A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-28 / 21. szám
KÉTNYELVŰ ETRUSZK SÍRFELIRAT Az etruszk nyelv és írás a régészet nagy titkai közé tartozik. Nemrégen a közép-itáliai Teramo megye területén egy igen fontos leletet találtak, amelynek segítségével a régészek nagy lépést tehetnek a titok megfejtése felé. Az Atri nevű városkában ugyanis előkerült az első kétnyelvű — latin-etruszk — szöveg, egy kőbe vésett sírfelirat. A várost i. e. 290-ben hódították meg a rómaiak, tehát a felirat valószínűleg későbbi. Több kutató a lelet jelentőségét a híres rosette-i kőéhez hasonlítja, amelyet Champollion talált meg 1799-ben, és amely lehetővé tette az egyiptomi hieroglifák megfejtését. KÖNNYŰ AKKUMULÁTOR Amerikai kutatók megállapítása szerint a hagyományos ólomakkumulátornál kétszer több villamos energiát tároló, azonos súlyú akkumulátor készíthető. Az újfajta akkumulátor negatív elektródja titánszulfid (TÍS2), pozitív elektródja lítium. Az elektrolit egy propilén-karbonátban oldott lítium-foszfor-fluór vegyüiet. Az elem kapocsfeszültsége 2,5 V, fajlagos tárolóképessége: 480 Wattóra/kp. Feltöltéskor az anódról lítium megy az oldatba, míg az oldatból kilépő lítium a titánszulfid rétegszerkezetének térközeibe épül be. Kisütéskor a folyamat megfordítva játszódik le. Az akkumulátor kapacitása 1100 töltési-kisütési ciklus után még mindig eléri az eredeti érték 70 százalékát. ELŐÁLLÍTOTTÁK A 107-ES ELEMET A szupernehéz elemek „szigetét" — amelynek az elmélet szerint a 114-es rendszám körül kell lennie — most a transzuránok felől egy lépéssel ismét megközelítették. Miután két évvel ezelőtt a Szovjetunióban és az USA-ban a 106-os elemet már előállították, most a dubnai atomkutatóknak sikerült a 107-es rendszámú elemet is létrehozniuk. Ez az új transzuránmag bizmutnak krómatommagokkal való bombázásakor keletkezett. A G. Flerov vezette kutatócsoport által előállított izotóp 107 proton mellett 154 neutront tartalmaz. Felezési ideje 0,002 másodperc, és túlnyomóan egy alfarészecske kibocsátása mellett bomlik a 105-ös elemre. Feltételezik, hogy ennek az elemnek a nehéz izotópjai lényegesen hosszabb (kb. 1 mp) életta rtamúak. VÉDETT ÁLLATOK ÜZBEGISZTÁNBAN A Szovjetunióban száznál több szigorúan védett táj van. Ebből tíz védett területet Üzbegisztánban hoztak létre a ritka állatfajok és a különleges növények megmentésére. Az egyikben — többek között — 300 tugajszarvas él; ezt a fajt már a kipusztulás veszélye fenyegette. Ugyanez a sors várt volna egy másik rezervátumban elhelyezett állatra, a pödröttszarvú kecskére. Megkülönböztetett védelem alá vonták a vörös farkast, a hiénát, a hópárducot, a Menzibár-mormotát és más állatokat. A Közép-Azsia déli sivatagjainak ritka állatfajta, a kobra (1. kép) a 360 ezer hektáros csatkali természetvédelmi terület lakója. Ott él a héjával, a vércsével és a sassal rokonságban álló dögkeselyű (2. kép) is. KIJEV ÜJ HÍDJA A Szovjetunió legnagyobb kábelhídja köti össze a Dnyeper folyó két partját az Ukrán SZSZK fővárosában, Kijevben. A város hatodik hídja egy új lakótelepet kapcsol össze a zöldövezettel, csökkenti a főutak zsúfoltságát és lerövidíti a távolságot Moszkva, Leningrád és Charkov felé. A 30 méter széles hídon egyszerre 120 tehergépkocsi haladhat át, így a terhelési próbákhoz használt 90 kocsi semmiféle problémát nem okoz. A 300 méter hosszúságú középső hídnyílás pályaszerkezetét 300 darab, egyenként 150 méter hosszú kábel tartja. RÉGI KOROK ORVOSTUDOMÁNYA Mezopotámia 2. SZEMET SZEMÉRT... A mezopotámiai egészségügy fejlettségéről és szervezettségéről ma még nem sokat tudunk. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Babilonban sokkal kevesebb orvos működött mint Egyiptomban. Az orvosi mesterség feltehetően apáról fiúra szállott, s ezért a leendő orvos első ismereteit apjától kapta; később bekerült az írnoki iskolába (templomok mellett működő iskolákról van szó, itt sajátították el a fiatalok a különböző tudományokat és művészeteket, így sokan az orvoslást is). Az orvos többnyire vándorolt („A Nippurból való szegény férfiú története" című írásból, amelyet 1956-ban találtak egy agyagtáblán a következőket tudjuk meg: az orvosok simára borotválták az arcukat, ruhájuk igen testhezálló volt, ez rögtön elárulta foglalkozásukat; egy kis batyut cipeltek magukkal — az egyiptomi orvosokhoz hasonlóan — ebben tartották a gyógynövényeket, orvosságokat, az áldozat bemutatásához szükséges olajos korsócskákat és a füstölőket). Az egyiptomi orvosokkal ellentétben a mezopotániai orvosok nem természetbeni juttatást kaptak szolgálataikért fizetségül, hanem pénzt, méghozzá aszerint, milyen rendű és rangú volt a beteg, akit gyógyítottak. Hammurapi törvénykönyvének néhány paragrafusa — a sebészekre vonatkozóan — konkrét összegeket állapít meg, amelyek az orvost megilletik. Például: „ha az orvos a teljes jogú polgáron, bronzkéssel bonyolult műtétet hajtott végre, illetve felnyitotta a szemüregét, és a teljes jogú polgár visszanyerte egészségét, illetve meggyógyult a szeme," akkor az orvost tíz sekel ezüst illette meg. Ugyanezért a nem teljesjogú polgár öt sekel ezüstöt, a rabszolga (pontosabban a rabszolga tulajdonosa) két sekel ezüstöt fizetett. Megtörtént természetesen, hogy a beavatkozás nem járt sikerrel, esetleg az is, hogy a beteg belehalt a műtétbe, illetve elvesztette szemevilágát. Ilyen esetben a törvénykönyv büntetéseket szabott ki a munkáját gondatlanul végző orvosra, Például: „ha az orvos a bronzkéssel végzett műtéttel a teljesjogú polgár halálát okozta, illetve a teljesjogú polgár elvesztette látását a beavatkozás következtében", akkor az orvosnak levágták a kezét, nuinmurapi rendeletéi azért érdekesek, mert csak a sebészekre vonatkoznak, nincs szó bennük másfajta orvosokról. Jóllehet, az orvost gondatlanságáért (vagy ügyetlenségéért) megbüntették, ennek ellenére tiszteletnek örvendett, amit főképp a díjazás nagysága bizonyít: két sikeres műtét „árán" marhát vagy rabszolgát lehetett venni. A mezopotámiai orvosok három csoportba oszthatók: 1. báruk, aféle jósok, akik a különböző égi tünemények alapján megjövendölték a betegség alakulását és a gyógyítás végeredményét — ők voltak középkori asztrológusok ősei; 2. ásipuk, tulajdonképpen szelleműzők és varázslók, akik varázsmondókáikkal és hókuszpókuszaikkal próbálták elűzni illetve távoltartani a démonokat, egyben közvetítettek a halandók és az istenek között; 3. ászuk, ők voltak a szó valódi értelmében vett orvosok; minden lehetséges módszerrel gyógyítottak: gyógyszerekkel, késsel, vízzel (a víznek fontos szerepe volt a mágikus szertartásokban, s rendkívüli képességeket tulajdonítottak neki), de a varázsmondókákat szintúgy felhasználták. Mivel a régi Mezopotámiában úgy tudták, hogy a betegségeket a rossz szellemek okozzák, őket pedig voltaképp a haragvó instenségek küldték az emberekre, ezért igen fontos volt megállapítani (jobban mondva: megjósolni), vajon milyen az istenek hangulata. Erre egyrészt a csillagok állásából következtettek, de sok egyébb módja is volt a jövendölésnek. Igen sokat adtak például arra, mit olvasott ki a jós az áldozati bárány májából. Ügy vélték, hogy az isten a neki feláldozott állat májába rejti akaratát; ezt a jós — a máj alakjától függően — kedvezőnek vagy kedvezőtlennek Ítélte és nyilvánosan beszámolt megfigyeléséről. Természetesen egyéb jelenségekből is jósoltak; csak ízelítőül, nem a teljesség igényével felsorolunk néhány elterjedt módszert: jósoltak az olajba csöppentett víz alapján; abból, hogy honnan hová repül a sólyom megjövendölték: a beteg meggyógyul, állapota nem javul, esetleg a beteg meghal; olykor egészen komikus dolgokból következtettek: attól függően, hogy milyen színű kutya (barna, fekete, fehér, sárga stb.), hova (a templom sarkába, az ágyba, az ember lábára stb.) vizelt, gyógyulás, betegség vagy halál várt az emberre. — ez — (folytatjuk) 22
