A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-15 / 2. szám

Mikszáth Kálmán — aki 130 évvel ezelőtt, 1847. január 16-án Szklabonyán született — a mi tájainkhoz rendkí­vül sok kapcsolat fűzi. Élete és életműve annyira át van szőve itte­ni vonatkozásokkal, hogy e tekintetben még Jókai sem mérkőzhet vele. Gyer­mek- és ifjúkorát olyan vidéken töltöt­te, ahol a magyar és a szlovák nyelv­határ egybemosódik. Ebben az érdekes és mesevilággal telített népi konglo­merátumban szerezte azokat az alap­vető élményeket, amelyek segítségével nemcsak a népszerűségét alapozta meg, hanem egész pályáján gazdagon merített belőlük. Szinte egyetlen olyan műve sincs, amelynek táj- és embervi­­lógába a szülőföldi és gyermekkori em­lékek kisebb-nagyobb mértékben ne nyomulnának be. Szülőföldje — a szlovák lakosságú szülőfaluval: Szklabonyával, a közeli palócfalvakkal (Ebeck, Zsély stb.) és a kedves Kürtös patakkal — az egykori Nógrad megye északi részén, a mai TURCZELLAJOS: kocsmáros volt, később pedig gazdál­kodó. Nagykürtösről, majd Ebeckről ke­rült Szklabonyára, ahol egyébként ne­mes embert megillető tekintélye volt. Édesanyja, Veres Katalin, ebecki pa­rasztcsaládból származott; az ő any­ját, Veres nagyanyát Az ebecki délutá­nokban legfőbb meseforrásként szere­pelteti; ha látogatóba ment hozzá, mindig egy ezüstpénzt és egy mesét kapott ajándékba. Mesével, népkölté­szettel a sajátos falusi környezet is sza­turálta őt. Gyermekkori világszemléleté­nek és világismeretének kialakítója — a meséken kívül — a falusi kaszinónak számító kovácsműhely volt, melynek ha­tására így emlékezett vissza: „Köny­nos tanárokról emlékező, tisztelgő új­ságcikkeket is írt (A Hétbe és a Vasár­napi Újsága), és az 1893. április 29-én tartott rimaszombati előadóestélyén me­leg hangon emlékezett meg a jó isko­láról és a benne átélt színes élmények­ről; itt Perecz szűrszabóról is említést tett, „aki pompás meséket tudott mon­dani". „Ezekkel kóstoltam bele először az irodalomba — mondta. — Talán ő tett engem íróvá." Mivel a rimaszombati gimnázium ak­kor csak hatosztályos algimnázium volt, Mikszáth az utolsó két osztályt Selmec­bányán végezte el, ahol — mint írja — „nemzedék nemzedéket váltott fel a nagy, sárgára meszelt líceumban". Itt is szorgalmas tagja és főjegyzője is volt az önképzőkörnek, és büszke volt arra, hogy az ő verse is belekerült ab­ba az Érdemkönyvbe, mely Petőfi ver­seit őrizte. Selmeci szállásadójának ál­talában Kutlik szabómestert tartják, és az a személy — Otrokocsy Mihály —, akiről A szamár sine curában című sel­meci történetében esik szó („kosztadó gazdám volt diákkoromban Selmecen"), valószínűleg költött. Selmeci vonatko­zású elbeszélései közül A tót atyaliak­­ban közölt Aranykisasszony, valamint a Tavaszi rügyek emelkednek ki. Az Aranykisasszonyban érdekes jellemzést ad a városról és a Szitnyáról („Sel­mecbányán vagy fölfelé mászik az em­Szlovákia területén fekszik. A gyermek Mikszáth e táj embereinek az észjárá­sát és nyelvét sajátította el, s a palóc nyelvjárás ízeit még öreg korában is érezni lehetett a beszédében. Nem hiába nevezték őt a „nagy palóc“-nak: A jó palócok alakjain kívül is számta­lan palócalakot szerepeltet (a Nemze­­tes uraimékban egész „palóc hadat" és közülük sokat közvetlenül az életből vesz. Suska Mihály — akiről többek között a Hogyan vette be falunk hőse, Suska Mihály Branyiszkót? című elbe­szélésében olvashatunk — a Mikszáth csalód kocsisa volt és 1873-ban kole­rában halt meg. Élő alak Tusnay (vagy Tuschnay) András is, „a bibircsókos öreg kántor", Filcsik István csizmadia, akit az író — a Látogatás egyik ala­komnál című írás tanúsága szerint — meg is látogatott Csoltón; a Nemzetes uraimék érdekes hőséhez, a „nagy ere­jű Mácsik“-hoz egy Gömöry nevű szkla­­bonyai kisnemes szolgált mintául. Gyermekkorát és családjának viszo­nyait Mikszáth irodalmi témaként is gyakran felhasználta (A fahuszár meg a lova meg a ló sípja, Az ebecki dél­utánok, Egy vadászpálya eleje meg a vége, Apám ismerősei stb.), s mulatott azon, hogy az életrajzírók minden ada­tot készpénznek vesznek. Várdai Béla életrajzával kapcsolatban azt írta Ta­kács Sándornak, hogy „némi igazítani­­való lesz rajta, mert ... amit én ma­gamról írtam, ... az a legnagyobb részt költött dolog”. Családi legendákra is támaszkodó „költött dolog“ volt az is, hogy az apai és az anyai elődök vala­mikor nemesek — csoltói Mikszáthok és fáradi Veresek — voltak. (Ezt külön­ben már az első életrajzírók megcáfol­ták). Legtöbbször a szülei és rokonsága társadalmi helyzetéről is kissé színező módon írt — nagybátyját például Pá­­rádi Veres Gáspárként szerepelteti s anyai nagyanyját falusi nagyasszony­ként ábrázolja — de a Legkedvesebb könyveim című nyilatkozatában őszin­tén elmondta, hogy olyan falusi ház­ban nevelkedett, „ahol könyvek nincse­nek (a kalendáriumon kívül)". Apja, Mikszáth János (Mixádtnak és Mikxáthnak is írta magát) — Petőfi apjához hasonlóan — mészáros és veink nem voltak, újságot nemjárat­tunk. Ami a világon történik, úgyis el­beszélik a patkoló utasok a kovácsmű­helyben." Az újabb kutatások szerint Mikszáth az elemi iskolába nem Szklabonyán járt. Mivel a faluban csak katolikus elemi volt, evangélikus családja való­színűleg magántanítót fogadott melléje (ez lehetett Tusnay András), és vizsgál­ni a balassagyarmati evangélikus isko­lába küldte. Az is lehetséges — erre halványan az író is utal —, hogy az elemi néhány osztályát lánytestvérével, Máriával együtt bennlakóként végezték el Balassagyarmaton. Gimnáziumi tanulmányairól már pon­tosabb és kimerítőbb adatok vannak. Az első hat osztályt 1857—1863 között a rimaszombati egyesült protestáns gimnáziumban járta ki, s kedvenc ta­nárai Baksay István, Fábry János és Szeremley Károly voltak, ötödikes ko­rától lelkes tagja volt az önképzőkör­nek (Kazinczy Kör), melynek Érdem­könyve és Albuma 8 verses és 4 prózai zsengéjét őrizte még. A rimaszombati gimnázium jó nevű iskola volt. Mikszát­­hon kívül ismertebb tanítványai voltak még Gáspár Imre, Kiss József, Pósa La­jos, Tóth Ede és Tors Kálmán magyar írók, valamint Ján Botto, Július Botto, Jankó Jesensky és Ivan Krasko szlovák írók is. Mikszáth az itteni élményeit több el­beszélésben feldolgozta (Hogy lettem én író?, Az öreg Dankó bácsi, Az új büntetőkódex stb.), melyekben szere­tettel írt kedvelt tanárjairól, a kiváló pedellusról: Dankó bácsiról, és koszt­adó gazdáiról: Dobos bácsiról és né­niről; egyik érdekes diáktárgyú elbe­szélésének, a Rossz matériának a cse­lekménye Szegeden játszódik, de a fel­használt élmények felismerhetően rima­­szombatiak. Baksay István és Fábry Já­ber, vagy lefelé ereszkedik; tertium non datur." „A zimankós Szitnya a felhők szeretője"); a Tavaszi rügyek diáktör­ténetének az indítása erősen emlékez­tet Jókai „Mire megvénülünk"-jére. Mikszáthot érdekelték Selmecen a Pe­­tőfi-emlékek is, de A Petőfi-legenda Selmecen című írásában téves adato­kat dolgozott fel (Petőfi itteni koszt­adója nem Surina János, hanem Prosz­­perinyi Mihály, és az a lány, akiről a költő A hütelenhez c. verset írta, nem selmeci, hanem aszódi volt). A gimnázium elvégzése (1866) és a Pestre költözés (1873) közötti évekről is több „költött dolog" került be a Mikszáth-irodalomba. Belitzky János újabban kimutatta, hogy Mikszáth nem a budapesti egyetemnek, hanem a győ­ri jogakadémiának volt magántanulója. Az, hogy a jogi .tanulmányokat nem fe­jezte be, eddig is ismert volt. Ugyan­csak Belitzky mutatta ki, hogy — Az én első principálisom, A becsütetbirák előtt és más elbeszélések költött ada­taival ellentétben — Mikszáth nem volt sem tiszteletbeli megyei esküdt, sem tényleges megyei aljegyző. Arról vi­szont, hogy a tiszteletbeli megyei al­jegyző címet megkapta (ennek nevezi magát A statisztikában), hivatalos fel­jegyzések vannak. Valószínű, hogy ilyen címen folytathatott joggyakorlatot leen­dő apósánál, Mauks Mátyásnál, aki Nógrád megye főszolgabírója volt. Mikszáth balassagyarmati megyei tény­kedése mindenesetre fontos és kimerít­hetetlen forrása lett irodalmi munkás­ságának, melyben a megyei történetek vezető szerepet játszanak. Közvetlen balassagyarmati élményeket dolgozott fel a Fotográfiák a vármegyéből, Miért fél Stoli bácsi a porosztól?, Sramkó bácsi, A vármegye rókája és más korai elbeszéléseiben. (Folytatjuk) VARGA ERZSÉBET két verse: VIRÁGÉNEK 1976-ból haja-haja virágom irgalmatlan magányom űzzed el gyönyörűm haja-haja virágom légy az én napvilágom ragyogj be gyönyörűm haja-haja virágom életem légy s halálom haja-haj gyönyörűm ÉJSZAKA, EGYEDÜL Éjtelen az éjem, éntelen az énem. Hiányod maradt csak: fázom nagyon. Sivatag lett ágyam. Egyetlen egy társam hiányodnak kése — a nyakamon. Zs. NAGY LAJOS HAJNAL Pirkadat. Erdőtűz ragyogása. Őzike-szemek káprázata. Űzött, fekete árnyak a tündöklésben. Feltámadás: madarakkal telehintve. Jegenyék vonulása a fagy fegyverszünetében. S jómagam — józan szelekbe gabalyodva, glóriásan, amiként illik, friss, hajnali szempontokkal, ájtatos szándékkal felpántlikázva. Se dér, se zúzmara, se jegek lángolása, csak ez a tébolyult, madaras pirkadat: őzek, szarvasok riadt rohanása, és fújtató és kitalált királyi nagyvadak. A halottá nyilvánított Sötét Ember menekül a kertek alatt. És a kutyák virágbaborulnak, koszorús komondorok rágják körül a kéklő kegyelmet, amely azért erdőtűzként ragyogva terjed, s elborít már áhítatot, álmot, legyeimet. 15

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents