A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-29 / 4. szám

TANYA, a pedagógus

Ivanovka tízezer lakosú község Kirgiziában 40 kilométernyire a köztársaság fővárosától, Frunzétól. Három kilométer hosszú főutcája, a Grigorij Oljin utca része a Frunze-Ribacsje útszakasznak, amely Fronzét az Isszik-Kuli medencével köti össze. Ivanovka a Talasz-Alatau két hegylánca között fekvő medencében épült. A falu kolhoza szakszövetkezet, cukorrépát termel és igen szép eredményeket ér el: évről évre a cukorrépa hektárhozama meghaladja a 700 mázsát.

Ebben a kis kirgiziai faluban él és dolgozik Tatjána Andrejevna Szulima, azaz Tánya, az ottani tízosztályos iskola angolszakos pedagógusa. Amikor a Nagy Honvédő Háború elkezdődött, Tánya még alig múlt három esztendős: 1938. február 24-én született Karagandában, később Ukrajnában telepedik meg. Édesapja ukrán nemzetiségű volt, Andrej Jakovlevics Gyacsenkónak hívták, édesanyja pedig észt: Lina Ivanovna

Midri. Tánya 1945-ben kezdett iskolába járni. Sok szeretettel emlékezik vissza első tanítónőjére, Marija Szemjanovnára, aki megtanította őt az írás és az olvasás tudományára és megszerettette vele az iskolát, a tanulást.

Gyermekévei háborús emlékeket idéznek. A háború alatt menekülniük kellett Ukrajnából, így került Tánya a Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaságban élő rokonaihoz, egyszerű, de igen jó és kedves emberekhez. Ezekben az években Tánya a nyarat mindig a hegyi legelőkön töltötte, segített a pásztoroknak a juhokat őrizni, és volt egy kedves kutyája, Mahno. A faluba, ahol Tánya ekkor élt, a háború végén japán hadifoglyok kerültek, ezek sok játékot készítettek Tánya és a többi gyerekek számáré.

A tízosztályos iskolát Tánya 1955-ben fejezte be. Tanulmányait a przsevalszki Állami Tanítóképző Intézetben folytatta, ahol angol nyelvet tanult. 1960-ban végzett és még abban az évben férjhez ment az egyik matematika-fizika szakos évfolyamtársához, Dmitrij Szulimához. Toktogul faluban kezdett el tanítani, férjével együtt. Ma már ez a falu nem létezik. A Narin folyón ugyanis hatalmas vízi erőművet létesítettek és az egykori falut is elárasztották vízzel, ma tehát egy mesterséges tó van a helyén. Tánya két évig működött Toktogulban, ott született fia, Igor, aki ma 15 esztendős.

1962-ben került Tánya Ivanovkába, az ottani iskolában működik azóta is mint az angol nyelv tanára, férje pedig a szomszéd faluban lett iskolaigazgató, 1968-ban Tánya Taskentban beiratkozott hároméves továbbképző tanfolyamra; ennek sikeres elvégzése nagy mértékben hozzájárult angol nyelvtudása tökéletesítéséhez. De Tánya még akkor sem hagyta abba a tanulást. Beiratkozott az egyik moszkvai tanárképző főiskola levelező tagozatára és francia nyelvet tanul.

Nagyon szereti a hivatását, de az iskolán kívül is sok minden iránt érdeklődik. Levelez angol,

francia és orosz nyelven számos bel- és külföldi levelezőpartnerrel, képes folyóiratokat, továbbá virágokat, gyermekeket, népviseleteket és természeti tájakat ábrázoló képes levelezőlapokat, valamint bélyeget gyűjt. Szeret barangolni a természetben és utazgatni. Sokszor járt már Moszkvában és Leningrádban, Fruzéba szinte hetente bemegy, de járt már külföldön is, kétszer Bulgáriában, egyszer a Német Demokratikus Köztársaságban.

Tánya imádja az irodalmat. Kedvenc íróinak igen széles a skálája. Gorkij, Csehov, Rozsgyesztvenszkij, Ilf—Petrov ugyanúgy megtalálható kedvenceinek listáján, mint Dickens, Dante, Boccaccio, Rabelais és még sok-sok más klasszikus és modern író. De a komoly mondanivalójú szépirodalmi műveken kívül a kaland- és detektívregényeket s az útleírásokat is nagyon kedveli.

Tánya igen büszke a fiára, Igorra, aki a zeneiskolában hatodik éve tanul tangóharmonikázni, de szépen gitározik és balalajkázik is. Igor szereti a motoros sportot, tud motorkerékpárt és autót vezetni. Bújja az űrrepülésekről, a világűrről, a repülőkről szóló könyveket. Maga is megpróbálkozott fantasztikus és utópisztikus elbeszélések írásával.

Az iskolában Tánya a vezetője a KID-nek, a Nemzetközi Barátság Klubnak. Tagjai a klubfoglalkozások során megismerkednek a szocialista tábor országainak, köztük a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak életével, gazdasági, kulturális és egyéb téren elért sikereivel, ezeket népszerűsítő faliújságokat készítenek és leveleznek a szocialista országok diákjaival. De a klub vezetésén kívül Tánya sok egyéb iskolán kívüli munkát is végez, vezetője a csujszkiji járás idegen nyelvi tantárgykörének, cikkeket ír pedagógiai szaklapokba, szakmai értekezleteken vesz részt.

* * *

Befejezésül még elárulom, hogyan jutottam a Tányával kapcsolatos mindezeknek a adatoknak a birtokába. Nos, egyszerű a dolog. Három esztendeje levelezek Tányával, aki igen szorgalmas is intelligens levelezőpartnernek bizonyult. A három év alatt levelek tucatjait kaptam tőle, sokszor 8—10—12 oldalas levelek érkeztek, ezekben részletesen beszámol életéről, munkájáról. Soksok szép képes levelezőlap, bélyeg, folyóirat és könyv is érkezik számomra Tányától, ezeket én hasonló küldeményekei viszonzom. Mint a Szovjetunió és a szovjet nép lelkes barátja és mint orosz szakos pedagógus igen örülök ennek a barátságnak, amely számomra azt, amit mi csehszlovák-szovjet barátságnak nevezünk, teljesen magától értetődővé, kézzelfoghatóvá és nélkülözhetetlenné teszi, minden frázistól, sallangtól és belemagyarázástól mentesen. Ezért örülök, hogy ezt a rokonszenves szovjet pedagógust most a Hét olvasóinak is bemutathattam.

SÁGI TÓTH TIBOR

Az ORSZÁG KINCSE: A FÖLDGÁZ ES AZ OLAJ

Olvasóink nagyon jól tudják, hogy földünk nyersanyagkészlete egyre inkább fogyófélben van. A tudósok hatalmas erőfeszítéseket tesznek újabb lelőhelyek feltárásának érdekében. Nem volt ez másként Algériában sem. 1956-ban még a franciák fedezték fel az ország szaharai részén az olajjal együtt a földgázt. Előzetes becslések szerint itt a föld mélye 4000 milliárd köbméter gázt rejt megában. Hatalmas mennyiség, és még hatalmasabb kincs, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy a helyi földgáz-igény nem több 4 milliárd köbméternél évente. A termelés pedig 70 milliárd köbméter. A fennmaradó mennyiséget értékesíteni kell, hogy az ország fejlődjön, gazdagodjon.

Vendéglátóink valóban arra törekedtek, hogy lépten-nyomon saját szemükkel győződjünk meg Algéria fejlődéséről. Ezért vittek el bennünket Arzewba is, ebbe az Oran melletti tengerparti városba, ahol 1964 óta hatalmas üzemben cseppfolyósítják a földgázt. Miért kell ezt cseppfolyósítani, tehetnék fel az olvasók jogosan a kérdést, fgy könnyítik meg a gáz exportálását. Vegyész ismerősömtől tudom, hogy egy köbméter cseppfolyósított gáz később újra 600 köbméter légnemű gázzá alakul át, mint ahogyan a mínusz 162 fokig történő lehűtés nyomán 600 köbméter földgáz egy köbméter cseppfolyós gázzá változik át.

1965 elején teljes ütemben megindult a termelés, s a „Methane Princess", a „Methane Progress" és a „Jules Verne“ nevű különleges hajók gyomra hétről hétre megtelt cseppfolyósított földgázzal. Ma már Algériának is vannak ilyen hatalmas tartályhajói.

Annak érdekében, hogy a nemzeti kincs kitermelése minél gyorsabb ütemben folyjon, nem messze Arzewtől, Bethiolában már épül az újabb hatalmas üzem, emlynek első egysége még ebben az évben működésbe lép. Mindehhez még talán annyit tehetnék hozzá, hogy az olaj és a földgáz országában az export bevétel hatvan százaléka éppen az említett energiahordozók eladásából származik.

ALGÉRIA A FIATALOK ORSZÁGA

Nem szeretem a számadatokat. A számok mindig csak a puszta tényeket tükrözik. Ám, ha a fiatalokról, a felnövekvő nemzedékről beszélek, mégis öszszehasonlítási alapként a számokhoz kell folyamodnom. Az 1961—62-es tanévben, tehát az ország függetlenségének kivívása előtt 750 000 gyerek járt iskolába, vagyis az iskolakötelesek 30 százaléka. 1963- ban az ország lakosságának 80 százaléka írástudatlan volt. A nőknek csupán 5 százaléka tudott írni és olvasni.

És íme a legfrissebb adatok: Az általános iskoláknak mintegy 3 millió tanulója van. A középiskolákban 15 évvel ezelőtt 50 000 diák tanult, ma 600 000. A főiskolai hallgatók száma 1960-tól megtízszereződött. Az egyetemeken százával foglalnak helyet a fiatal algériaiak, a jövő mérnökei, matematikusai, fizikusai. Szelekció nincs, mindenkit felvesznek, aki érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik. Lemorzsolódás sincs, a gyengébbeknek segítő kezet nyújtanak könnyebb felfogású társaik.

Azt sem hagyhatom említés nélkül, hogy az ország szakembereit nemcsak Algériában képezik, hanem a szocialista országokban, köztük hazánkban is. Ez is az internacionalista szolidaritás megnyilvánulása az arab népek iránt.

LÁTOGATÓBAN EGY ISKOLÁBAN

Előző riportban már szóltam a szocialista falvak építéséről. Említettem, hogy ezekben a minden igényt kielégítő településekben modern iskolákat adnak át rendeltetésüknek. A falvak új lakóinak beköltözésével a fiatalok is elfoglalhatják helyüket az iskolapadokban. Nem volt ez másként Boufarikban sem, ahol az általános iskolán kívül középiskola is működik, hogy a környékbeli falvak lakóinak gyermekei itt szerezhessék meg a középfokú műveltséget.

Megszabott programunktól eltérően váratlanul érkeztünk meg a faluba, látogatásunk ennek ellenére senkit sem lepett meg. Az volt az érzésem, hogy a diákok örültek is, mert így a szünet nem tíz percig, hanem több mint egy órát tartott. Vidám fiatalok serege fogadott bennünket az iskola udvarán, és mindenki a fényképezőgép elé akart állni. Leila Benkhoráa igazgatóhelyettes kísérte végig csoportunkat a tantermeken. Elmondta, hogy az iskolának, ahol négy éven át a jövő népművelőit képezik, 280 tanulója van. A fő tantárgyak közé tartozik az arab és a francia nyelv oktatásán kívül az amatőr színjátszás, rendezés, a bábjátszás, a fényképezés oktatása, az érzelmi és erkölcsi nevelés. A testnevelés és a sport is méltó helyet kap a tantervben. Főként a kosár- és a kézilabda-sportot űzik az iskola hallgatói.

Jól működő ifjúsági szervezet van a középiskolá-8