A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-07 / 18. szám
Huranyurszky László A kovácsmesterség nagyon megbecsült szakma volt valamikor. Népmesék, irodalmi alkotások hőse a kovács, egész sor szállóige, közmondás említi. Homérosz az Iliászban írja le a kovács munkáját; a Kalevala hőse Ilmarínen, a tudós kovács. Mikszáth a híres orvos-kovácsról ír. A Gretna Green-i kovácsnak nemrég még joga volt házasulandókat összeadni. Nemrégiben odahaza, Jókán egy sintelő akadt a kezembe. Ezt ki készítette? „Süli Lajos — adta meg a választ apám —, de annak már jó ideje.” Erről a sintelőről jutott eszembe a gyerekkori kovácsműhely és a mindig vidám, víg kedélyű kovács. A műhelyt azóta lebontották, kellett a hely családi házak építésére. Rég eltűnnek a lovak meg a szekerek, felváltotta őket a traktor meg a teherautó. Vajon mit csinál ma a kovács? Süli Lajos bácsi már nyugdíjas, hatvanhat éves, de azért még dolgozik. Az állami gazdaságban, Nagyfödémesen. Odahaza is van egy kis műhelye; éppen odabenn rendezkedik, amikor szombat délután betoppanok hozzá. — Hát munka szerencsére mindig akad bőven — válaszolja a feltett kérdésre. — Szekerek helyett traktorok pótkocsijait vasaljuk, a mezőgazdasági gépek állandóan javításra szorulnak, és azért egy-két ló is akad még a gazdaságban, azokat hébe-hóba patkolni kell. Legalább nem esünk ki a gyakorlatból. Édesapja mellett tanulta a szakmát, ott inaskodott nála. Somorján vizsgázott; mondja, Záhorszkynál, aki híres kovács volt. Dolgozott SárNEGYVEN ÉVE EGY SZAKMÁBAN Panties Lajos ötvenöt éves. 1937-ben kezdte Léván tanulni a borbély szakmát. Grünhut Sándor borbélyműhelyében dolgozott 1941-ig, majd Érsekújvárott Varga Józsefnél egészen 1950-ig. Az államosításkor került ót a közületi vállalathoz, ahol ma is dolgozik, a szolgáltató házában. Kiváló dolgozója lévén a szakmának, nyolc éven át borbélytanulókat oktatott. Több versenyen is részt vett. 1957-ben az akkori bratislavai és nyitrai kerületek férfifodrászainak versenyén. Országos versenyen is részt vett, éspedig egyszer Karlovy Vary-ban, ahol szintén nagyon jó helyezést ért el, az első nyolc között volt. Változatos ez a szakma — mondja — változik a divat, így mindig más és más frizurákat kell kreálni, olyanokat, amelyek megfelelnek viselőjük egyénirétiben, Dunaszerdahelyen. Közben letette a gépészvizsgát, és Kassán a patkolóvizsgán is helytállt. — Hiába voltak papírok a kezemben, kénytelen voltam télre elszegődni, szolgálni. Boldogfán voltam szolgalegény. Kérdezték, mihez értek? Hát az ökrökhöz, mondtam — pedig dehogy értettem. Restelltem bevallani, hogy kovács vagyok. De rájött a gazda hamarosan, mert amint egy kis szabad időm volt, rögtön a pajtában álló gőzgép körül forgolódtam. Az érdekelt engem igazán. Tavasszal el is jöttem, amikor már idehaza, apám mellett is volt munka. ötvenkettőig önálló volt. — összehasonlítani a mostani helyzetet a régivel? Jobb nem gondolni rá. Dologidőben sokszor le sem feküdtem. Munka volt, pénz annál kevesebb. A gazdák évente egyszer fizettek, rendszerint Üjévkor. Meg járandóságként némi gabonát is adtak. Egyedül dolgoztam, a kovácsműhelyben pedig akkor jó, ha legalább ketten és odahaza találom, akit keresek: Laci bácsit, a Nagy utcai műhely kovácsát. — Baranyovszky László, lengyel név, mondja. Őseim lengyelek voltak, a negyvennyolcas szabadságharc után telepedett le nagyapám Jókán. Kossuth, Bem, Petőfi oldalán harcolt a szabadságért. Itt született apám, 1851-ben, itt születtem én is 1905-ben. Egyébként nagyapám is, apám is kovács volt, én is az lettem. Apám mellett tanultam ki a szakmát, Somorján vizsgáztam. — Hogyan lehetne jellemezni az egykori kovácsok életét? Sok munka, kevés pénz... Laci bácsi felesége a szomszéd asztalon a vasárnapi levesbe való tésztát sodorja. Egy pillanatra megáll és az előbbi mondathoz hozzáteszi : — A házat is csak árverésen tudtuk venni. — Hitelbe dolgoztam, azután volt, aki fizetett, volt, aki nem. Még pö-EGY KOVÁCS NEM KOVÁCS... vannak. Talán ismeri a mondást: egy kovács nem kovács, két kovács egy kovács. Az asszony segített ki. Nehéz munka volt, sajnáltam őt, de hát mit lehetett csinálni. Itt most az állami gazdaságban összehasonlíthatatlanul jobb. Ha nekem ilyen gépeim, szerszámaim lettek volna. Hegesztő, villanykalapács... De hát csak ötvenben vezették be a faluba a villanyt. Hiába, — szeretem a mesterségem, idehaza is mindig teszek-veszek a műhelyben. Hol egy sintelő, hol meg egy vetőgép kerül ki a kezem alól. — Nem lehet vele bírni, ha nincs munkája — mondja róla a felesége. Kifelé menet két érmet mutat s a viselésükre feljogosító igazolványt. Az egyik érem bronz, a másik ezüst. Az a szocialista brigád érdemelte ki őket, amelynek ő is tagja. — Sok ipari tanuló kerül a kezem alá. Karván végeznek, a katonaság után azonban egy sem marad a szakmában. Hogy mi az oka? Másutt jobban fizetnek, mint a mezőgazdaságban. Pedig ott sem fizetnek olyan rosszul. Ha mi akkor így kerestünk volna, amikor én kezdtem .. Egy kovács nem kovács, két kovács egy kovács — ismételgettem magamban, miközben önkéntelenül is a másik kovács portája felé veszem az irányt. Pedig pontosan nem is tudom, csak sejtem, hol lakik. Szerencsém van, jó helyre állítok be rösködnöm is kellett a pénzemért — veszi át a szót a volt kovács. Segítség? Az asszony. Harminckettőben lettem önálló, ötvenkettőben léptem be a szövetkezetbe. Ott már jobb volt. Igaz, eleinte nem tudtak minden hónapban fizetni, de gabona az volt. Szóval ott jobb volt. össze sem lehet hasonlítani. öreg kocsitengelyekből készítettük a patkót. Drága volt a vas. Nem hentergett mindenfelé annyi öregvas mint ma. Egy ló megpatkolása húszhuszonnégy koronába került. Egy kiló hús százötvenbe ... Negyvenöt évet dolgozott a szakmában. 1918-tól, tizenhárom éves kora óta, 1963-ig, mikor megbetegedett. — Segédre, inasra sosem tellett. Tizenegykor feküdtem, néha már kettőkor talpon voltam. Nyújtottam, élesítettem az ekevasat, sínét húztam, kicsit vasaltam. Az asszony már néha nagyon kivolt, de hát mit tehettünk. Ha egy nagyot s utána aprókat ütöttem az üllőre, már tudta, hogy szükségem van rá. Nem akartam kovács lenni, tanulni szerettem volna. Ma már másként látom a dolgokat. Azt hiszem, ha újra lehetne kezdeni, megint csak erre a mesterségre adnám a fejem. A múlt, a szakma emlékeit már csak az udvaron heverő fújtató, meg az üllő és a kalapács őrzi. — A fújtató még apámé volt. Pes> Panties Lajos részt vett a Karlovy Vary-i országos versenyen ségének, „mennek" az arcához. A borbély, a fodrász igazi emberközelbe jut a vendéggel, szinte már bizalmas viszonyba, különösen, ha állandó a vendég. Márpedig a legtöbb ilyen: vannak törzsvendégeim, akik már harminc éve járnak hozzám. Szinte fájdalommal említi, hogy az utóbbi 10—15 évben sokan otthagyták a tanult szakmájukat, hogy az iparban helyezkedjenek el. Öt hívták, de nem ment, kitart a szakmája mellett. Az utánpótlásról az a véleménye, hogy megfelelően szervezett, s bár nemcsak a női fodrász, de a borbélyszakmát is többnyire lányok tanulják, de ők is jól beilleszkednek a szakmába. Szeretném tudni, mi a véleménye a hosszú férfihajról. Azt mondja, hogy a hosszú haj nem minden férfinak áll jól, nem is higiénikus, és ahogy a legfrisebb szaklapokból megállapítható, lassanként kezd kimenni a divatból. H. L. Süli Lajos ten vette, ma már több mint százéves. Két tehén bőréből készült. Lassan már rothadni kezd. Ez maradt a kovácsműhely felszereléséből; értéke, mai pénzre átszámítva talán hatezer korona lehetett. A többi szerszámot elhordtám a szövetkezetbe. Ellenkezett az asszony, hogy minek viszed, úgysem fizetik meg. Minek ez itt nekem, mondtam, és elvittem. Laci bácsi hetvenkét éves. Unokái maholnap nagylányok. Beszélget velük, mesél nekik és sokat olvas. Jókedvét nem veszítette el, tréfálkozik az ismerősökkel, szomszédokkal. Miközben hazafelé tartok, egy másik, szintén a kovácsokkal kapcsolatos szólásmondás jár az eszemben; Szurtos kovács — fényes garas. Hát, ez itt visszájára sült el — gondolom. Valamelyik kovácsra biztosan ráillett ez is. De, hogy erre a kettőre nem, az biztos. GÖRFÖL JENŐ A szerző felvételei LELEMÉNYESEK Igen szép és megható ünnepség zajlott le nemrégiben Strekovban (Kürtön) a helyi nemzeti bizottság épületének esketőtermében. Újszülöttek fogadása, vagyis névadó ünnepség. Tizenöt csecsemő, tizenöt mosolygó kismama, rokonok, ismerősök. A mai követelményeknek és igényeknek megfelelő szép esketőteremben rendezik meg az ilyen és más ünnepségeket, a polgári ügyeket intéző testület, s a nőszövetség helyi szervezetének tagjai. Sütő Hona, anyakönyvvezető kedves, meleg szavakkal üdvözli a vendégeket. Utána Kovács Hona, a polgári ügyeket intéző testületnek s egyben a nőszövetség helyi szervezetének is elnöke olvassa fel meghatóan szép ünnepi köszöntőjét. A bensőséges ünnepség résztvevőinek szép műsorral kedveskednek az úttörők, amiért a rátermett tanítónőknek kijár az elismerés. Sok gonddal jár a sokféle tisztség, melyet Kovács Ilona betölt. Említett funkcióin kívül ő vezeti a helybeli könyvtárat, de a Vöröskereszt-szervezetben s a rokkantszövetségben is tevékenykedik. Így nem csoda, hogy rengeteg az elfoglaltsága, szinte soha sincs szabad ideje! Nemegyszer cseng a telefonja. Tanácsokat kérnek tőle különböző rendezvények, próbák, ügyében. A polgári ügyeket intéző testület elnökeként szervezi a leszerelt kiskatonák ünnepélyes fogadását, arany- és ezüstlakodalmasok méltó megünneplését, a nőnapi, gyermeknapi ünnepségeket, de még a közös színházlátogatásokat, kirándulásokat is. Persze mindehhez pénz is kell. S hogy miként szerzik meg? Leleményesen. Nótaestek, teadélutánok, farsangi mulatságok s más akciók beléptidíjából. Most szervezik a „Ki mit tud“ vetélkedőt. Már megkezdték a próbákat. Elmondhatom, hogy sohasem volt még ilyen gazdag, pezsgő kulturális és társasélet a falunkban. BÚKOR VALÉRIA 3
