A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-29 / 4. szám
A fiatal elnök, Jozef Klimcák nemcsak korban, de még tisztségében is fiatal. A választások előtt még a közeli Tesla gyárban volt szerszámkészítő, de a falu bizalmat szavazott neki. Terve, feladata van elegendő. Közművesítenek, folyik a népi építészet emlékeit megőrzésének védelmében megindult tekintélyes munka. A műemléki felügyelőség sorra vásárolja fel az értékes házakat. Az egész falut védetté nyilvánították, s a falu területének nagyrészén építkezni is csak az árvái népi építészet stílusában, illetve azáltal ihletve lehet. Az új választási programban jóváhagyott bevásárlási központ építése maholnap megkezdődik. Nem lesz olcsó, mert ez is olyannak épül, hogy beilleszkedhessen a gyönyörű faházakból álló utca képébe. Beszélgetésünk közben az is kiderül, hogy ebben a faluban lakik az ország legfiatalabb nemzetgyűlési képviselője, Mária Pazúriková, de sajnálatunkra éppen elutazott. Tanácskozni ment Prágába. A Tesla fiatal munkáslányát távollétében is büszkén emlegetik. A hatalmas völgy mélyén meghúzódó falu több mint félezer méternyi magasságban fekszik a tenger szintje fölött. Lakói az évszázadok folyamán nemcsak a tűztől, de a víztől is joggal féltek, hiszen a tavaszi áradások göttem igazi hegyek, előttem pedig elterül a kedves falucska. Egy takaros hegyalji faházban, azt is mondhatnám favillában lakik a falu legidősebb embere, a kilencven esztendős Jozef Kanderka, aki még sok mindenre emlékezik a régi időkből, hiszen esztendőkig még bíró is volt a faluban. A lányával és unokájával lakik a csinos házban, amelyről kiderül, hogy nem más, mint a podbieli erdészlak, csak már erdész nem él benne. Kanderka bácsi lánya sírva emlékezik a néhány éve elhunyt férjére, aki évtizedekig viselte gondját a falut övező hatalmas erdőknek. Apja, az öreg, kilencven esztendő emlékeit meséli, s a kilencven esztendő kereken kétharmad részének emlékei a szegénység emlékei. Nehéz volt errefelé nagyon az élet. Mint sokan a környékről, ő is kétszer járta meg Amerikát, esztendőket töltött ott, s küldte haza sokgyerekes, özvegy anyjának a pénzt. Volt a császár katonája, megmenekült egy elsüllyedt gőzhajóról, megtanult angolul, németül, szerbül és olaszul. Odakint Amerikában még zsoldoskatona is volt, de nem sokáig. Nagyon nem tetszett neki, még ha jól is fizették. Lebetegedett az amerikai hajókon, az amerikai bányákban, kikötőkben, vasútépítéseken, ahol dolgozott. Az orvos ott azt Nem kell feltétlenül országjárónak lenni, hogy az ember felfigyelhessen egy országos jelenségre: az emberek pénzt és egyéb áldozatot sem sajnálva — kerítkeznek. Az én házam az én váram — az én telkem. Hivatalok a megmondhatói: vannak még telekkönyvi viták, perek, huzavonák. Mi tagadás, manapság a kerítés is egyfajta státusz-szimbólumnak számít, mint egyeseknél a ház, az autó, az egyetemista ivadék, melyet a közösségi, kiváltképp a szocialista társadalom egészen más céllal hozott létre, vagy teremtette meg azok létrejöttének egyéni feltételeit. A közelmúltban Szlovákia egyik legszebb táján, Árvában járván egy rendkívül rokonszenves dolgot észleltem, ami esztendők során elkerülte a figyelmemet. Nevezetesen azt, hogy a népi építészet remekei, a ma már kincsféltő kíméletet érdemlő régi faházak kerítetlenek. A magyarázat szinte kézenfekvőnek látszik: Árva évszázadok során Európa egyik legszegényebb vidéke volt, s a szegény embernek túl kevés volt a félteni, keríteni való birtoka. A gyönyörű tájon átutazván az egyik legszebb, legtöbb néprajzi kincsét őrző faluban álltam meg, hogy körülnézzek, fényképezzek s utánanézzek feltevésemnek, miszerint Podbiel házai körül azért nincsenek kerítések, mert szegény a szegénytől ugyan mit lopott volna s miért. A hajdani várurak meg anélkül is elvitték a szegénytől a „magukét." Szóba is elegyedek egy nénivel, aki a ház végéből éppen tűzifát visz a konyhára. Szoknyája mögött óvodáskorú, megszeppent kisunoka lépked s bizalmatlanul néz rám, mit is akarhat ez az idegen bácsi? Nemúgy a gyerek nagyanyja. Bizalmas, kedves, barátságos. Invitál a házba. Remekbeszabott, vagy százesztendős épület, egy a főutcán sorakozó, kerítetlen faházak közül. örülök, hogy van szerencsém belülről is megtekinteni. — Kerítés? Mifelénk az csak újabban szokás, a téglaépületek körül. A tolvajtól sosem volt, mit féltenünk. Mi csak a tűztől féltünk. Le is égett bizony néhányszor a falunk. A mi házunk is. Szerencsére csak a teteje. A műemlékvédők vették meg^ Nemcsak a miénket, a többit is. Folyik a felvásárlás. A helyi nemzeti bizottságon ezügyben részletesebb felvilágosítást kapok. ugyanúgy szomorú tényeket jegyeztek fel krónikájába, mint a falut számos esetben felperzselt tűzvészek. Mindez ma már a múltté. A szocialista építés folyamán szinte minden megváltozott. A szeszélyes Árva folyót és a tucatnyi még szeszélyesebb patakot szabályozták, a tűz sem jelent már komoly veszélyt. Ám az igazi változás az emberek gondolkodásában, életstílusában mutatkozik meg. Gyökeres változás. A hálátlanul termő hegyiföldek egykori művelői 1952 óta közösen és egyre eredményesebben gazdálkodnak, ám a szociális változások hátterében mindenekelőtt a vidék iparosodása áll. A hajdani tutajosok közül már alig él egy-egy öreg, aki mesélni tud a tutajosok keserves sorsáról, a megfeneklett szállítmányokról, a tutajon esőben, hófúvásban küszködő férfiakról, asszonyokról és gyerekekről. Legtöbbjük Komáromig úsztatta a fát s bizony nem nagy haszonnal. Podbiel környékén s az egész Árvában ma is jelentős fakitermelés, erdőgazdálkodás folyik. De hol vannak mór a régi módszerek. A fakitermelés messzemenően iparodosott, bár a modern gépek a régi segi% tőtársat, a lovat nem tudták kiszorítani. A hegyek magasak, veszélyesek, nehéz terepeken kell keresztülvergődni a hatalmas szálfákkal, és ebben csak a szívós, edzett lovak tudják az embert segíteni . Felmászok a kertalji dombokra. Mömondta: magán csak az otthon segít, mert van ott egy remek fürdő, a piestanyi, az biztosan meggyógyítja. így került haza s így gyógyult meg. Ma sem panaszkodik az egészségére s kiváltképp nem a mai világra. Mert bizony érdekli ám a mai világ. A házból nem nagyon mozdul ki, de rádiót hallgat, televíziót néz s érkezésemkor is újságot olvasott. Mesél az öreg, emlékezik. Két világról beszél: a régiről s a mairól. Mindkettőről sokat tud mondani, bár az utóbbi harminc év alatt nem mozdult el falujából, ám a faluba bejött egy új világ, s a falu megváltozott. Megváltozott, még akkor is, ha a falu magja külsőleg olyan maradt, mint hajdan, sok évtizeddel ezelőtt volt, mert a nehéz és rossz emlékű múltból megőrizte azt, ami méltó a megőrzésre: a nép művészetét. KESZELI FERENC A SZERZŐ, MESKOVA ÉS ABSOLON L. FELVÉTELEI 1. Faházak sorakoznak... még az agitációs központot is ilyen épületben rendezték be, melynek falai között egy kis falumúzeum is helyet kapott. 2. Podbieli hátsó udvar telekre elegendő tűzifával 3. Jozef Kanderka 4. Jozef Klimöák 5. A néni a kisunokával és egy nyaláb tűzifával 13
