A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-02 / 26. szám
Miért nem nyerek milliókat? Mindig figyelmeztetem magam: ne gondoljak rá. Arra, hogy egyszer én is nyerek majd a sportkán. Mert mire jó az emberfiának feleslegesen belehajszolódnia az ábrándok mély vizébe? Már Vörösmarty Mihály kerek-perec kijelentette minden hozzám hasonló merengő címére, hogy teljesen felesleges megszállottan, konokan, megátalkodottan bámulni a világba, mert az álmot, délibábot kergető ködös nézésbe előbb-utóbb belekancsalul a szem, és aztán csupa rózsaszíneket lát maga körül, fejünk fölött meg festett eget. Persze, hiába a józanság, amely szerint úgy sem nekem forog a szerencse kereke, mi urunk a Pénz legyőzi az ellenszegülésemet, s mint egy kíméletlen erejű szélvihar, szinte röpíti képzelet-csónakom az ábrándok beláthatatlan vizére. Beismerem, nem tudok a csábításnak ellenállni. Nappal és éjszaka a kelleténél sokkal többet foglalkozom a könnyű pénzszerzés lehetőségével. Vannak olyan pillanataim, amikor székre roskadva ábrándozom az egyetlen nagy nyerés lehetőségéről, s csupán akkor ocsúdok fel, amikor álomba szenderülve lefordulok a székről. Gyaloglás közben szeretek a legszívesebben ábrándozni. Nyilván azért teszek nagyobb sétákat az utóbbi időben, hogy Ádámmá szelídülve teljesen átengedjem magam a Lucifer akaratának, aki megragadja a kezem, és visz, cipel mindenüvé, s velem együtt latolgatja: mi is lenne, ha ezen a héten első díjat nyernék a sportkán? Nos, az első gondolat, s ezt már nem én mondom, Lucifer súgja, hogy ne egyetlen első díjjal ragadjam meg az isten lábát, sőt ne is kettővel, hanem legalább tizenkettővel, mert csak úgy tudok tizenkét legyet ütni egy csapásra. Mert miért is méricskélném szűkösen azt a csekély kétszázezret, hova tegyem, mire költsem? Még jóformán hozzá sem kezdenék a felaprózásához, máris ideges lennék, vajon telik-e belőle mindenre? A tizenkét első díj más. Fejszámoló művész segítsége nélkül is kétmillió négyszázezer korona. Ekkora összeggel már lehet kezdeni valamit. Vehetek belőle villát, nyaralót, kétszázezerig kocsit, felcsaphatok világjárónak, körülhajózhatom a földet, igénybevehetem a világ összes repülőjáratát, üdülhetek a Riviérán, hűsölhetek pálmafák árnyékában, hozzászegődhetem egy Északi- vagy Déli-sarki tudományos expedícióhoz, megtekinthetem a világ legnagyobb és legismertebb állatkertjeit, vitethetem magam riksán, s kényelmesen bejárhatom az ázsiai féltekét, üdvözölhetem az indiaiakat az amerikai rezervátumokban, részt vehetek nagy európai és világversenyeken; osztályon felüli szállodákban lakhatom, első osztályú éttermekben étkezhetem, Napóleon-konyakkal csinálhatok a gyomromnak étvágyat, s a legdrágább pezsgőkkel olthatom szomjúságomat. Nem beszélve arról, hogy a legdivatosabb ruhákban és cipőkben járhatok, s az én nyakkendőim lehetnének a leghivalkodóbbak. Egyszóval: ha tizenkét legyet ütnék egy csapásra, vagyis majdnem két és fél milliót nyernék, azonnyomban hátat fordítanék a munkahelyemnek, és feleslegesen neheztelne a főnököm, mert éppen elég elfoglaltságot jelentene számomra, hogyan költsem el a rengeteg pénzem. Néha már szégyellem is, mennyire beleélem magam gyaloglás közben a nagy nyerés lehetőségébe. Előfordul, hogy elragad a játékos kedv, és olyankor nem törődve a villamosok csengetésével, a fegyelmezetlen gépkocsivezetők dudálásával, szétszórom magam körül a pénzt, hadd kapkodják fel a járókelők, hadd legyenek ők is boldogok. Máskor meg a jóság hatalmasodik el rajtam, az adakozás heve, sorba veszem a hozzátartozóimat, a jóakaróimat, és ezreket tömök a zsebükbe. Lássák, nem mindenkit tesz fukarrá a sok pénz, nem mindenki Moliére fösvénye. Legalább mondják, hirdetik: ilyen nagy szívű embert sem szült még a föld. Ügy is kevés jót hallunk egymásról mostanában. Mondanom sem kellene, hogy a sok pénz „birtokában“ határtalanul boldog vagyok, és néha azon kapom magam gyaloglás közben, hogy a nagyszerű lehetőségtől fűtve feleslegesen sietek, nem hagyom képzeletcsónakom az ábrándok vizén ringatózni. S ha már az őszinteség szép, napos, tiszta mezejére léptem, bevallom azt is, hogy egyszer már szaladtam a járdán, annyi mindent képzeltem el adakozás címén. Rohantam a belvárosi üzletek felé. A járókelők meg utánam fordultak. Azt hitték, körözött személy vagyok, és rendőrök vannak a nyomomban. Mikor pedig azon tűnődtem, hogyan segítek majd az arra érdemes rokkantakon, hajszálon múlt, hogy nem sétáltam a villamos alá. Nem ítélem el magam a mohóságért. Hogy egyszerre milliókat akarok nyerni. Miért érjem be kevéssel, mikor sokat is nyerhetek? Már tudom, mindenre rájön az ember magától, hogy mindezideig csupán azért nem nyertem kétmillió négyszázezret, mert nem vettem négy hatkoronás sportkaszelvényt, vagyis nem töltöttem ki soha mind a tizenkét oszlopát. Hogy hol tartottam eddig az eszem? Egyáltalán nem lett volna nehéz munka a tizenkét oszlopot kitölteni. Távolról sem kellett volna annyit izzadnom, kínlódnom, mint azoknak, akik a fej számoló művészeket is fölülmúlva töltik ki a kétszázezret ígérő nyereményszámok változatait. Nekem csupán hat számot kellene kitalálnom, s azokat a tizenkét oszlopra rávezetnem. Miért nem tudom megtenni mégsem? Ki akadályoz? Ki gátol? Nem más, mint az a körülmény, hogy hét végéig rendszerint elfogy a lelkesedésem, de főleg a zsebpénzem. Tizenkét első díj előzetes összege hetvenkét korona. S hol van nekem hét végén annyi pénzem? Péntekig ennek a jelentéktelennek látszó összegnek a nagyságrendje megegyezik a két és fél millióéval. Nem tudom előteremteni. Ezért aztán nem is tudok nyerni milliókat. Ezért aztán nem is tudok segíteni embertársaimon. Bolyongok céltalanul, Vörösmarty intelmét megcsúfolva, s a nagy költővel ellenkezve, amikor azt hirdetem: ábránd az élet megszépítője, amely a kanosaiul festett, gyönyörűségesen szép egekbe néz ... MACS JÓZSEF Niccolo Paganini, a legendás életű „ördög hegedűse" ismét megelevenedik a filmszalagon, ezúttal az olasz tévé számára készült folytatásos tévéfilmben. A Paganini című film főszerepét Tito Schirinzi alakítja, aki hasonlít ahhoz a portréhoz, amelyet 1820-ban készítettek a nagy hegedűművészről. A kortársai számára megmagyarázhatatlan technikai tudása mellett Paganini ahhoz is értett, hogy alakját, hódításait titokzatossággal vegye körül. Képünkön a címszereplő és Margherita Guzzinati, aki egyik szerelmét, Elisát alakítja. A Károly angyalai című filmsorozatban csak három „angyalt" látni. A rejtélyes nagyfőnöknek, a zseniális Charlienak csak a feje búbja látszik, miközben utasítást ad angyalkáinak, akik a rájuk bízott feladatot mindig kifogástalanul elvégzik. A három angyal, illetve fiatal színésznő neve: Jaclyn Smith (képünkön), Farrah Fawcett- Majors és Kate Jackson. 18 Az olasz „Medina" cirkusz attrakciója a hároméves Adamo, a világ legfiatalabb kigyóbüvölője. O A Stern fötoriportere szellemes akar lenni. Kevesebb oka van a nevetésre a statisztikusnak, aki a túltápláltságtól és az ebből fakadó betegségektől óvja a nyugatnémet társadalmat. —
