A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-16 / 15. szám
KÉT KARD, KÉT OROSZLÁN SZOMBATHY VIKTOR TÖRTÉNELMI REGÉNYE _ 1902. április 8-án Rimáim TW szombaton született Szom^jbathy Viktor, az első köztársaság idején, a két háború közti kulturális életünkben jelentős szerepet töltött be. Iskolái elvégzése után Komáromban telepedett le, s ott részt vett az ottani lapok szerkesztésében, ugyanakkor mint a Híradó és Prágai Magyar Hírlap külső munkatársa sűrűn adta közre humorral fűszerezett karcolatait és novelláit. A harmincas években Szombathy Viktor igazgatója volt a komáromi Jókai Múzeumnak és főtitkára a SZEMKÉ-nek, a Szlovenszkói Magyar Kulturális Egyesületnek. Kulturális tevékenysége mellett Simon Menyhérttel és Darkó Istvánnal éveken át a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet irodalmi folyóiratát, a Magyar Írást is szerkesztette. Ironikus hangvételű karcolatait Én kedves népem címmel a Kazinczy Társaság jelentette meg, legsikeresebb munkáját, a Zöld hegyek balladája című regényét pedig a budapesti Franklin adta ki abban a sorozatában, amelyet a szlovenszkói magyar szépprózának szentelt. A bécsi döntés révén magyar állampolgárrá lett Szombathy 1940- bon Budapestre költözött, ahol mint a Forrás című folyóirat szerkesztője, színes híréit karcolatok és kisebb útikönyvek (Budapest, Börzsöny, Cserhát) írója ismertté tette nevét. A köztársaságunkról írott nagyobb szabású kötele és az Utazás Szlovákinban kitűnő helyrajzi, történelmi és kulturális ismereteiről tanúskodnak. Útikalauzai sikeresen bizonyítják, hogy „felfedező“ utazások, távoli, tengeren túli egzotikus tájak, ismeretlen vagy alig ismert délszaki népfajok éleiének, szokásainak, történelmének bemutatása nélkül, a szőkébb pátriában szerzett benyomások vonzó leírásával is lebilincselhető az olvasó figyelme. Ezeket az életrajzi adatokat azért tartottam szükségesnek elöljáróban felsorolni, mert új olvasóközönségünk alig ismeri a körünkből származó író munkásságát. És aktuálissá teszi ismertetésemet, hogy legfrissebb munkájával, a Két kard, két oroszlán című történelmi regényével visszatért az otthoni földre, nevezetesen a Szepességbe, amelyet ifjúsága éveiben sokszor bejárt, melynek múltjával kutatásai során jól megbarátkozott, s most gondolatban megifjodott szívvel és lélekkel taposta városainak macskaköveit, s járt az ívelt, súlyos lábazatú árkádjai alatt. Ajánlása: „Feledhetetlen emlékű, kedves, szepesi származású tanáraimnak, testvérré vált cipszer barátaimnak“ — a szülőhazája iránti el nem múló ragaszkodásának jele. A regény története néhány évvel a mohácsi vész után kezdődik, és két szepesi város, Lőcse és Késmárk vámjogi vitákból eredő szónoki és fegyveres ortályoskodását ecseteli. Háborúskodás helyett csetepatét kell írnom, mert a részben gazdasági, részben vetélkedési okokból támadó összecsapások olykor vérre mentek ugyan, nagyobb áldozatot, életeket azonban nem követeltek. A mohácsi nagy temetőnek itt fenn északon, a tátrai havasok és a Magúra ormai alatt még kisebb mása sincs, a török csak másfél évtized múlva foglalta el Budát, portyázó janicsárai nem jutottak a cipszer városok falai közelébe. Több mint száz esztendeje múlt, hogy a folyvást háborúskodó, pénzben szűkölködő Zsigmond király a lengyel Ulászlónak harminchétezer „ezüstgarasért“ tizenhat szepesi várost zálogba adott. A történet lepergése idején a városok polgársága, a falvak földönfutással fenyegetett jobbágynépe a lengyel uralkodónak a lublói sasfészekben székelő helytartó hercege és néhány nagyúr, köztük a késmárki várban tanyát vert okmányhamisító, csalafinta Laszki Jeromos sanyargatásait nyögi. A polgársággal, köznéppel nem érintkező lublói helytartó magas adókat szedett, Laszki Jeromos úrnak legfőbb gondja pedig az, hogy egy meghamisított királyi rendelet jogán legelébb ő vámoltathassa el a Lengyelországból, Danckából és Krakkóból gyenge fegyveres kísérettel érkező kalmárok rakományát: selymet, damasztot és brokátot, színes kolozsi fonalat, boroszlói kösöntyűket, csiszolt cseh üveget, titkos varázsszereket, jegelt halat és keleti fűszerszámot. Szombathy Viktor alapos búvárkodása eredményeként elevenen tárul fel a két város polgárainak, módos iparosainak, földműveseinek, tanácsosainak, polgármestereinek mindennapi élete. Szerencsére a regény nem adatok tudálékos halmaza, s bár írója kifogyhatatlan a tanácskozások és követküldetések, helyi szokások, csetepaték, tornák és étkezések leírásában, gondja van arra is, hogy ismereteit vonzóan ágyazza a regény szövetébe, s a két város vetélkedését egy sarjadzó szerelem rajzával olvasmányossá tegye. A fiatal daliás Cornides Pál, Lőcse város szülötte és a késmárki Demján Ágota boldogsága elé sok akadály tornyosul, ám sok viszontagság után a regénybeli szerelmesek egymáséi lesznek. A regény környezetrajza igen eleven, ételről és italról, sörfőzésről, erjesztett bódító levek készítéséről, táncokról, mulatságokról bőséges tudósítást kapunk; minden leírás ellenőrizhetően pontos, és írójuk javára szól, hogy a hitelesnek tűnő tényekre támaszkodó mese fonalát gyakorlott kézzel fűzi és bogozza. A cselekmény váratlan jellem- és mesefordulat nélkül jól és logikusan pereg. Szombathy kerüli a végleteket, egyik negatív alakja sem becstelen szörnyeteg, igazi vérbemenő gonosztett csupán a százteleki jobbágyok elűzetése földjükről, a pozitív hősök, mint az ész, az okosság és vitézség bajnokai kissé idealizáltak, ahogy ezt az ifjúságnak szánt mondandó megköveteli. Pál és Ágota szerelmének leírásában is túlsúlyba jut a romantika, és ebben az író sajnálatosan sem Móricz Zsigmond, a Tündérkert írójának és követőinek, sem Illyés Gyula útján jár, hanem még Jókaién, részben pedig Gárdonyién, utóbbinál azonban nem éli cl hősei érzelmi világának gazdagságát és leírásainak költői szépségét. (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai.) Az olasz és spanyol reneszánsz-kort, a Közép-Amerikát meghódító konkvisztádorok kegyetlenségeit kitűnően ismerő, gazdag képzeletű Passuth Lászlót is tanítómesterének vallhatja. A Móra Ifjúsági Könyvkiadó jelentős példányszámban (36 800) adta ki a regényt, s a tizenkét éven felüli olvasónak szánja. Alighanem ez a magyarázata, hogy történelmi hűsége mellett erősebb hangsúlyt kapott a fiatal olvasó szívéhez közel álló romantika. A Szepesség régmúltját felelevenítő Két kard, két oroszlán meggyőződésem szerint a mi fiatal olvasóink körében is erős visszhangra találna. Várható új kiadása esetén erről az otthoni visszhangról nem szabadna megfeledkeznünk. Ismertetésem egyúttal a legújabb könyvével körünkbe jelképesen viszszajött Szombathy Viktor köszöntése is. Hetvenötödik születésnapja alkalmából őszinte, szívbéli szeretettel kívánjuk, hogy a további évek során növelje jóízű humoros novelláinak, a humánum szavától áthatott további könyveinek számát. EGRI VIKTOR 14
