A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-03 / 35. szám
KÉPES KRÓNIKA Gustav Husák köitársasági elnök a prágai várban fogadta Hriszto Sanovot, a Bolgár Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Kremlben átnyújtotta az Októberi Forradalom Rendet Joszip Broz Titánok, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének. A világ népeinek ezrei emelik fel szavukat a neutronbomba gyártásának megakadályozása érdekében. FELVÉTELÜNK a Fehérorosz Szovjet Szocialista Köztársaság Gomel városában készült. (FELVÉTELEK: CSTK) antikommunizmus A jelenkori Sokan emlékezünk még arra, milyen támadásokat iolytattak az antikommunista erők a hidegháború szellemében a fiatal népi demokratikus országok ellen a negyvenes évek második felében, azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák ezekben az országokban a szocialista irányzatú kibontakozást. De azt is tudjuk, hogy az antikommunista propaganda kudarcot vallott, egyik pozíciót a másik után volt kénytelen kiüríteni. Bár a negyvenes és az ötvenes években az antikommunizmus kudarcot vallott, a régi módszerek elvesztették erejüket, ez nem jelenti azt, hogy ezek az erők napjainkban lemondtak a szocialista rendszerek felszámolásának szándékáról. Illúzió lenne azt gondolni, hogy a nemzetközi reakció által pénzelt és támogatott antikommunizmus feladta volna harci bázisait, lemondott volna a tudományos kommunizmus elmélete és gyakorlata ellen folytatott ádáz harcról. A nemzetközi imperializmus által kiagyalt és finanszírozott propaganda nem járt a kivánt eredménnyel, a kommunizmus éltető eszméje továbbra is terjed világszerte. Az antikommunista propaganda, amely a nyugati életmód feldicsérésével igyekezett elvonni a figyelmet a szocialista országokban elért sikerekről, fokozatosan elvesztette hatását. Az antikommunista központok érdeklődése Így az elmúlt évek folyamán a szocialista országok leié fordult, s most már arról igyekeztek meggyőzni a nyugati országokban nemcsak a dolgozók széles tömegeit, de a csődbe jutott kispolgárt is, hogy bár a kapitalizmus nem nyújt rózsás perspektívákat, de a szocialista országokban sem jobb a helyzet. Az antikommunista propagandának ezekre a körmönfont módszereire hívja fel figyelmünket az SZKP XXV. kongresszusa: „A két rendszer ideológiai küzdelme egyre aktivizálódik, és az imperialista propaganda egyre rafináltabb. Ez az ideológiai küzdelem széles fronton megy végbe. Az általános filozófiai tételektől kezdve a történelmi haladás perspektíváján keresztül egészen a gazdaságfejlesztés, a szociális viszonyok, a tudomány és a kultúra konkrét kérdéseiig. „Az antikommunista erők célja fékezni a nemzetközi feszültség enyhülésének folyamatát, a forradalmi erők előretörését a világ egyes térségeiben, megbontani a kommunista és munkásmozgalom egységeit, igyekezve éket verni az egyes kommunista és munkáspártok közé. Céljaik elérése érdekében a harcot jól átgondolt és megfontolt stratégia alapján folytatják, bár úgy látszik, hogy a nemzetközi feszültség enyhülésének politikai feltételei között rövid távon lemondanak a szocialista rendszerek megdöntéséről, de látni kell, hogy hosszú távon a kívülről jövő behatások felerősítésével a szocialista rendszerek belső felbomlasztására törekednek, vagyis arra, hogy a kelet-európai országok társadalmi és politikai rendszere fokozatosan átalakuljon a saját elképzeléseik szerint. A nemzetközi feszültség enyhülésére irányuló politikát az antikommunista propaganda szolgálatában, a szocialista rendszerek megdöntésének céljaira használják fel. A jelenkori antikommunizmus ma az agresszív politikai, gazdasági, ideológiai, diplomáciai és más eszközök, formák és módszerek összességét jelenti a marxizmus-leninizmusr a szocialista tábor, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzetközi felszabadító mozgalom ellen folytatott harcban. Az imperialista államok az antikommunizmust az állampolitika szintjére emelték, ennek szolgálatába állítva az egész propagandagépezetet, a bel- és külpolitikai apparátust, oktatásügyet, a közművelődést és nem utolsósorban a tudományt. Az elmúlt évtizedek folyamán az antikommunista propaganda rákényszerült, hogy változtasson harci eszközein, főként módszerein. Kénytelen volt hatásosabb és rugalmasabb új módszereket alkalmazni a szocialista országok, de főként a Szovjetunió politikai és gazdasági sikereivel szemben. El kellett ismernie, hogy a szocialista országokban jelentősen emelkedett a dolgozók életszínvonala, míg a tőkés országokban egyre mélyül a gazdasági és a politikai válság. Tisztában vannak azzal, hogy azok az eredmények, amelyeket a szocialista országok az anyagi és szellemi szükségletek kielégítése terén elértek s ahogy ezeket elérték, vonzó a kapitalista országok dolgozói előtt, ezért csakis az ügyes és rafinálton változatos rágalmazás, befeketités módszerét lehet alkalmazni a tényekkel szemben. Az antikommunista propaganda egyik ilyen állítása közé tartozik, hogy, noha a szocialista országokban emelkedett az életszínvonal, de ez az egyéni szabadság és demokrácia rovására történik. Ezeknek a kiagyalásoknak és propagandisztikus jelszavaknak a bizonyítása és terjesztése terén igen jó szolgálatot tesznek a szocializmus ellenségei, akik valamilyen okból (gyűlölik a szocialista rendszert, nem teljesültek egyéni ambícióik) elhagyták a szocialista országokat és az antikommunista propaganda központok szolgálatába szegődtek. Az ő feladatuk lenne meggyőzni a nyugati országok közvéleményét arról, hogy a szocialista társadalmi rendszer az egyéni szabadság ellensége. Persze minden ilyen irányú igyekezet hiábavaló, mert a kapitalista országok népei is egyre jobban felismerik, hogy a szocializmus biztosítja mindenki egyéni szabadságát, aki a szocialista törvényekkel összhangban cselekszik. Ebben a vonatkozásban ma is aktuális a CSKP XIV. kongresszusán elfogadott „Tanulságok" című dokumentum, mely hangsúlyozza, hogy a szocialista demokráciának semmi köze sincs a burzsoá liberalizmushoz és az egész társadalom érdekeit figyelmen kívül hagyó individualizmushoz. PÉK VENDEL EGY FORRADALMÁR EMLÉKÉRE Antonín Janousek, a Szlovák Tanácsköztársaság elnöke, kerek száz évvel ezelőtt 1877. augusztus 22-én született a csehországi Nymburgban. Apja kovácsmester volt. Már ifjúkorától minden szabad idejét olvasással töltötte. Géplakatos mesterséget tanult. Tanoncévei alatt belépett a szociáldemokrata párt ifjúmunkás szervezetébe, később a szociáldemokrata pártba. Felszabadulva mint segéd vándorútra kelt, így jutott el Győrbe. Itt a vagongyárban dolgozott mint szakmunkás. A győri vagongyárban kapcsolatba került számos szervezett munkással, megtanult magyarul és tevékenyen részt vett a város munkásmozgalmában. A múlt század végén hazahívták szülővárosába, Nymburgba, sorozásra. Katonai szolgálatának letelte után már nem tért vissza Magyarországra. Az első világháború éveiben a kladnói Poldi acélgyárban dolgozott. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hírére a forradalom lelkes agitátora lett. Aktívan részt vett az 1918. évi januári általános sztrájk megszervezésében, ez alkalommal az egész üzem leállt. Janousek kezdeményezésére a munkások az üzemi gyűlésről üdvözlő táviratot küldtek Leninnek. A sztrájk befejeztével az üzem igazgatója kijelentette, hogy nem tűr meg bolseviki lázítót üzemében. így lett Janousek az első köztársaság első munkanélkülije. 1918-ban Kun Béla felhívta a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt vezetőségét, küldjenek Budapestre egy elvtársat, aki a magyarországi cseh és szlovák munkások körében a forradalmi propaganda irányítását intézné. A választás Janousekre esett. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után egy héttel, 1919. március 27-én megjelent a Janousek szerkesztette Cervené noviny első száma Budapesten. 1919. június 14-én részt vett a tanácsok első országos kongresszusán Budapesten, ahol beszámolt a magyarországi szlovák munkások mozgalmáról. 1919. június 16-án kikiáltották Eperjesen a Szlovák Tanácsköztársaságot. Június 20-án tartotta Kassán első ülését a forradalmi végrehajtó bizottság, itt választották meg Antonín Janouseket a Szlovák Tanácsköztársaság elnökévé. Augusztus elején a Magyar Vörös Hadsereg, a nyugati országok katonai intervenciója nyomán, kénytelen volt Szlovákia felszabadított területét elhagyni, és ennek következtében megszűnt a fiatal proletórállam. A Szlovák Tanácsköztársaság megszűnte utáni hetekben a Magyar Tanácsköztársaság bukása is bekövetkezett. Az összeomlás után féktelenül tombolt Horthy fehérterrorja. Antonín Janousek is a letartóztatott népbiztosok között volt. Többhónapos szadista vallatás után a foglyokat megbilincselve vitték a főtárgyalásra. Janouseket háromévi börtönre ítélték. A Horthy-kormány 1920 végén tárgyalásokat kezdett a Szovjetunióba internált magyar fogoly katonatisztek kicseréléséről, Janousek is a kicserélendők listájára került. A 60 személyből álló szállítmány Csehszlovákia és Németország területén keresztül haladt a Szovjetunió felé. Décínben, a határon csehszlovák csendőrök szálltak fel a vonatra és letartóztatták Janousek elvtársat, akit újból börtönbe vetettek, azzal vádolva, hogy Kun Bélával szövetkezve 1919-ben elszakította a Csehszlovák Köztársaság egy részét az országtól. Hazánk dolgozói valamint q Szovjetunió tiltakozásának köszönhető, hogy a bíróság kénytelen volt a vádöt élejleni. 1922. április 12-én örömkönnyektől csillogó szemmel lépett a cseh forradalmár Moszkva földjére. Két évtizeden át a szocialista építés legnehezebb időszakában komoly feladatokat vállalt, melyeket kellő hozzáértéssel, kommunista önzetlenséggel teljesített 1941-ben bekövetkezett haláláig. RÓJAK DEZSŐ 5
