A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-06-25 / 25. szám
Kutyakomédia Bevallom, ami a kutyák iránti rokonszenvemet illeti, nem vagyok éppen Jack London. ö tudvalévőén ugyancsak nagy kutyabarát volt. Hogy én miért nem?! Mondhatnám divatos hetykeséggel, íoghegyről odavetve, hogy „csak“ !... De nem mondom, mert egyrészt — én nem vagyok amolyan hetyke legény — másrészt, mert a kutyáktól való idegenkedésemnek konkrét oka van. Még mielőtt erre rátérnék, hogy az ebimádók legmélyebb megvetését ki ne érdemeljem, megemlíteném, hogy gyerekkoromban egy kutyus annyira a szívemhez nőtt, hogy amikor családunk „gazdasági válságba“ jutván, el kellett pusztítani a jószágot, keservesen megsirattam... Az említett averzió akkor ébredt fel bennem, amikor a kutya is odakerült a státuszszimbólumok közé. A kutya — mint olyan — viszont már régen túlnőtte a státusz szimbólum keretét. Még a legkisebb pincsi, a még kisebb öleli és a legminibb zsebkutya is. Hovatovább egyinkább szenvedéllyé lesz. S mint minden más emberi szenvedély — például a vadászat, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, sőt újabban a táplálkozás is (lásd túltápláltság!), lassan, de biztosan az ember ártalmára kezd válni. Hogy hogyan? Lássunk erre néhány példát. Egy nagy településen élek kétszázezred magammal. Lakásom a tizenkettedik emeleten van. Aránylag elég jól érzem magamat, csak ha valamelyik szomszédomnak a kutyája ugatja éjszaka a holdat, a fene tudja, miért, de rosszul alszom. Elismerem, nem szép tőlem, de ha másnap egy ilyen csendháborító kutya pórázon vagy anélkül elém kerül, felébred bennem a gyalázatos szándék, hogy belerúgjak. Talán már meg is tettem volna, ha nem járna a szomszédi jóviszony megromlásának veszélyével, bár úgy érzem, a szomszédom nemigen fél ettől, s főként — ha nem kellene attól tartanom, hogy a kutya megharap .... Mert egy ilyen póráz és szájkosár nélkül száguldozó nagyvárosi ebtől minden kitelik! Ki bizony! Mert mit tapasztaltam például a múltkor. Éppen a város gyönyörű hársfasoros utcáján andalogtam, s egyszerre csak látom, hogy egy borjúnagyságú kutya rohangál árkon-bokron, virágokon keresztül. Az árok a vízlevezetésen kívül talán lehet azért is van, hogy azon átugrándozzon ember és állat. De a gondosan ápolt park, díszcserje és virág — bátran merem állítani — nemesebb célokat szolgál! A fene nagy kutya közben úgy látszik, betelt a rohangálással, odabaktatott egy gyerekkocsihoz és nagyokat vakkantva megállt, belelihegve a kocsiba. A kocsi mögött a pádon ülő nénike, alighanem a nagyi, egy pillanat alatt olyanná vált, mint akire azt szokták mondani, hogy se élő, se holt. Szerencsére a néhány járókelő pánikszerű riadalmán kívül különösebb baj nem történt. A kutya nem harapta meg a csecsemőt, bár ha szándékában állott volna, ebben semmi sem akadályozta. Még csak gazdája intelme sem. — Kié ez a ronda dög?! — oldódott a nagymama feszültsége. — Ez nem dög, ez egy fajtiszta farkaskutya! — vakkantott oda egy legényke a nénire, aztán társával együtt nevetgélve továbbállt. A nagyin látszott, hogy nehezen ocsúdik, s alig tudta megnyugtatni az ijedtségtől reszkető, síró kisunokáját. Aztán itt van épülő, szépülő városunk egyik kies része, a parkosított folyópart. Ahol százával, ezrével keresnek némi felüdülést a kőrengeteg lakói. Munkaszüneti napokon öregek, fiatalok felkeresik az „Annuskához“ címzett kertvendéglőtt, s aki nem ül be, ott sétálgat a környékén. A fiatalok, ha éppen az a szándékuk, hamar partnerre találnak. Ifjú házasok boldogan andalognak gyerekkocsit tolva. Idősebb emberek a padokon üldögélnek s élvezik a melengető tavaszi napsütést. A folyópart pázsitján takarókon, fürdőruhára vetkezett nők és férfiak napoznak. Egyszóval a legtökéletesebb idill, amit semmi sem zavar. De valami mégis. A kutyamosók ... Verőfényes szombati, vasárnapi napokon, amikor itt a fél város népe, nagy pöffeszkedve, hogy mindenki lássa megdicsőülésüket, ott sétáltatják fajkutyáikat meg korcsebeiket, kinek mire telik. Ott, ahol a legsűrűbb a tömeg, törnek utat maguknak, de főleg a kutyájuk a vízig. Samponozzák, mossák, öblítik, majd szabadon engedik vizes szőrű, prüszkölő drágaságaikat. Azok meg usgyi, neki tömegnek, csak úgy bele a sűrűjébe ... Különösen a gyerekeket szeretik körülrohangálni, fröcskölve maguk körül a vizet, gazdájuk gyönyörűségére, s mindenki más bosszúságára. Mert hát ugye, ki kívánhatná még a legintelligensebb ebtől is, hogy ne éppen a lányok, fiatalasszonyok drága szép ruhájára rázza ki a vizet eláztatott bundájából... Ez már, úgy látszik, a városi kutyák privilégiuma... Nincs nyugta a kutyáktól se gyereknek, se öregnek, se napozónak, se pádon üldögélőnek, se sétálónak, senkinek. Pedig ugyancsak jól neveltek ezek a városi ebek: ha elbarangolnak, gazdájuk füttyentésére hanyatt-homlok rohannak oda hozzá, keresztül-kasul a pokrócokon, napozókon, a kirakott elemózsián felborogatva kisgyereket és termoszpalackot, napernyőket és papírpoharakat, mindent. Hogy milyen szófogadók! Hót nem édesek? Szólhatnék még az autón utazó, a gazdival egy ágyban alvó, asztalnál étkező ebekről és kutyulikról, de úgy gondolom, ez már a kutyatartó család belügye, amibe nincs jogom beleavatkozni. Mert hát akkor mi is lenne a békés egymás mellett éléssel. Vagy nem is olyan békés ez az együttélés ebtartók meg közönséges halandók között ?! KOVÁCS JÓZSEF A 19 éves Steve Haines elhatározta, hogy hat órán keresztül ugrál egymás után a Temzébe, és önkéntes adományokat gyűjt azon családok megsegélyezésére, amelyekben csak az egyik szülő él. Nem jelenti a hír, mennyi pénz gyűlt össze, csak azt, hogy a fiatalember 6 óra alatt harminckétszer ugrott a folyóba. Olida a „legismertebb" francia tehén, amely a maga kategóriájában első díjat kapott a párizsi jószágkiállításon. Olida tíz egymás utáni fejéskor 79,487 kg tejet adott. A szép Michelle Dufay nem azért állt, illetve feküdt a fényképezőgép lencséje elé, hogy csinosságát fitogtassa, hanem hogy a fényképész kipróbálja a legújabb elektronikus villanólámpát A felvétel a másodperc ötvenezred része alatt készült. Egy szegény spanyol bevándorolt komédiás házaspár gyermekeként született 1918-ban, New Yorkban Margarita Cansino. Húsz év múlva indult el karrierje Hollywoodban, Rita Hayworth néven. A negyvenes évek amerikai filmjének ő volt az egyik legnépszerűbb sztárja. Aztán elmúlt a fiatalság és a szépség. Rita Hayworth nem kapott többé szerepet. Az alkohol és a kábítószer végül teljesen tönkretette Szervezetét. Jelenleg egy kaliforniai idegklinika ápoltja. Roger Moore végleg feladta azt a szerepet? amely világhírűvé tette. Bennfentesek szerint kiöregedett az Angyalból, ö maga azt mondja, hogy jobban érzi magát új szerepkörében, mint James Bond Angyal szerepében a harmincegy éves jóképű, egyméter kilencven magas Jan Ogilvy az utóda. — Képünkön: Jan Ogilvy, az új „ Angyal, oldalán csinos lányokkal. ° 16
