A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-03 / 35. szám
./-rOBEf?/ AFRIKA ORSZÁGAI A FÜGGETLENSÉG ÉS A SZOCIALISTA FEJLŐDÉS ÚTJÁN Szüntelenül meg kell magyarázni és le kell leplezni az összes, de különösen az elmaradt országok legszélesebb dolgozó tömegei között azt az imperialista hatalmak által rendszeresen űzött csalást, amely abban áll, hogy ezek a hatalmak politikailag független államok megalkotásának leple alatt, tőlük gazdasági, pénzügyi, katonai tekintetben teljes mértékben függő államokat hoznak létre. Lenin a nemzeti és gyarmati kérdésekről Válogatott Müvek — 786. old. nai kormányzat amellett, hogy forradalmi reformok végrehajtásába kezdett, intézkedéseket tett a gyarmati háború felszámolása ra. 1975. január 15-én a portugáliai Alvorban megállapodás született a három angolai felszabadítási mozgalom és a portugál kormány között: ennek értelmében november 11-én Angola elnyeri függetlenségét, s eddig a napig az utolsó portugál katona is elhagyja az országot. A függetlenség napjának közeledtével egyre sűrűbbek lettek az összecsapások egyrészt az MPLA (ennek adták Angola A luandai kikötő A fiatal szabad államot a szocialista országok s főleg a Szovjetunió sokoldalúan segitik. A luandai kikötőben rendszeresen megjelennek a szovjet fehérhajók. Angola végső határait az 1885—1894 között folytatott portugál—angol — belga— német tárgyalások eredményeiként határozták meg a gyarmattartó hatalmak. A kényszermunkásokkal és szerződéses munkásokkal dolgozó kávé-, gyapot- és szizálkender-ültetvények mellett megjelentek az országrésznyi birtokokat bérbe kapott külföldi monopóliumok. A 20. században mind gyakrabban kirobbanó, a gyarmati kizsákmányolás elleni népi ellenállás első szervezetei az 1928-ban alakult Angola Afrikai Nemzeti Ligája és az Angolaiak Helyi Társasága voltak. Az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) 1956-ban alakult haladó, részben marxista szervezetekből. Az MPLA vezetősége, népfrontszerű szövetségre lépve a két másik nagy felszabadítási mozgalommal, a jobboldali FNLA-val (Angolai Nemzeti Felszabadítási Front) és a kettő között elhelyezkedő UNITA-val (Nemzeti Szövetség Angola Teljes Függetlenségéért), 1961-ben meghirdette a fegyveres felszabadítási harcot. Ezt mindhárom mozgalom saját jól szervezett és felfegyverzett hadseregével bár összehangolva, de külön-külön folytatta, az ország más-más területein. A fegyveres felszabadítási harc az Afrikai Egységszervezet és ezen keresztül a szocialista országok és haladó nyugati szervezetek politikai és fegyveres támogatásával nagy sikereket ért el. 1970-ben Angola területének már kb. kétharmada a felkelők ellenőrzése alatt állt, s e területeken néphatalmi szervek alakultak. A fasiszta portugál Salazar-rendszer, majd a diktátor halálával hatalomra jutott Caetano-kormányzat a NATO támogatásával egyre nagyobb erőket volt kénytelen bevetni a felkelők ellen, de a sok véráldozattal s az ország teljes elszegényedésével járó gyarmati háború kilátástalanságát felismerve a hadsereg haladó fiatal tisztjei 1974. április 25-én megbuktatták a fasiszta kormányt. A fiatal tisztek zöme éppen Angolában és Mozambikban ismerkedett meg a marxizmussal. A baloldali katoát a távozó portugálok a hatalmat), másrészt az FNLA és az UNITA fegyveres erői között, s ezek az összecsapások hovatovább véres polgárháborúvá fajultak. A Szovjetunió s a szocialista országok — elsősorban Kuba — támogatta MPLA hatalmának felszámolására a nemzetközi nagytőke s az imperialista erők furcsa módon Pekinggel fogtak össze. A tét a fehérek uralta Afrika déli részének sorsa. De Angola sorsa kétszeresen is nemzetközivé vált: azon kívül, hogy Salazar, majd Caetano a NATO fegyvereivel vívta gyarmati háborúját, kénytelen volt leggazdagabb gyarmatát fokozatosan „kiárusítani" a külföldi tökének. Ekkor kapcsolódott be a Dél-Afrikai Köztársaság, Nyugat-Európa és az USA számos vezető tőkéscsoportja a gyarmat kincseinek, elsősorban ásványi vagyonának kiaknázásába. így állt elő az a különös helyzet, hogy Angola „elvesztése" potencionálisan nagyobb profittól fosztotta meg a dél-afrikai, belga, nyugatnémet és amerikai vállalatokat, mint a portugál anyaországi cégeket! 1975. november 11-én, amikor az Angolai Népi Köztársaságot kikiáltották, Luanda ostromgyűrűben volt, az FNLA csapatai 30 kilométerre közelítették meg a fővárost, de az MPLA fegyveres erői rövid négy hónap alatt jelentős katonai sikereket értek el, szétverték az FNLA rohamosan demoralizálódott csapatait, majd az ország déli és keleti részén operáló UNITA erők ellen fordultak. Pretoria is kivonta csapatait Angola namíbiai határvidékéről. És minden újabb katonai győzelem további diplomáciai sikerekkel párosult. A nagy összeesküvés Angola és az egész Fekete-Afrika népei ellen összeomlott. Az imperializmus és a fajüldöző politika újabb kudarcot vallott, a pekingi maoista vezetés pedig látványos diplomáciai vereséget szenvedett. Jonas Savimbi, a „szakállas Quisling" vert csapatainak maradékaival gerillaharcra rendezkedett be. Az ország délkeleti tartományában a dél-afrikai támogatást élvező UNITA „fantomcsapatai" súlyos áldozatokra késztetik az angolai fegyveres erőket. A fejlődő országok függetlenné válását követő időszak nehéz, nehezen megoldható problémái Angolában is megmutatkoznak. A szélesebb rétegeket felölelő, a függetlenség reményében összefogott nemzeti felszabadító mozgalomban, a hatalom birtokában megindult a belső polarizáció. Az országirányító párt kialakítása csak most kezdődött meg Angolában, s az MPLA- ban lejátszódik — a csaknem fél évezredes gyarmati rendszerben gyökerező hagyományoknak megfelelően, külső értékrendszerek hatására — a politikai, faji, törzsi és regionális alapokon zajló belső tagozódási folyamat. A legfőbb feladat ma — a politikai konszolidáció mellett — a terhes gyarmati örökség felszámolása, a gazdasági újjáépítés, a „termelési csata” győzelemrevitele. Külföldi támogatás, gazdasági „elsősegély" nélkül lehetetlennek látszik a nehézségek leküzdése. Az angolai háború következményeképpen még mindig használhatatlan a hidak zöme, kevés a tehergépkocsi, zilált a közlekedés, hiányos a telefon-és távíróhálózat, sok helyütt szervezetlen a termelés, gyenge lábakon áll a közbiztonság. És aligha várható, hogy a megújuló Angolában az MPLA egyik napról a másikra csodákat művelhetne. De megtörténtek az első lépések — a Szovjetunió és a szocialista államok hathatós támogatásával — a gazdaság vérkeringésének helyreállítására, a mérhetetlen elmaradottság felszámolására, elsősorban a nyersanyagkincsek kiaknázásából származó jövedelmek átirányításával. 8
