A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-02 / 26. szám
Azt mondom: Pukanec. Kinek mi jut eszébe róla? Azt hiszem, a Pukanec név hallatán sok mindenre gondol az ember, csak éppen egy falura nem. Persze, a levicei (lévai) járás lakói kivételt képeznek: ők talán még azt is tudják, hogy a Pukanec nevű falut valaha Bakabányának hívták. Ilyen néven egyébként már 1321-ben említik az okiratok: „argentifodina nostra Backabánya”. Röviddel 1321 után városi kiváltságokat kapott és — egészen a 16. századig virágzó bányaváros volt. Hogy miért csak a 16. századig? Mert akkor jött a „török veszedelem", és Bakabánya, a szabad királyi bányaváros hirtelen hanyatlásnak indult... Nem segítettek rajta az erős várfalak sem, amelyeket 1569-ben kezdtek építeni, s amelyeknek maradványait — a régi dicsőség emlékeit — még manapság is megtaláljuk a pukaneci templom mellett. A törökök 1664-ben mérték a városkára a legnagyobb csapást: felgyújtották, elfoglalták és egy időre meg is telepedtek falai között. Az egykori híres bányaváros a 18. és a 19. század folyamán fokozatosan mezőgazdasági-ipari városkává alakult. Az iparágak közül főleg a fazekasság és a cipőgyártás terjedt el. Nem tudom — megmondom őszintén, nem néztem utána — van-e még cipőgyár valahol a falu közelében, fazekast viszont minden bizonnyal talál az idelátogató: Viliam Frankkal, az utolsó pukaneci fazekasmesterrel magam is találkoztam. Persze, a fazekasmester műhelyébe nem volt könnyű bekerülni, mert udvarát kiránduló iskolások tartották „megszállva", s bizony nem kis időt és nem kis fáradságot igényelt, míg a csintalankodó gyerekek seregén átverekedtem magam. A fazekasmühely ugyancsak gyerekekkel volt teli. Viliam Frank ott ült a fazekaskorong mellett, s — miközben egy tányért készített — az iskolásokat „vizsgáztatta": — Mit is mondott Lenin? — Tanulni, tanulni, tanulni I — kiáltották kórusban a gyerekek. — Na látjátok. És azt is mondta, hogy feleltetni? — Nem! — derültek föl a nebulók és kihívó pillantásokat vetettek a tanító nénire. A tanító néni elpirult és megpróbálta kifelé „irányítani" tanítványait: Aki semmit sem vásárol, az menjen ki! — renC delkezett szigorúan, de a gyerektömeg csak nem akart ritkulni. Inkább közelebb nyomultak a tányérokkal és korsókkal megrakott polcokhoz és jól áttanulmányozták a népi bölcsesség ama el-nem-évülö megnyilvánulásait, amelyeket „a" Frank bácsi irt az agyagkorsók oldalára. „Aki szereti a bort, az sokáig él" — olvashatták egyebek között a gyerekek, s némelyiküknek ez annyira megtetszett, hogy rögtön meg is vásárolta a korsót. Viliam Frank egyébként pontosan negyvenkét éve űzi ezt az érdekes — lassanként már feledésbe merülő — mesterséget. Tizenhat éves korától a fazekasmühelyben, a korong mellett tölti napjait. Munkaruhája merő agyag. Legalábbis derékon alul... Varga Erzsébet (A szerző felvételei) AZ UTOLSÓ Liptó Szlovákia leginkább hegyektől borított tájegysége. A Liptói-havasok és részben a Magas-Tátra, a Nagy-Fátra és az Alacsony- Tátra vonulatai hálózzák be. A terület csapadékban gazdag, folyói bővízűek, s a Poprádon kívül valamennyi a Vág vizgyűjtő területéhez tartozik. Innen indul el Szlovákia legnagyobb folyója, a Vág. Két forrásfolyója közül a Fehér-Vág a Magas-Tátrában, a Fekete-Vág a Királyhegy alatt az Alacsony-Tátrában ered, hogy aztán Királylehota alatt egyesülve, meredek sziklafalakkal szegélyezett völgyében folytassa útját az Északnyugati-Kárpátok vonulatai között, Zúgva-tombolva tovahömpölygő vizére a sziklabércekről romantikus várromok, rablólovagok egykori sasfészkei tekintenek alá. Mígnem az ősi Trencin alatt kiér a lapályra s megszelídülve folytatja útját a Mátyusföldjén, s aztán Komáromnál mint Vág-Duna ömlik a Dunába. Igaz, egy idő óta nem az a vad folyó már, mint egykoron, elvette zabolátlan kedvét az ember, megszelídítette, béklyókat rakott rá: duzzasztók s erőművek füzérét Krpel’anytól lefelé. Legnagyobb jobboldali mellékfolyója is ugyanerre a sorsra jutott, az Árvát is felduzzasztották, létrehozva a hatalmas duzzasztómüvet, víztárolót, amivel a Vág vízjárása is szabályozható. Csak felső folyása maradt meg — igaz, nem sokáig — ősi állapotában. De aztán Liptó is sorra került. Hatalmas kotrógépek, földgyaluk, dömperek, betonkeverők zaja törte meg — évekre — a természet ősi csendjét, a folyók zúgását s a patakok mormolását. Menekült az erdei vad magasabbra a hegyekbe, s az ezüstösen csillogó pisztrángok, lazacok, tükörpontyok felfelé a Fehér-Vág háborítatlan vizébe. Befejeződött a Liptovská Mara-i duzzasztómű építése, a hatalmas mesterséges tó jól beilleszkedik a természeti környezetbe, megszokta az ember szeme a látványt, nem idegen többé, szerves része a tájnak. Hamar felfedezték szépségét a turisták, a pihenésre, üdülésre vágyók, a csendet, a festői környezetet s a kitűnő horgászási lehetőséget, amit a tó nyújt, hiszen van már hal megint bőven, ezerszám engedtek már 1975-ben növendékhalakat vizébe. De az ember „telhetetlen", nem áll meg, ha egyszer elkezdett valamit, ellenőrzése alá akarja vonni a folyó vizét forrásától torkolatáig. Nem sok hiányzik már, hogy a Vág teljesen békésen, megzabolázva folytassa 390 kilométeres útját: folyik már a duzzasztó- s erőműfüzér utolsó láncszemének, a vízlépcsőrendszer utolsó tagjának építése is Liptovská Teplicka és Král’ová Lehota között, ahol a Vág két forrásfolyója egyesül. Liptóban járván nem mulaszthattuk el, hogy meg ne tekintsük ezt a nagyszabású, kiemelt beruházást. Föntről, „madártávlatból" nézve nyüzsgő hangyabolyra emlékeztet az építkezés odalenn a völgyben. Épülnek a magas gátfalak, a zsilipek, a turbinák aknái, az új útszakasz, amely majd megkerüli a két egymásra kapcsolódó víztárolót, hiszen a régi út odalenn a völgy mélyén víz alá kerül, ha majd megtöltik vízzel a mesterséges tavakat. Szabályozzák medrét, új betonágyat kap a folyó. A mederszabályozást és az útépítést a Spisská Nová Ves-i Vágépitő Vállalat végzi. A dübörgő-zakatoló baggerek, kotrógépek zajában magyar szó üti meg a fülünket. A Dvorcák elvtárs vezette munkacsoport, „parti" dolgozói magyarok. Bencze András, Andráskó Imre és János meg Gál János Zséréről jöttek. A vízerőmű vízlevezető csatornáján átívelő vasbeton-híd szerkezetén dolgoznak. Kíváncsiak vagyunk, hogy szokták meg az 12
