A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-10 / 36. szám
ÉSZAK-CSEHORSZAG legzöldebb varosa A fontos kereskedelmi utak mellett nemcsak a kereskedők biztonságát vigyázó várak épültek, hanem olyan települések is, amelyeknek legfőbb küldetésük az volt, hogy étkezést és szállást biztosítsanak a „karavánoknak". Minden bizonnyal ilyen célból keletkezett a 13. század végén a Csehországból Luzsicába vezető kereskedelmi út mellett, az utat körülvevő sötét erdők mélyén a Liberec nevű település is. Hogy pontosan mikor alapították, talán sohasem tudjuk meg. A források 1352-ben említik először, amikor a libereci pap két garas egyházi adót fizetett a pápának. A két garas nem volt valami nagy pénz, s ebből arra következtethetünk, hogy Liberec sem volt valami nagy település .. . Persze, nem szándékozom Liberec történelmét a kezdetektől napjainkig részletezni, ezúttal csupán a város történelmének egyik legérdekesebb fejezetéről szólok. Mint tudjuk, Liberec mindig is jelentős munkásmozgalmi központ volt Nem csoda, hiszen rengeteg manufaktúra, később pedig rengeteg ipari üzem (főleg üveg- és textilgyár) működött — és működik — itt. Megemlíthetjük azt is, hogy 1921-ben itt alakult meg Csehszlovákia Kommunista Pártjának német szekciója. De most sokkal régebbi eseményről lesz szó: a vászonkészítő iparosok 1722-es sztrájkjáról. 1722. augusztus 17-én reggel ugyanis kétszáz libereci vászonkészítő lépett sztrájkba. Ez pedig úgy történt, hogy behatoltak a cég központjába, magukhoz vették a pénztárat és a legfontosabb iratokat, s kivonultak a Jestéd hegyláncára, ahol a Hluboká nevű falucska fölött ütöttek tábort. Azt várták, hogy a mester urak majd utánuk mennek és kiegyeznek velük, azok viszont inkább huszárokat küldtek ellenük. A sztrájkoló iparosok természetesen elmenekültek a katonák elől, de a pénzt és az iratokat előbb szétosztották egymás között, és a határokon túl kerestek maguknak megélhetést. A libereci mester uraknak erre már megszűnt a nevethetnékjük: iratok nélkül nem gyűlésezhettek, nem vehettek fel új tagokat stb. Nem maradt más hátra, mint hogy „kapituláljanak". A lázadók csak 1723. augusztus 29-én tértek vissza Liberecbe; a Na Perstyné nevű utca végén álltak meg, ahol évekkel azelőtt a vesztőhely állt, s ahová a mester urak ünnepélyesen eléjük mentek. S mint az események krónikása, Rohn megjegyzi: „Azokat az iparosokat, akik nem tartottak a sztrájkolókkal, megbüntették". Gondolom, a múltról ennyi is elég. Már csak azért is, mert félő, hogy különben nem maradna helyünk Észak- Csehország legnagyobb és legzöldebb városának jelenére. Ezt a „legzöldebb" jelzőt pedig szó szerint kell értelmeznünk, mert Észak-Csehországban sehol másutt, egyetlen városban sem találunk ennyi fát, ennyi virágot, ennyi csodálatos parkot. S ha már a parkoknál és a növényeknél tartunk, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Liberecben van hazánk egyik legszebb, leggazdagabb botanikus kertje. A dél-amerikai Amazonasz partvidékétől a mexikói sivatagokig a világ minden tójának növényvilágát megtaláljuk itt. A libereci állatkertről pedig illik tudni, hogy ez hazánk legrégibb — s a prágai után a legnagyobb — állatkertje. Itt azonban vigyáznia kell az idegennek, nehogy úgy járjon, mint az a látogató, aki egész éjjel egy titokzatos valakit kergetett, aki állandóan azt kiabálta: „Gyere hát, fiúka, no gyere ide!" Reggel aztán kiderült, hogy a libereci állatkertben a beszélő papagáj sem „hiánycikk". Aztán itt van a Nisá folyó, s a Nisá folyón a vízduzzasztó: a halászok és a fürdőzők paradicsoma. De nemcsak a halászoké és a fürdőzőké: a kéttagú „kollektívák" is szívesen járnak ide, mivelhogy este . . . De ezt, ugye, nem kell részleteznem? S ha már a libereci „hírességekről" van szó, okvetlenül meg kell említenünk a város jelképét, a városházát, amelyet a múlt század végén építettek Franz Neumann tervei szerint. A csodálatos újreneszánsz épületben manapság a Városi Nemzeti Bizottság székel. Itt találkoztam Václav Gregr elvtárssal, a vnb titkárával, aki — azonkívül, hogy rengeteg érdekes információt adott Liberecről — azt is elmagyarázta, miként jutok el a textilipari szakközépiskolához, amelyet annak idején — az 1927— 1928-as években — nagy antifasiszta költőnk, Radnóti Miklós is látogatott. Az iskola falán ma márványtábla idézi a magyar költő emlékét. Az oda vezető úton az Arany Oroszlán szálloda mellett sétálok, amely ugyancsak nevezetes épület: a szálloda Emlékkönyve tanúsítja, mennyi tekintélyes ember fordult itt meg az évtizedek folyamán: a könyvben többek között Roald Amundsen, a híres utazó, Johann Strauss, a zeneszerző, az újabb időkből pedig I. Sz. Konyev marsall, és államunk legfőbb képviselői, Gustáv Husák, Ludvík Svoboda, Jozef Lenárt, Evzen Erban és mások aláírásait olvashatjuk. Lám, mennyit beszéltem, s Liberecről még alig mondtam valamit. Semmit sem szóltam például a színházról, amely nyáron ugyan szünetel, épülete azonban most is dísze a városnak: a színházat Liberec nagy szülöttéről, F. X. SaIdáról, az ismert irodalomkritikusról nevezték el. Mire ezek a sorok napvilágot látnak, a libereci színházban újra mozgalmassá válik az élet: az operakedvelők egyebek között Dvorák Sellőjét, Borogyin Igor hercegét, Verdi Don Carlosát láthatják majd. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából pedig egy kortárs szovjet szerző, Borisz Vasziljev drámáját, a Ne lőjetek a fehér hattyúkra címűt mutatják be a libereci színművészek. S illenék még beszélnünk a nyári Liberec legnagyobb attrakciójáról — ha szabad ezt a kifejezést használnom —, a libereci árumintavásárról is. Erről azonban — azt hiszem — semmi újat sem tudnék mondani, hiszen az „ügyesebb" napilapok régen megelőztek. S bizonyára olvasóim közül is sokan ott voltak a Jestéd csúcsa alatt, a vásár tarka forgatagában. Aki pedig nem volt ott, jövőre elmehet: biztosíthatom, kedves vendég lesz Liberecben. Mert ebben a városban még mindig érvényes a régi cseh mondás: „Légy üdvözölve, ki jó szándékkal érkezel!" VARGA ERZSÉBET (A szerző felvételei) 4
