A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-21 / 20. szám
KÉPES KRÓNIKA A május elsejei ünnepségek hagyományos velejárója az állami kitüntetések átadása. Képünkön: Gustáv Husák köztársasági elnök átadja Fekete Józsefnek, a nagymegyeri (Calovo) sertéshizlalda igazgatójának a Szocialista Munka Hőse kitüntetést. Lubomir Strougal szövetségi miniszterelnök fogadta Tadeusz Pykát, a Lengyel Nép köztársaság Minisztertanácsának alelnökét. A Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének kongresszusán Lőrincz Gyula Gottwald-díjas érdemes művészt választották meg a szövetség új elnökévé. Zaire Shaba tartományában folytatódnak a harcok a felkelők és a marokkói katonaság által is támogatott kormánycsapatok között. A számbeli fölényben levő nyugati gyártmányú nehéz fegyverekkel felszerelt hadsereggel (képünkön a marokkóiak láthatók) partizánharcot vívnak a felkelők. A lakosság a zakla- ^ tások elől kénytelen a szavannába vagy a szomszédos országokba menekülni. (Felvételek: CSTK) Tények és érvek Minél jobban közeledik a helsinki záródokumentumot aláíró országok belgrádi értekezlete, a nyugati reakciós sajtó annál hevesebb támadásokat folytat a szocialista államok ellen. E támadások fő célja, hogy a nyugati közvélemény előtt kétségbe vonják a szocialista országok pozitív hozzáállását a Helsinkiben elfogadott záródokumentumba foglalt határozatok teljesítéséhez. A nyugati propaganda természetesen előtérbe helyezi a kulturális kapcsolatokkal és humanitárius kérdésekkel foglalkozó úgynevezett „harmadik kosár" tartalmát. Természetesen a nyugati propaganda minden állítása hazugság. A tények egészen mást mutatnak, ezért nézzük meg, hogyan teljesíti a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a „harmadik kosáréból eredő kötelezettségeket. Az információ-csere területén: A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban körülbelül száz külföldi újságíró van akkreditálva. Mintegy ötezer újságíró látogat el hazánkba évente szolgálatilag s több ezer turistavízummal. A beutazási vízumokat gyorsabban intézzük el a nyugati újságírók számára, mint ahogy azt a nyugati diplomáciai képviseletek intézik a csehszlovákiai újságírók számára. Gyakorlatilag még nem történt meg, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság diplomáciai képviseletei megtagadók volna vízum kiadását nyugati újságírónak. Ha összehasonlítjuk, hogy a csehszlovák újságírók milyen feltételek között dolgoznak Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban és milyen feltételeket teremtünk mi a nyugati országok újságíróinak munkájához, akkor a sport nyelvére lefordítva 10:1 a Csehszlovák Szocialista Köztársaság javára. Sajtótermékek cseréje: 1976-ban az USA-ból összesen 2993 példányban hoztunk be sajtóterméket, ugyanebben az időszakban az USA mindössze 297 példányban vett át sajtótermékeket tőlünk. Franciaországból 5 millió korona értékben hoztunk be sajtótermékeket az 1976-os évben, viszont Franciaország ez időben mindössze 30 ezer példányban vásárolt csehszlovák sajtótermékeket. Könyvkultúra: Az utóbbi öt év alatt 146 szépirodalmi művet fordítottunk le francia nyelvből, az angol nyelvből fordított szépirodalmi művek száma 211, a nyugatnémet szépirodalmi termékekből 113 került fordításra és 33 olasz nyelvű szépirodalmi mű jelent meg cseh és szlovák nyelven. Ezzel szemben például az Amerikai Egyesült Államokban nem lehet kapni sem cseh, sem szlovák szépirodalmi műveket. Nem érdektelen azonban az sem, hogy a nyugati országok által megvásárolt könyvek és folyóiratok mennyire hozzáférhetők a lakosság számára. Például Helmuth Schulznak, a frankfurti egyetem negyedéves közgazdász hallgatójának a szocialista országok gazdasági rendszeréről kellett diplomamunkát írnia. Ehhez természetesen forrásmunkára volt szüksége. A forrásmunkát meg is találta az egyik könyvtárban. A legnagyobb meglepetésére azonban, amikor a könyvet kérte, a könyvtáros egy kérdőívet tett elé, ahol kénytelen volt kitölteni a kommunista vagy nem kommunista gondolkozással kapcsolatos kérdéseket tartalmazó rovatokat. Amikor Helmuth Schulz ez ellen tiltakozott, hivatkozva, hogy a könyvre diplomamunkája megírásához van szüksége, a kérdés az egyetem rektora elé került. Csak kévésén múlott, hogy az említett főiskolást meg nem vádolták kommunista elvek terjesztésével. Az elmúlt karácsonykor például Antonia Vávrová Ceské Budéjovicéböl elhatározta, hogy meglátogatja nyugaton élő lányát és unokáit. Ajándékként megvásárolta Bozena Némcová Nagyanyó című könyvét. Ám a vámvizsgálatnál meglepetés érte, amikor a nyugatnémet vámosok a könyvet elkobozták, mert szerzőjét kommunistának nyilvánították. Amikor Vávrová arra hivatkozott, hogy a szerző a könyvet a múlt század végén írta, azt a választ kapta, hogy tudtukkal Marx még jóval előbb született. A könyv csak egy csehül tudó vámhivatalnok beavatkozására kerülte el az elkobzást. Ez a néhány kiragadott példa is bizonyítja, hogyan fest a gyakorlatban a helsinki záródokumentum határozatainak betartása nálunk — és a Nyugaton. — vj — OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A Hét 21. számában nagyszabású versenyt indítunk. A Nagy Október és a világ címmel, megismertetve az olvasókat azzal, milyen hatással volt és van a Nagy Októberi Szocialista Forradalom a világ alakulására, fejlődésére. A versenyt a CSEMADOK Központi Bizottságának, valamint a CALEX Hűtőipari Vállalat, a Mladá Boleslav-i Skoda Autógyár, a lévai Lenin Pamutipari Vállalat, a Bácsi, a Köbölkúti, a Lénártfalai, a Libádi, a Csilizközi, az Újbódvai, az Oroszkai, a Múzslai, a Szőgyéni, a Rimaszécsi Egységes Földművesszövetkezet, a Bajcsi és a Zselizi Állami Gazdaság védnökségével szervezzük és bonyolítjük le. A versenyben részt vehet minden csehszlovák állampolgár. Az egyes számokban közölt kérdésekre adott választ a kivágott szelvénynyel együtt a megjelenéstől számított három héten belül kell beküldeni a szerkesztőség címére. A verseny 30 számon keresztül folyik, és esetenként három kérdésre kell választ adni. A sorsolásban azok vesznek részt, akik a feltett 90 kérdés közül legalább 60-ra helyes választ küldenek be. A sorsolás időpontját egy későbbi számunkban közöljük. A VERSENY DÍJAI: 1. díj Kéthetes utazás a Szovjetunióba, két személy részére (1978-ban) 2. díj Színes tévékészülék 3. díj Automata mosógép és további 10 díj összesen 10 000,— korona értékben. Már most biztosítsa, hogy hétről hétre — a nyári szabadság idején is — rendszeresen kapja a Hetet. Jó szórakozást, sok helyes megfejtést és a sorsoláshoz szerencsét kívánunk minden kedves olvasónknak. Szerkesztőség 5