemszálat, amit a selyemhernyó kienged magából, ezt aztán maga köré gabalyítja, sűríti, fonja, bogozza — és csinál magának belőle egy kis selyemházat, amibe begubózik. Ott elalszik, és később kijön belőle lepkének. A sok eperfalevél átalakul a hernyó fejében selyemfolyadékká és a selyemfolyadékból selyemszál lesz. Hát ez úgy van az író-hernyóval is, Pistike. Az író bácsi fiatal korában eszik mindenféle levelet, de nem eperfalevelet, hanem olyan levelet, amit mások írtak, írt levelet, meg könyvlevelet —, ez... hm, tudod, Pistike, hogy is mondjam csak?... ez aztán az író fejében átalakul tintává, tudod, szép kék tintává, az a sok levél. Na és egy napon, mikor aztán az írónak a feje tele van tintával —, hát akkor, Pistike, akkor az író abbahagyja az evést és kiengedi magából a tintaszálat, hogy begubózza magát és majd lepke lesz belőle. Hogy hol engedi ki magából? Hót — az írónak a fejéből vezet egy cső, bele a kezébe, a karján keresztül a kezének a végén van egy kis hegyes, amit tolinak neveznek és ezen keresztül kijön a tintaszól. Az a furcsa, Pistike, hogy akármilyen levelet eszik az író, mindig tinta-szál lesz belőle — például az a fajta, amelyiket költőnek neveznek, az egész nap szerelmeslevelet eszik és abból csupa tinta lesz a fejében, ami a tinta-szálhoz kell. A tinta-szálat az író kiengedi a papírra a fejéből, a szálnak az egyik végét odaköti valami ághoz, amit kiadónak neveznek, Pistike, és most kezdi kiengedni a tintát a fejéből. Jön, jön a szál a fejéből, mindig hosszabb lesz, mindig több lesz; eleinte nagyon sűrűn és szépen jön (ja, persze, Pistike, mert akkor még sok tinta van a fejében!), ilyenkor, az elején sűrűén befonja, szövi vele a papírost, gyönyörű szép tintaszál, mindenki örül neki, hogy milyen gyönyörű, jaj de szép, jaj de szép és adnak neki sok helyet. Ilyenkor az író is örül, dacára, hogy folyik a fejéből a tinta, mindig kevesebb lesz, de ő látja a sok szálat, hát örül neki, hogy majd ő hogy begubózza magát, és milyen jól fog aludni, és majd lepke lesz belőle. A tinta pedig fogyik, egyre fogyik az író fejéből, és amint fogyik, vékonyabb lesz, most már ritkább sorokban ír, ritkább szálak jönnek, ezt nevezik verses drámának. .De az író nem bánja, mert örül a gubónak. Egy napon aztán kifogyik a tinta az író fejéből. Csupa tinta-szál lett belőle a papíron. Mostan az író gondolja, hogy milyen jót alszik ő most a sok szól között, míg lepke lesz: belőle. Csakhogy nem úgy van az, Pistike, ugy-e, te tudod. Mert a selyemhernyót nem azért tenyésztik, hogy sok lepke legyen, hanem azért, hogy selyem legyen. Azért a kész gubókat beledobálják a forró vízbe, belül a hernyó megdöglik, mire leszedik róla a selymet és csinálnak belőle szép selyemharisnyákat, a hernyót meg eldobják. Hót így csinálnak a tinta-gubóval is, Pistike. Mikor a sok tinta kint van az író fejéből, akkor szépen beteszik a forró kritikába, mire az író kiesik a tinta-gubóbó.l, a tinta-szálból pedig — hát... hát... abból is selyemharisnyót csinál az Irótenyésztő bácsi, a feleségének. Vannak olyan írók, akik csodálkoznak ezen, és kérdezősködnek, ezekről szokták mondani a fiatalabb hernyók: — Hja, az' öreg Izé ... az már kiírta magát, szegény. Amiben igazuk van. 11 PAUL GÉRALDY VALLOMÁS Ideges vagyok,- komisz, elégedetlen, féltékeny vagyok, komor egy szó miatt, ok nélkül szidlak, egész nap veszekszem. Nagyon szeretlek: mindez ennyi csak. Folyton gyötörlek, bántlak szüntelen; talán jobb lennék, s te boldogabb, lehet, ha nem lennél a földön mindenem, s nem félteném úgy szegény szerelmemet. FORDÍTOTTA: RACZ OLIVÉR
