A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-14 / 19. szám
A CSEMADOK XL országos közgyűlésének színhelye a Kultúra és Pihenés Parkja A KRÉDÓ CSAK AKKOR IGAZ, HA TOVÁBB TUDJUK GONDOLNI Minden kor emberének egyik legizgalmasabb kérdése: melyek a fejlődés fő tendenciái? A XX. század negyedik negyedében ez nyilván a világ kettéosztottsága, s ennek a kettéosztottságnak az eszmei-politikai és gazdasági, kulturális és katonai következményei, valamint a tudományos-műszaki forradalom támasztotta igények. Az értelmes életre nevelés, mely magában foglalja az emberi személyiség sokoldalú kibontakoztatását a társadalmi célok érdekében — aminek szerves része többek közt a szocialista hazafiságra, a proletár és szocialista nemzetköziségre, valamint a csehszlovák államiságra való nevelés is — ezerarcú probléma. Mi lehet a biztosítéka, hogy a ma embere ne csak nézze, hanem lássa Is a dolgok lényegét, értse korunk fő fejlődési tendenciát és főleg — tudja ezek következményeit, társadalmi igényeit önmagára, körülményeire vonatkoztatni? A CSEMADOK az elmúlt időszakban a történelemben és a marxizmus— leninizmusban mélyen gyökerező népművelési és népművészeti tevékenységével értékes segítséget nyújtott ezeknek a kérdéseknek nemcsak a megválaszolásához, de nemegyszer a gyakorlati feladatok megoldásához is, Fejlődésünk egy új szakaszához értünk, melyben a tények és az összefüggések alaposabb és mélyebb ismeretére van szükség. Nem kulturális szövetségünk programjának a megváltoztatásáról van szó, hanem annak továbbgondolásáról. Mert vallom, hogy az idő kiforrásának mai igényes szakaszában is krédónk a fábryi híd szerep vállalása a .vox humána" instrumentumán. De a krédó is csak akkor igaz, ha tovább tudjuk gondolni, s a mában csírázó jövő igényeinek megfelelően tudjuk értelmezni. S ez a CSEMADOK vonatkozásában a „szlovákiai és magyar" szocialista nemzetiségi csoport ethoszának reális kettős felelősségét invokálja — az önfeláldozó helytállást az ellentétes osztályokra nem tagolt, fejlett szocialista társadalom felépítéséért és a nemzetiségi kategóriákért. Jelenti ez egyben a meg nem alkuvó szembefordulást a minden fajta és irányú voluntarisztikus igyekvésekkel, a szepartizmussal vagy a történelmi realitásokat tagadó ábrándokkal. Ez az általános és a sajátos pontosabb körülhatárolását igényli és egyben összefüggéseit is közvetíti. Hiszen a nemzetiségi csoport sajátos, szocialista tartalmú nemzeti kultúrájának szabad kibontakozása vezet a szlovák nemzet és a csehszlovákiai magyar nemzetiség állampolgári integrációjához. Ez viszont megköveteli a meglévő két kútforrásból való merítenitudást, azaz a kész eredményeknek önmaguk számára való alkotó adaptálását. Ez egyben egy új, két forrásból táplálkozó (bi-) kulturáltság megalapozását is jelenti, mely a tapasztalati tények alapján — csak a teljesen birtokba vett anyanyelvi kultúra bázisára épithető. Ez egyben minden tudományág továbbfejlesztésének logikája is. A mi esetünkben pedig itt is az egyetemes (magyar, szlovák, cseh, világ-) és az egyedi (nemzetiségi specifikum) dialektikájának pontosabb körülhatárolásáról van szó. Az elmondottakból következik — hogy a fentieket pl. az oktatáspolitikára aplikáljam — a CSKP KB oktatásfejlesztési tervezetében, 1976. júniusában megfogalmazott nemzetiségi oktatáspolitikai conditio sine gua nonja: az ismereteket a szocialista egyetemesség szintjén, anyanyelven lehet a leggazdaságosabban elsajátítani, de tudni kell ezt a többség nyelvén is interpretálni. Ez adja meg ismereteink társadalmi presztízsét és a nemzetiség sajátos többletét. U. i. ez vezet szerves kétnyelvűséghez s jelent prevenciót a részleges kétnyelvűséggel, illetve a magyar nyelv adstrátumos romlásával szemben. Ennek az elképzelésnek adekvót pedagógiai gyakorlatát kell kikísérletezni. A CSEMADOK-nak a jövőben is megtisztelő feladata lesz szocialista jelenünknek megfelelő társadalmi tudatot teremteni, mégpedig a pedagógiai propagandában is — színvonalasan, mert csak a színvonal vonz. Persze — sok minden ma még csak hipotézis. Lehetnek és vannak más elképzelések is. A pedagógia tudománya kizárja az „egyetlen járható út" elméletét és gyakorlatát. Értékeink szabad megválasztásának döntése minden CSEMADOK tag feladata — akarva akaratlanul is. Rajtunk áll tehát az is, hogy mennyiben tudják „továbbgondolni" és realizálni elveinket és eddigi gyakorlatunkat is. S ehhez szükséges a CSKP határozatainak 'és irányelveinek minél alaposabb értése. Mert minden döntésünket mindig az befolyásolja, hogy az ember milyen szélességben és mélységben ismeri azt a jelentéstani síkot, mely problémánkra, illetve e kérdéskörben teendő döntésünkre vonatkozik. Problémánk pedig nem más, mint az, hogy hogyan nevelhetünk értelmes életet élő, szocialista magatartású magyar dolgozókat, akik látják és értik korunk fő fejlődési tendeciáit és ezek következményeitigényeit önmagukra tudják vonatkoztatni. Az előttünk álló jelentős feladatok szempontjából vizsgálva problémáinkat, nem lehetünk teljesen elégedettek. Ismét egy példán szeretném szemléltetni mondanivalómat. Ez ideig nem minden területen számolunk eléggé a szocialista irányban átalakult társadalmi struktúra adta új lehetőségekkel. Szemmel látható például, hogy társadalmunkban az elmúlt évtizedek alatt átorientálódás ment végbe a szélesebb értelemben vett családi, valamint a lakóhelyi közösségektől a munkahelyi közösségek felé. Tehát — az emberek többsége munktársai körében találja meg baráti körét, egyre jobban a munkahelyek válnak a „társasági élet" központjává. Ebből a fejlődési tendenciából is majd le kell vonnunk a kellő következtetéseket és népművelői tevékenységünket, jobban hozzá kell majd igazítani például az EFSZ-hez. A két forrásból való merítésre is sok példát említhetnék. Most az Ady emlékévben azonban hadd illusztráljam mondanivalómat — igen röviden — a következőkkel: ismert, hogy minden költői életmű az „utókor tengerébe dobott palackposta", mely akkor éri el a célját, ha élő, most és itt érvényes, üzenetként olvassuk el. Ezért — úgy vélem — csak akkor beszélhetünk a „szlovákiai és magyar” többletről, ha Ady üzenetét önmagunkévá tudjuk tenni. Ez elsősorban Ady műveinek újraolvasását igényli. Ehhez ismernünk kell Ady jelentőségét az európai és az egyetemes magyar irodalomban, internacionalizmusát. (Pl. 1906-ban ezt írta: ....... Okosság szerint, és ha a gondolkodás betegségünk volna, minden internacionalizmus élén Magyarországnak kellene állnia. A mi életünket csak az internacionalizmus mentheti meg." Másutt pedig kimondja: „a nacionalizmus nem hazafiságl") Jobban kellene ismernünk Ady kapcsolatait a szlovák kultúrával (itt nem csak Hviezdoslavval való költemény-váltásra gondolok, hanem az egyetemes magyar irodalomban betöltött szerepére és a szlovák modernára) és a szlovákiai magyarság haladó hagyományai tükrében utóéletét is alaposabban kellene elemezni. Mert nem véletlenül állapítja meg Fábry Zoltán, hogy „a csehszlovákiai magyar irodalmat minden más hatást messze felülmúlóan, egy életet eldöntőén és kísérőn: Ady Endre indította". S mi ehhez, mai ismereteink birtokában, már hozzátehetjük: áttételesen ugyan, de meghatározóan (Csehszlovákia megalakulása és a Tanácsköztársaság) a Nagy Októberi Szocialista Forradalom járult ehhez hozzá. A fejlődés új szakaszának egyik jellemző jegye, hogy az ember értékeit egyre szabadabban fogja megválasztani. Ezért kap mind nagyobb és nagyobb jelentőséget az emberek eszmei-politikai nevelése. A CSEMADOK e téren már sokat tett. Az elkövetkező években azonban új módszerek és formák keresésével és bevezetésével, a fiatalságnak több figyelmet szentelve és nagyobb teret adva, még jelentősebb eredményeket kell elérnie. Erről fog többek között a XII. országos közgyűlés tárgyalni. Remélem, hogy eddig elért eredményeinket pozitívan értékelőn, de az egészséges elégedetlenség hangján, mely nemcsak az újra törésnek és az intellektuális igényszint állandó emelésének a legjobb biztosítéka, hanem a marxi—lenini világnézet elsajátításának és a szerető hagyományápolásnak, az anyanyelvű kultúra és a szocialista internacionalizmus szüksége tudatosításának is. Dr. MÓZSI FERENC kandidátus 6
