A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-05-21 / 20. szám

SZLOVÁKIAI MAGYAR NÉPVISELETEK Kelenye (Klenany) Ipoly menti falu a nagykürtösi járásban. Rövidszoknyás vizelete a palóc viseletek nagy csoport­jába tartozik. Az SO-es évekig az egész falu népviseletben járt, ma már csak az idős asszonyok. A nők kétféle inget viseltek: hétköz­napokon, télen-nyáron a „simaujjú" vá­szoninget, ünnepeken a „dudlos" ujjú slingelt inget. Ez utóbbihoz mindig föl­vettek egy selyemből, szövetből vagy „gácsi"-ból készült és mélyen kivágott pruszlikot. A pruszlikra nagyünnepeken fehér himzett, fekete vagy színes gácsi vállkendő került. A vállkendő a második világháború előtt elmaradt, s ekkor vált a pruszlik gazdagabb díszítésűvé. Télen a simaujjú vászoning fölött „frakkos kabátot" viseltek. A vasalt alsószoknyák alatt vászon „pendelt" hordtak, amelyeket „galong­­gal* kötöttek meg. A felső szoknya anyaga szövet, karton, gácsi lehetett, de viselték a szőrszoknyát is. Szakácskájuk (kötényük) az I. világ­háború előtt fekete brokátból, gyolcsból vagy selyemből készült. A szakácskát zöld, piros, vagy rózsaszín pertli és sza­lag is díszítette. Később közkedveltté váltak a fehér és színes kötények is; szabásuk is megváltozott: szőkébbek lettek. A lányok a hajukat két oldalt „du­­pétba", majd hátul a két oldalsó fona­tot egy „brekocsba" fonták be. A bre­­kocs végébe hosszú szines virágos sza­lagokat kötöttek. A menyecskék fejvise­­lete többször változott: az első világ­háborúig ünnepeken szines szalagokkal, csipkékkel, gyöngyökkel gazdagon díszí­tett „fiketőbe" jártak. A fíketö alá „vid­­luskát" tettek, s a hajukat „dupétosan" fésülték. A vidluska két centiméter szé­les, körülbelül 20 centiméter hosszú pántlikára varrott apró gyöngysor. A vidluskát úgy teszik a homlok fölé, hogy az a főkötőből kilátszon. Amikor a fíketö elmaradt, „szarvaskendőt" kezdtek viselni. A szarvaskendő alá si­mán hátra fésülték a hajukat, befonták és konytba tűzték. A vidluska is elma­radt, helyette pertlit tettek a szarvas­kendő alá. A szarvaskendő az 50-es évekig volt divatban. 1953—55-ben, amikor a kivetkőzés már megtörtént, a szarvaskendő is elmaradt, de divatba jött a hasonló szabású „kontyomkendő", amely kisebb és előre elkészített kis fő­kötő; kb. a hatvanas évek közepéig volt divatos. A menyecskék a fejviseletükre sokat adtak. Esküvőre fiketőbe mentek, ez volt a legünnepibb. Utána ördög­lakatos szarvaskendőt kötöttek, de egy lakodalom alatt két-három félét is. Va­sárnap délutánonként is többször váltot­tak szarvaskendőt. A fiketőre és a szarvaskendőre vasárnaponként „tilan" vagy selyem felsőkendűt is kötöttek. Viseletűk elmaradhatatlan tartozéka a nyakban viselt 4—5 soros gyöngy és a hímzett zsebkendő. Lábukon ünnepen fehér kötött vagy horgolt harisnyát vi­seltek, télé csizmát és magasszárú cipőt, nyáron félcipőt. A menyasszony a húszas évekig piros szoknyában és fekete szakácskában esküdött. 1925 után kezdtek a meny­asszonyok fehérben esküdni. A férfiak viselete jellegzetes ipoly­­menti viselet, amely kitűnik csodálato­san szép és gazdag hímzéseivel. A fér­fiak vászon vagy pamutos ingeinek ele­jét csaknem teljes szélességében fehér­rel hímezték, „kiazsúrozták", s ugyan­úgy a vászongatyák alját is. A fekete posztó lajbikat gazdagon díszítették ezüst gombokkal, amelyeket leggyak­rabban pásztorbot alakra helyeztek el. A fekete szakácska a férfiaknál is el­maradhatatlan. A „gugora" (a szakács­ka kötője) mindig kétféle szinü volt. Az egyik kék, a másik piros. Ezt mindig elöl kötötték. Télen meleg posztó kabátot viseltek. A második világháború előtt jött divatba a fekete posztó nadrág, amelyet az idősebbek is viseltek egé­szen az 50-es évekig. A gyermekek 7—8 éves korukig „oroszimosó" virágocskás, pettyes anya­gokból varrott ruhákban jártak. Akkor kapott a fiú inget, gatyát a lány pedig szoknyás viseletét. MÉRYNÉ T. MARGIT

Next

/
Thumbnails
Contents