A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-08-13 / 32. szám

VÁLTOZATOK

EGY TÉMÁRA

i&mÍKÉ

Ü

¥s:'0!

'&smr

i:;^\ \$*f

i

y

I |M

*mä

Frantisek Dlouhy és Jirí Kobliika a prerovi traktorállomás kombájnosai

(Prandl Sándor felvételei)

„A csipevé indiánok még ma is azt vallják, hogy a vad vizirizst, amelyet ők m a n o n i m nak neveznek, Manito külön az indiánoknak teremtétte táplálékul, s ezért az aratás első napján ünnepélyesen hálát adnak legfőbb istenüknek. Csipevé nyelven az augusztus (mah-no-nim-e-ké-gesis) jelentése: rizsaratás hava, s e népek gazdasági életében az évenkénti aratás a legfontosabb ... Egy rizsbizottság, amelyet a törzs választ, éberen ügyel az aratás egyes mozzanataira: kitűzi az aratás napját, kijelöli, hogy az iszapos tóban sarjadt rizslöldek mely részét kell learatni; és csak meghatározott számú kenu vehet részt az aratásban. Amikor a nagy nap felvirrad, a törzsfőnök szertartásosan felszólítja az aratókat a munka megkezdésére. Csak ezután evezhetnek ki a tóra, de pontosan kitűzött időre vissza kell térniük. A kenukat evezővel hajtják, de a rizs között már hosszú csáklyával lassan haladnak előre, miközben az asszonyok két, cédrusfából faragott bottal a rizsszemeket a csónakba verik anélkül, hogy magát a növényt megsértenék vagy kitépnék. Visszatérésük után a

zöld rizst nyomban vékony nyírfakéregből font nagy szőnyegekre teregetik, és a levegőn megszáritják. Ezután a szemeket egy hatalmas vaskondérban erős tűzön evezőlapáttal kavargatva hevítik, pirítják, hogy a toklász és a héj meglazuljon, melyet aztán lapos, lazán fonott nyírfakéreg-tálakban rostálással távolítanak el, majd pedig a szemeket gödörbe vagy földbe süllyesztett faládákban lábbal ütemesen tapossák. E cséplési eljárás után a rizsszemeket ismét megrostálják: most már nincs

benne polyva, a rizs ehető."

Julius Lips: A dolgok eredete * * *

Kráz László, a Komáromi Állami Gazdaság kombójnosa:

— Tulajdonképpen még nagyon az elején vagyunk az aratásnak; ahogy mondani szokták; ismerkedünk a körülményekkel. Ezért is van itt a táblán csupán két kombájn. Manapság már könnyen megy az aratás, nem is csinálunk belőle problémát; ha jó az idő, géppel egy-kettőre végez vele az ember. Ha kaszálni kéne, bizony semmi pénzért nem csinálnám,

* * *

Juhász István, komáromi nyugdíjas;

— Azt maga el se tudja képzelni, milyen iszonyatos munka volt az aratás még negyven-ötven évvel ezelőtt is. Fontos munka volt, az igaz, de mindenki félt tőle, mert olyankor nem volt megállás: hajnali háromtól este kilencig egyfolytában dolgozni, de nem kombájnnal ám! Mindenki, aki csak egy kicsit is hajlítani tudta a derekát, kint volt a földeken, a faluban jóformán csak a haldoklók maradtak. Hanem a summások, azok mit szenvedtek, az nem volt emberi. Toprongyos emberek voltak, nem is tudom, hova valók, az állatokkal háltak az istállóban vagy kint a szabad ég alatt, gürcöltek mint a lovak, hogy télire legyen egy kis pénzük, de ugyanolyan szegényen mentek azok vissza, mint ahogy jöttek; jóformán csak a kosztra tellett, amit egy nap megkerestek. A mai fiatalok, ho filmen látnák, akkor se hinnék el, mi- } lyen borzasztó volt. Akkoriban a kocsmáros aratáskor ki se nyitott, tudta, hogy nem sok vendége lesz. Ma meg? Négy órakor már úgy tömve van a kocsma, mint soha máskor. Sokan nem is tudják, hogy már aratnak.

„A búza hazája tekintetében nincs végleges megállapodás. Berozus chaldaei pap állítása szerint Mezopotámiában van a búza hazája, Olivier és De Candolle szintén Mezopotámiát tartja hazájának, ellenben Buschan úgy van meggyőződve, hogy a búza hazája azon szárazföld, mely egykor a Földközi-tenger helyén a mai Kis-Ázsia, Egyiptom és Görögország s talán még Sziczilia között terült el, innen pedig a Volga torkolatáig és az Eufrát mellékéig terjedt, s amely szárazföld maradványainak az Aegei-tenger szigetvilágát kell tekinteni. A legújabb kutatások (Koppén, Schrader) úgy tartják, hogy ez eltűnt szárazföld egyúttal bölcsője az árja népeknek. Annyi igaz, hogy egyes Írók emlékei is a nevezett kutatók állításai mellett szólnak. így például az Odysseában olvassuk, hogy a búza az Aetna körül szántás és vetés nélkül megterem; Aristoteles műveiben is előfordul egy részlet, melyből arra lehet következtetni, hogy a búza eredeti hazája Sziczilia. Diodorus szerint Kréta szigetén vadon nőtt a búza. E vidékről terjedt el Asszíriába, Babilóniába, Khinába, Indiába. Minthogy Egyiptom közel esett a búza - hazájához, s minthogy ott a búzatermesztésnek már a feltételei is megvoltak, természetes, hogy ott is korán vette kezdetét. A dasuri piramis egy téglájában talált búzaszemekből, továbbá a papirusokban talált adatokból bizonyosra vehető, hogy a búzatermesztés Egyiptomban Kr. e. körülbelül 3500 évvel már nagyarányú volt. A Biblia is Egyiptomról, mint a búza tárházáról tesz említést. Szóval: Egyiptom látta el az ó-kor összes országait búzával. így pl. Rómába Augustus császár idejében a Nilus deltájáról évenként 20 millió modius (körülbelül 2 millió métermázsa) búzát hoztak. E vidékről Európa északi részeibe is került a búza, még pedig legalább 1000 évvel Kr. sz. előtt, amiről egyrészt a svájczi czölöpépítmények, másrészt az aggteleki, felső-dobszai, szádellő völgyi, tószegi és lengyeli leletek tesznek bizonyságot”.

Szutórisz Frigyes: A növényvilág és

az ember, Bp. 1905

* * *

Jirí Koblizka, a prerovi traktorállomás dolgozója:

— Hát egy kissé még álmosan megy ez az aratás, amolyan bemelegítésnek mondanám, a kombájnok főpróbájának. Igaz, ebben mi is ludasak vagyunk: a hosszú úton bizony elfáradtunk, az éjjeli vezetés nagyon kimeríti az embert. Egyébként a terepet már úgy ismerem, mint a tenyerem, hiszen több éve járok ide aratni. Nem mondom, ügyesen van megszervezve a dolog. Nálunk, Észak-Morvaországban épp akkorra érik be a gabona, amikor itt a komáromi járásban végzünk. A magyar kombájnosokkal együtt vágunk neki a visszavezető útnak, s ahogy itt, úgy ott is együtt aratjuk le a gabonát. Az, hogy így közösen csináljuk, a legszebb az egészben.

* * *

Ibolya Lajos, a Komáromi Állami Gazdaság intézője:

— Fényképezni szeretnének az elvtársak? Csak tessék nyugodtan, bár én amondó vagyok, menjünk át a másik táblára, ott mégiscsak nagyobb a gabona, szebb hozam is mutatkozik: 55— 56 métermázsa hektáronként. Tudják, itt, ahol most vagyunk nagyon homokos a talaj, valamikor szőlő volt benne. Csak 45 mázsát ad. S mi az manapság?! Nem is kell vele dicsekedni. És fényképezni se . . . Hogy nehézségek vannak-e? Persze hogy vannak, mindig vannak. Főleg a hiányzó alkatrészek miatt panaszkodunk. No de minek soroljam én ezt maguknak? A fontos az, hogy a kellő időben, mégha az utolsó pillanatban is, de előkerül, amire szüksége van az embernek.

— lacza —