A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-13 / 32. szám
ÉRDEKESSÉGEK A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL A piros hó A Csukcs félszigeten és Komcsatkában gyakori jelenség a piros hó. Az óriási fehér felületen váratlanul piros foltok jelennek meg, amelyek a kiömlött vér okozta foltokra emlékeztetnek. A biológusok megállapították, hogy ezt a furcsa tüneményt olyan egysejtű moszatok idézik elő, amelyekben piros színezék képződik, s amelyek kitűnően érzik magukat a hó alatt, mi több, ott gyorsan el is szaporodnak. 2500 nyelv Jelenlegi ismereteink szerint Földünkön megközelítően 2500 különféle nyelvet beszélnek. Elgondolkoztató, hogy csak 250 nyelvnek van saját ábécéje. A legelterjedtebb nyelvek a következők: angol, spanyol, orosz, hindi, arab, német, japán és portugál. Több só mint a tengerben A nagykiterjedésű Eyrie tó, Ausztrália legnagyobb tava arról nevezetes, hogy csak időszakonként létezik — néha több évtizeden át egy csepp víz sincs a medrében. Ilyenkor jégpályára emlékezteti az embert. A tó fenekét ugyanis olykor méteres vastagságú sóréteg borítja, amely a víz elpárolgása után maradt vissza. A tó fenekén található só mennyiségét 500 millió tonnára becsülik a szakemberek. Hogy vagy Yeti? A titokzatos hegyi ember, a Himalájában élő yeti ismét foglalkoztatja a szakembereket. Két angol zoológus szerint a hegyi ember valóban létezik, csak éppen nem ember, hanem emberszabású majom, valószínűleg igen nagy termetű orangután, amely egy régebben kihalt emberszabású majom leszármazottja. A kutatások szerint ez az ős-orangután valamikor az Ázsiai kontinensen is elterjedt volt, ma mór csak az Indonéz szigetvilágban található. Érdekes, hogy majomcsontokat találtak a dél-kínai Jünan tartományban, de India északi részén és Pakisztánban is. A csontok alapján arra következtetnek, hogy ezek a majmok 2,20—2,30 méter magasak voltak. Régi kínai lexikonok is említést tesznek óriásmajmokról, amelyeket fei-feiként emlegetnek. 1832-ben már láttak orangutánt a Himalája nepáli részén, B. Hodgons angol zoológus annak idején be is számolt megfigyeléséről, ám a hegyi ember legendája továbbra is csökönyösen tartotta magát. A két angol kutatónak sikerült felvételeket készítenie az orangutánról, s hogy elméletük minden bizonnyal megalapozott, az is igazolja, hogy miután a képeket nepáli sherpáknak (teherhordóknak) megmutatták, azok hangosan felkiáltottak: „Yeti, A nyugatnémet Schott cég olyan, napenergiát hasznosít! gyűjtőrendszert dolgozott ki, amely a szórt napfényt is értékesíteni tudja. A képen látható, bórszilikátból készült félhengerek fókuszvonalában úgy felmelegszik a napenergiától a víz, hogy azt fűtésre és hűtésre is használni lehet. A félhenger — helyesebben parabolatükör — speciális üvegből készült, ezüstbevonattal. Ilyen gyűjtőrendszert már több háztetőn elhelyeztek kísérleti célból. Azt remélik, hogy a közeljövőben az NSZK egyes vidékein a háztartások energiaszükségletének egy részét ilyen, tetőre szerelt rendszerekkel lehet fedezni. ÓRIÁSI TARTÁLYHAJÓ A japán Hitachi hajógyárban elkészült a 400 ezer tonnás tartályhajó-sorozat második hajója, az Esso Tokyo. A gyár mérnökei egy jól bevált korábbi konstrukciójukból fejlesztették ki ezt a típust, amelyre a széles törzs a jellemző (a hosszúság-szélesség aránya 5:1). A 45 ezer lóerős gőzturbinával csaknem 16 csomós sebességet érhet el a 350 méter hosszú, 70 méter széles óriás hajó. HARAPÁSBIZTOS ÖLTÖZÉK Különleges védőruhával látták el az angol rendőr, séget a veszett állatok ellen. A tíz darabból álló, nehéz öltözék, amelyet férfi és nő egyaránt viselhet, a kísérletek szerint megfelelő védelmet nyújt a veszett állatok halált is okozható harapásaival szemben. Átlátszó műanyag arcvédő akadályozza meg, hogy vírust tartalmazó nyál jusson a védőruhát viselő személy szájába, orrába, szemébe. (Csak az érdekesség kedvéért említjük: az ember már akkor is megfertőződhet a veszettség vírusával, ha rózsatövis szúrta kézzel olyan vadvirágot szed, amelyre veszett róka nyála cseppent.) RÉGI KOROK ORVOSTUDOMÁNYA INDIA 3. Bűnös halottak, bűnhődő élők ... Indiában valamikor úgy hitték, hogy az ember nem hal meg örökre, hanem egy idő után újjászületik. Természetesen előző életének viselt dolgairól mit sem tud, pontosabban: ha erényesen és becsületesen élt, akkor újjászületésekor semmi sem emlékeztette korábbi életére, ellenben ha bűnös emberként halt meg, akkor új életében ezért lakolnia kellett, vagyis valamiféle betegség kerítette hatalmába. Aki előző életében királyt ölt, az most epilepsziában szenved, aki elveszejtett egy tehenet, az leprában betegedett meg, aki bráhmint gyilkolt, az vérszegény lett — egyéb gyilkosok megúszták hasmenéssel. A házasságtörő kankót kopott, a részegeskedő különböző bőrbetegségeket, aki meg kémkedett, annak számolnia kellett azzal, hogy következő életében megvakul. Bármennyire érdekes is azonban ez a fajta kórok-magyarázat, semmivel sem lesz okosabb tőle az ember. Az indiai orvosok is érezhették ezt, mert megkísérelték a betegségek Okait valamiféle racionális elmélettel magyarázni. A három folyadékról (dósó-ról) kialakított elképzelés némileg az egyiptomi orvosok metu-elméletére emlékeztet. Ez az elmélet a három dósa — a „szél" (váju), az „epe” (pitta) és a „nyálka" (slésman) — közötti egyensúly megbomlásában jelöli meg a betegségek okait. A betegségek, úgymond, minden esetben valamelyik folyadékra vezethetők vissza. A dósákról semmi közelebbit nem tudtak, legfeljebb csak annyit, hogy az emberi szervezet mely részében találhatók. A szél a köldök alatt, az epe a köldök és a szív között, a nyálka pedig a szív és a tarkó között volt található. Szusruta szerint a szél okozza a rekedtséget, a fejfájást, az álmatlanságot, a száj kiszáradását, a különböző szúrásokat, az epe a kiváltó oka az izzadásnak, az ájulásnak, a hasmenésnek, a láznak, a nyálka idézi elő a hideglelést, az idegességet, a különböző folyásokat, az ételundort stb. Az egyes betegségek leírásában az indiai orvosok nagyon következetesek voltak: ötféle sárgaságot, hetvennégy féle szójüreg betegséget, az alhasnok tizenhárom féle gyulladását stb., stb. különböztettek meg. Indiában igen sok áldozatot követelt — sőt követel ma is — a malária és a fekete himlő. Elsősorban mágikus szertartásokkal próbálták elűzni a betegséget vagy megakadályozni a továbbterjedését — talán mondani sem kell, vajmi kevés eredménnyel. Némely tudománytörténész tudni véli, hogy az indiai orvosok már néhány évszázaddal ezelőtt alkalmazták a himlő elleni védőoltást, csak időközben megfeledkeztek róla. Ez az állítás azonban semmivel sem bizonyítható. Az indiai gyógynövények híre meszszi földre eljutott — néhány hadiorvos révén Görögországba is —, s csak a véletlenek összjátékának köszönhető, hogy az olyan kiváló gyógynövények, mint a fehér és fekete bors, a szerecsendió és virága, stb., stb. elsősorban fűszerként váltak ismertté Európában. Az indiai „orvostanhallgatók", mielőtt végleg orvosokká nyilvánították volna őket, azt a feladatot kapták, hogy keressenek olyan növényt, amelynek nincs gyógyító hatása. A feljegyzések szerint ez még a legjobb diákoknak sem sikerült: valamennyi növény gyógynövény is volt egyben. (Állítólag a Himalája tövében teremnek a legkiválóbb gyógynövények.) Az indiai orvosok azonban jól ismerték az ásványi eredetű gyógyszereket is (a higanyt igen sokra tartották), s nagy szakértői voltak a mérgeknek is, különösen a kígyómérgeknek. Az állati eredetű anyagok közül elsősorban a tejet és a vajat alkalmazták gyógyításra: az elefánt tejével az orrbetegségeket, a kecsketejjel a vérbetegségeket, a kanca tejével a reumát kezelték. Az indiai orvostudomány legkiemelkedőbb eredményeit — mint ahogy azt már említettem — a sebészet területén érte el. A mai kor emberét is ámulatba ejti egy-egy plasztikai műtét, egy-egy húgykő-operáció leírása. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy az indiai orvosokat többre kellene tartanunk az egyiptomi, a kínai vagy éppen a görög orvosoknál. Jó megfigyelők voltak, ez kétségtelen, tapasztalataikat sok mai orvos is megirigyelhetné, ám mindez nem párosult egy komolyabb elméleti tudással, a megfigyelt jelenségeket nem sikerült elfogadható módon magyarázniuk, s így a tények elmélet híján csak káoszt eredményezhettek. Nagy kár, hogy az indiai orvosok szinte semmit nem vettek át azoktól a görög orvosoktól, akik viszonylag gyakran megfordultak Indiában. No de ezen ma már nincs értelme sopánkodni. — ez — (folytatjuk) 22 NAPKAZÄN A TETŐN
