A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-05 / 5. szám
A losonci járás északi csücskében, a Poltár környéki falvakban számos változatban él egy liegenda a jóságos Zafar törpéről, aki megajándékozta a vidék lakóit az üveggyártás és csiszolás tudományával. Zlatnón, Málinecen, Katairínska Hután már 150 évvel ezelőtt megindul o páratlan szépségű csiszolt használati üveg szervezett, „üzemi" gyártásai. A századforduló táján 21 kisebb-nagyobb üveggyár működött a környéken. A Poltári üvegipari Vállalat Szlovákia legnagyobb dísz- és használati üveget gyártó üzeme. A vállalathoz négy üzem, a zlatnói, a málineci, a Katarínska Huta-i és a poltári tartozik. Egyébként a legnagyobb a poltári „onyaüzem" egyben a legfiatalabb is, öt éve termel. A közeli Utekácon is működik egy hasonló üzem, itt azonban műszaki üveget gyártanak. — öt év még egy gyár életében sem nagy idő, de mi akár dicsekedhetnénk is — mondja Martin Mizúr, a vállalat igazgatóhelyettese. — Termékeink 80—85 százalékát exportáljuk. A világ 51 országába szállítunk. Legjelentősebb partnereink a Szovjetunió, Kanada, Anglia. Az elmúlt öt évben évenként 20 százalékkal növeltük termelésünket. Hogy mit jelent ez a termelésnövekedés? 1976-ban például 17 millió devizakoronát. A termelésnövekedésnek ezt az évi húsz százalékos ütemét szeretnénk a jövőben is tartani ; szükséges is nagyon, mert még mindig sok megrendelést kell visszautasítanunk, nem győzzük... Megfigyeltem, hogy a gyár dolgozói közül senki, még véletlenül sem mond kristályt, hanem csiszolt esetleg köszörült vagy vésett üveget, bár a köznyelv mindhárom esetben a kristály szót használja; ez terjedt el. Az igazgatóhelyettes négy, látszólag teljesen egyforma hamutartót rak elém. Nézegessem, vizsgálgassam s jöjjek rá orra, amit a szakember ha csak egy futó pillantást vet rá, rögtön észrevesz. Az első „mintadarab" még viszonylag könnyen elkülöníthető, hiszen minttázata szemlátomást préselt. A másik három között semmi különbséget nem Martin Mizúr veszek észre. Hiába tartja partnerem egymásra helyezve őket, szembe o fénnyel, én ugyan semmi lényeges különbséget nem látók közöttük. Az igazgatóhelyettes világosít fel: kettő közülük szintén préslet, csak utólag csiszolták. Csupán a negyedik a „valódi". Ez a legmunkaigényesebb, de egyben a legkeresettebb is, bár 80— 100 százalékkal drágább, mint azutáncsiszolt és 150—180 százalékkal, mint az egyszerű, préselt üvegárú. — Természetesen itt is fejlődik a gyártási eljárás, a technológia. Napjainkban már egyre nagyobb szerepet kapnak a gépek. Még kis sorozatoknál is kifizetődő automata csiszológépet beállítani. A napokban várunk új, programvezérlésű automata csiszológépeket. A poltáriak gépi berendezés dolgában most sem állnak rosszul. Az üveggyártó műhelyben csak a viflogó-pislogó, apró fényektől tarkálló vezérlőpult mellett láttam embert. A nyers-és adalékanyagok keverése és olvasztása programvezérlésű „kádkemencékben" történik, mintegy 1350—1400 Celsius fok hőmérsékleten. A teremben viszont még sincs több mint 18—20 fok. Az öntés és sajtolás folyamatát sem láthatom. Csak a gépsor végén előbukkanó, hűtött termékeket. A szomszédos teremben ismerek rá valamire, amiről élőtanulmányaim során olvastam: köralakú kemence, kilenc nyílással, gyűrűsen körülötte magasított részdobogó. Színpadnak becézik. A fúvók dolgoznak itt. Az üvegfúvás nehéz mesterség. A fúvó „pipáját" (hosszú acélcső) a kemence nyílásán a vörösesen izzó olvadt üvegmasszába dugja, rávesz egy keveset belőle s a pipa állandó pörgetése mellett fújja-formáfja. Különböző formák is segítik munkáját. Itt készülnek a poltáriak világszerte keresett talpas poharai. Mindegyik pohár szárában egy vagy két kis aranygolyó van. Hogy hogy kerülnek oda? „Ügy kell forgatni-fújni, hogy gömb képződjön" — mondják. Az üvegmívesség valamikor (mint annyi más mesterség) öröklődött egy-egy családban; voltak neves, kiterjedt üvegfúvó-dinasztiák. Poltáron, Zlatnón és Málinecen igazi üvegkészítő-dinasztia nincs. A dinasztiák kora, úgy látszik, itt is lejárt. A megfelelő utánpótlás hiánya egyre súlyosabb problémákat okoz. A gyár szaktanintézetében az ipari tanulók — fúvók, csiszolók — száma együtt is alig tesz ki kétszázat. Pedig jól fizetett szakmák, 2800—3500 koronát meghaladó havi keresetekről is hallottam. A csiszolók munkája valamivel könynyebb, hamarabb él is sajátítható, igaz nagy figyelmet, fejlett esztétikai, formai és művészi érzéket kíván. Az üvegfúvás a legnehezebb itteni mesterség s bizonyos virtuozitást is kíván. Azt lehet mondani, hogy a jó fúvó szinte „bűvöli" az üveget, a pipa végén táncoló tüzes masszát. A poltáriak nem szűkölködnek ilyen mesteri üvegfúvókban. PALHAZY JÓZSEF (M. Borsky) (2) és a szerző felvétele 4
