A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-06-11 / 23. szám
A kongresszusi küldöttek Hoitmann elvtárs előadói beszédét hallgatlak A kongresszuson beszédet mondott a párt- és kormányküldöttség vezetője, Custáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök MINDENT A DOLGOZÓ EMBERÉRT A szakszervezetek IX. országos kongresszusának tanácskozása A prágai Fucík Park Kongresszusi Palotájában hat és fél millió szakszervezeti tag képviseletében 1300 küldött jött össze, hogy felmérje az elmúlt időszak munkájának eredményeit és kitűzze a következő időszak feladatait. A Szakszervezetek Központi Tanácsának jelentését Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZKT elnöke terjesztette elő. A kongresszuson részt vett a CSKP KB, a Csehszlovák Nemzeti Front KB és a szövetségi kormány küldöttsége, Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnöknek vezetésével. Husák elvtárs a tanácskozások első napjának délutánján beszédet mondott. „A szakszervezetek IX. országos kongresszusa jelentős politikai esemény államunk, társadalmunk életében" — állapította meg. A szakszervezetek feladatairól szólva egyebek között ezeket mondotta: .Jók a tapasztalatok a CSKP XV. kongresszusán kitűzött programnak és a hatodik ötéves terv feladatainak megvalósítása terén. Az eredmények igazolják, hogy a kitűzött célok reálisak és hogy a dolgozók millióinak érdeméből összességükben teljesítjük őket. A termelés és a fogyasztás közti ennek az egyenletnek másik oldala a gondoskodás a dolgozó emberről. Az SZKT beszámolója kiterjedten megmutatja, mit ért el társadalmunk ezen a területen. A központi bizottság 7. plenáris ülésén is konkrét és meggyőző adatok hangzottak el arra nézve, mit értünk el a világ más országaiban mutatkozó eredményekkel összehasonlítva. Végeredményben nincs szükség statisztikai adatok felsorakoztatására, elég körülnézni az ország bármely részében, hogy elmondhassuk: a dolgozó ember megelégedetten és jól él Csehszlovákiában. Aki átélte a burzsoá rendszert Csehszlovákiában, tud összehasonlításokat tenni. Ha elmegyünk bármely faluba, ki tudná megállapítani, hogy a gyerekek, akikkel találkozik, munkások vagy orvosok gyerekei-e. Mindannyi egészséges, jól táplált, jól öltözött. Ez csak egy példa arra a tényre, hogy a magas színvonal, amit az anyagi és szellemi szükségletek kielégítése terén elértünk, nemcsak egy, a társadalom csúcsán elhelyezkedő, szűk körű réteg számára van, hanem a dolgozók egész tömege számára. Ezt a színvonalat továbbra is fenn akarjuk tartani és biztosítani. Ezért beszélünk a létfontosságú szükségleti cikkek árszintjének stabilitásáról, ezért törekszünk a piac jobb áruellátására, számos fogyatékosság kiküszöbölésére, hogy egyes dolgozók fölösleges, szubjektív hibái ne keserítsék meg az emberek életét. Fontos, hogy mindezek a jó szándékok és határozatok ne csak papíron maradjanak, hanem következetesen megvalósításra kerüljenek a mindennapi életben. Mindenütt, minden helyen az országban dolgoznak szakszervezeti tagok. Hatalmas hadsereg ez, amely sokat tehet, hogy a gondolatok az új, igényesebb feltételekről, a jobb minőségű és felelősebb munka szükségességéről mindenütt eljussanak az emberek tudatába és utat törjenek maguknak az életben. Karel Hollmann (jobbra) üdvözli Alekszej Sibajevet, a szovjet szakszenrezetek küldöttségének vezetőjét A szakszervezetek feladata, hogy gondoskodjanak az emberekről, minden tekintetben a politikai és eszmei nevelésétől, szakképzettségétől és művelődésétől kezdve o pihenéséig, sportolásáig és a kulturális igényeinek kielégítéséig. A szakszervezetek feladata az is, hogy védelmezzék a dolgozó ember jogait, érdekeit, szabadságjogait. Ezt természetesen nemcsak a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, hanem egész társadalmunk biztosítja.” ládostul vándorolt. Itt már kamaszodó legényként eljártam a kommunisták közé. Bizalmukba a pap révén már Diószegen bekerültem. 1928-ban a prágai, a bécsi, majd a pesti festőakadémiákon felvételiztem. Prágában kiestem. Bécsben úgyszintén, mert vizsgarajzom témáját bolsevizmusnak minősítették s miután nagynehezen kiadták az útlevelemet Pestre, ott azért akartak kivágni, mert rosszul tituláltam az iskola egyik méltóságát. Mindent elvesztettnek láttam, amikor aztán mégis felvettek, mert Réthi István kiállt mellettem. Az ő osztályába kerültem, de hiába éreztem olyan nagy tiszteletet, gyerekkori nosztalgiát a mester iránt, én Vaszary osztálya, a modernista, szabadabb szellemű műterembe kacsintgattam. A második évfolyamban Vaszary átvett. Kísérleteztem, főleg a színkonstruktivizmus izgatott. A mester engedte, de nem rajongott érte. S egyszer, hniután külföldi útjáról hazajött, azt mondta: ami a színkonstruktivizmust illeti, magának van igaza, mert egy, Bauhaus jegyében épült szállodában laktam, ahol engem a színek tökéletesen kielégítettek. Legyen a tanársegédem — mondta Vaszary. Ez persze mellbevágott, erre azért nem számítottam, s mi több, közben kezdtem visszatáncolni a színkonstruktivista irányzattól. Végül is tanársegéd lettem s közben Csók és Vaszary kiestek, mert összerúgták a patkót a miniszterrel. Két éven keresztül vezettem Vaszary osztályát, sőt korrigáltam, osztályoztam is, s persze közben magam is tanultam. A legfontosabb tudnivalóra Vaszary igyekezett mindenkit a legelején megtanítani. Már akit lehetett. Azt mondta nekünk: először tanuljanak meg rajzolni, aztán kísérletezzenek. A fóka is rajzol, ha megtanítják, de egyénisége sose lesz. A mesternek természetesen igaza volt. — On Pesten és Párizsban is sokat járt olyan művészkörökbe, kávéházakba, ahová nagy egyéniségek jártak. Ezek hangulatáról, alakító erejéről is szívesen hallanánk. — Pesti főiskolás koromban rögtön bekapcsolódtam a Kassák féle munkakörbe, a Barta Miklós társaságba, ahol a baloldali értelmiség találkozott. Kassák, Nádas József, Simon Andor, József Attila, Konecsni György, Pituk József, Mód Aladár, Zelk Zoltán, Tamás Aladár, Berda József voltak a törzstagok, de a névsort hosszan folytathatnám. Aztán a Simplon kávéház, ahová Kassák asztalához jártunk. Itt nem csak művészileg, de ideológiailag is edződtünk. E társaságok egyéniségei és szellemük rendkívül alakító erejű volt. Sokat találkoztunk Móricz Zsigmonddal. Itt aztán tevékeny részeseivé lettünk a baloldali mozgalomnak, olyannyira, hogy mindennapjaink kockázatossá váltak. Rendőrség, kihallgatások, verések. Sok szomorú, de edző élmény. No meg persze a szegénység! Elmékszem azt a képemet például, amelyik Vaszarynak annyira tetszett, egy darab sajtért adtam el. Rákossy Zoltánnal együtt megnyertem a Szinnyei-Merse ifjúsági kiállítás első díját. Az első díj az volt, hogy a díjnyertest egy Bata nevezetű szabómester tetőtől talpig, a lábbelitől a nyakkendőtűig felöltöztette. Méretre persze. Pest után Prágába kerültem, ahol reklámgrafikusként dolgoztam s lapokba rajzoltam s ott is azonnal a baloldali ifjúság körében találtam otthont, Balog Edgár rászedett, hagyjam a reklámgrafikát, inkább fessek. Szót fogadtam, de ismét következett a nyomorgás. Utána visszakerültem Pozsonyba, ahol megnyertem a Masaryk akadémia párizsi ösztöndíjjal járó aranyérmét. Amikor megérkeztem Párizsba, mentem egyenesen a „le Döme" kávéházba, mert hát hová is mehettem volna. A pincérnek azt mondtam: kaffénoárszilvuplé! A pincér mosolygott egyet az én franciaságomon és azt mondta: rögtön hozom uram! Persze magyarul mondta. Párizs sokat adott. Akkor is, később is. Erdélyi Ferenc barátom támogatásának és jómódúságának köszönhetően, rögtön első párizsi tartózkodásom alkalmával megismerhettem mindazt, amire az ösztöndíjamból bizony nem futotta volna. Nem csak Párizst mutatta meg, de végigvitt Európán. A párizsi művészkörök! A le Dome, a Flore kávéház. a Rotounde! S a műtermek! Sokat ültünk Picasso asztalánál, aki számomra ma is a totális festő. Nem kollégaként, növendékként bánt velünk. Tristan Tzaraa költő, Ehrenburg, Jean Gabin a színész és sokan mások, akiknek személyes közelsége, egyénisége felejthetetlen. Aztán a nagy festő, a süketnéma Tihanyi Lajos, Pór Bertalan, meg a Párizsban élő számos magyar művész. S azok, a festők számára elmaradhatatlan és pótolhatatlan nagy élmények és a tanulságok, amit a párizsi kiállítótermek, műkereskedések nyújtottak! Mindez felejthetetlen, fontos szakasza volt az életemnek. — KI — 5
