A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-09 / 14. szám
RÉGI KOROK ORVOSTUDOMÁNYA Egyiptom 1. Istenek, halottak, elevenek „Ötezer évvel ezelőtt, amikorról az első megbízható adatok származnak, a Nílus völgyében már egységes kultúra virágzott! a Magyarországnál kisebb kiterjedésű földrész mintegy 7 milliónyi lakosa háromezer éven át megőrizte és fejlesztette ezt a kultúrát, amely a termelés technikájában, a társadalmi élet zárt formájában, a művészetben és a tudományban magasabb szintre emelkedett, mint a görögöké előtt bármely kultúra — írja Benedek István, jeles orvostörténész. — Mai szemmel nézve kicsiny, de az ókori világban gazdag és hatalmas birodalom volt Egyiptom; s bár a fényűzés csak egy csekély vezető réteg sajátja volt, a jólét kisugárzott a középosztályra, a parasztságra, a harcosokra, a szolgákra is (csak az idegen eredetű rabszolgákra nem), ha a Nílus periodikus áradása és visszahúzódása biztosította a jó termést." „Egyiptom népe vallásos volt, a szónak abban az ókori mágikus értelmében, amely nem von éles határt lét és hit, élet és túlvilág, ember és isten közé." A kiváló svájci tudománytörténész. Henry Sigerist szellemes megállapítása — „Egyiptom lakossága istenekből, halottakból és elevenekből állt" — jól jellemzi ezt a kort, s természetesen az ókori Egyiptom orvostudományával kapcsolatban is igaz. Egyiptom történelmének legrégibb időszakáról nagyon keveset tudunk, e korszak orvostudományáról pedig szinte semmit. Pontosabban annyit, hogy i. e. 2800 körül élt egy Imhotep nevű ember (az idők múlásával félisten lett belőle), aki az Óbirodalom első fáraójának, Zoszernek volt hadvezére, főpapja, udvari építésze, csillagásza és legfőbb orvosa. Bár orvosi tevékenységéről nem maradt fenn semmiféle dokumentum, feltehetően köztiszteletben álló személy lehetett, mert halála után kétezer esztendővel, a Ptolemaioszok korában Egyiptom megmentőjeként emlegették és ünnepelték (állítólag tanácsot adott a fáraónak, mely isteneket kell áldozatok bemutatásával kiengesztelnie, hogy megszűnjék a szárazság). Imhotep volt az első orvos, akinek a neve fennmaradt — de egyúttal az utolsó egyiptomi istenség is, akinek köze volt az orvosláshoz. Mert a sokféle istenben hívő egyiptomiak az egyes betegségek gyógyítását is végső soron az istenekre bízták (a földi orvosok csupán az isteni akarat végrehajtói voltak, s ezért nem meglepő, ha az ókori Egyiptomban orvos és pap között szinte nem is volt különbség). A legjelentősebb isten-orvos Thot volt, aki — az egyiptomiak szerint — feltalálta az írást, a művészetet és a tudományt. Az ő hatáskörébe tartozott általában az orvoslás, rajta kívül azonban még sok istenség beleszólhatott a dolgok alakulásába. A különböző szembetegségeknek (az ókori Egyiptomban igen gyakoriak voltak a szem megbetegedései) Hórusz volt a gyógyító istene (akinek fél szemét, amelyet egy viadal során vesztett el, maga Thot isten tette Vissza a helyére). Hórusz anyja, Izisz a gyógyszerek feltatálója, Hathor, az ég királynője, a szülés istennője volt. A főbb istenségek mellett kisebb jelentőségű istenek is gyógyítottak, például a thébai Amónról (aki kezdetben csak afféle helyi istenségnek számított) a következő megállapítás olvasható: elűzi a rosszat, enyhíti a fájdalmat, felnyitja a szemet és megszünteti a kancsalságot. Említettük már, hogy a gyógyítás mennyire összefonódott a hittel, s hogy a papok és az orvosok kezdetben ugyanazok a személyek voltak. Később azonban az orvosok rendje elkülönült a papságtól, a gyógyítás önálló mesterséggé vált, speciális orvosi iskolák nyíltak (az ún. „élet házai"; itt legelőször is írni tanították a fiatal orvosjelölteket, majd beavatták őket az orvosi vonatkozású papiruszok titkaiba), s az orvosok között egyfajta hierarchia alakult ki. Akárcsak a papok között, az orvosok körében is elburjánzott a rangkórság. Orvosnak lenni a fáraó környezetében komoly karriernek számított, de sokan nem érték be ennyivel, különböző címekről is ábrándoztak, s valószínűleg nekik találták ki az eféle titulusokat, mint például: a Belső Nedvek Tudósa, a Végbél Pásztora stb. Igaz, voltak komolyabban hangzó címek is: Udvari Szemész, Udvari Fogász, Orvosok Ellenőrzője, Orvosok Legöregebbje, sőt még egészségügyi miniszter is volt —őt Alsó és Felső Egyiptom Legfőbb Orvosának hívták. Ennek ellenére elfogultság lenne azt állítani, hogy az egyiptomi orvostudomány magas szintre emelkedett. —ez — (folytatjuk) A Nagy-Orion köd egy része, amelyben valószínűleg állandóan keletkeznek a csillagok anyagfelhalmozódás által A legtöbb csillag változatlannak látszik, pedig nem az. A csillagok is születnek, fejlődnek és meghalnak, ugyanúgy, mint az élő szervezetek. A kérdés csak az, hogyan megy végbe mindez? A kutatások során kiderült, hogy vannak fiatalabb és idősebb csillagok, tehát a csillagok születése nem egyszerre zajlott le. Mai ismereteink szerint a csillagok keletkezésében nagy szerepe volt a világűrben sokféle kavargó hidrogénfelhőknek. A gázfelhőkben sűrűsödni kezdett az anyag. A növekvő gravitáció ezt a folyamatot elősegítette. A sűrűsödéssel egyidőben megindult a születendő csillag belsejében a felmelegedés is, amely — miután az anyag a kellő hőmérsékletet elérte — lehetővé tette a magfúziós folyamatok beindulását: a csillag energiát kezdett kisugározni a világűrbe — megszületett. A magfúzió során négy hidrogénatommagból egy héliumatom keletkezik, miközben nagy mennyiségű energia szabadul fel; ezáltal válik láthatóvá a csillag az égbolton. Feltételezhető, hogy e termonukleáris reakció valamikor a Földön is megvalósítható lesz úgy, hogy az emberiség javát szolgálja (eddig csak a hidrogénbombában alkalmazták), s akkor nem lesznek energ ia-gondjaink. A hidrogén héliummá való átalakulása az első és leghosszabb fázis a csillag nukleáris energiatermelésének történetében, életének mintegy 99 százalékát kitölti. Ez alatt az idő alatt a csillag külsőleg alig változik, ám életének vége felé közeledve mindinkább az öregedés jeleit kezdi mutatni. Az áruló jelek: a külső rétegek felfúvódása és vörösödése (a csillag eredeti méreteihez képest százszorosára nő). Az ilyen megduzzadt, vöröslő csillagokat vörös óriásoknak nevezik a csillagászok. A mi Napunk ezt A 10 naptömegnyi csillag fejlődési stádiumai: a) a csillagközi anyag (hidrogén- és porfelhők) b) zsugorodó felhő c) körülbelül 100 millió év alatt a felhőből kék csillag lesz d) a kék csillag „röpke“ 200 millió év alatt vörös óriássá válik e) a vörös csillag szupernovarobbanás kíséretében összezsugorodik f) a visszamaradt „korcs-csillag" neutroncsillaggá válik az állapotot valószínűleg 5 milliárd (más vélemények szerint 10 milliárd) év múlva éri el. A vörös óriás addig él, amíg összes hidrogénjét felhasználja. Ekkor megszűnik az az erő, amely a gázgömböt egyensúlyban tartotta a gravitáció ellenében, a csillag zsugorodni kezd, összeomlik. Az élettartam szempontjából fontos a csillag tömege. A „naptömegű" csillagok életkora körülbelül 15 milliárd év, a nagyobb tömegűeké természetesen kevesebb. A nagyobb tömeggel jár a nagyobb felszíni hőmérséklet is, ami azt jelenti, hogy a csillagok színe különböző: a vörös óriások felszínén 3000 Kelvin-fok, a Nap-féle sárga csillagok felszínén 6000 Kelvin-fok, a kék csillagok felszínén 30 000 Kelvin-fok hőmérséklet uralkodik. A felvázolt kép a legtöbb csillagra érvényes, vannak azonban olyan égitestek is, amelyek szokatlan tulajdonságokat mutatnak, s ezeket a jelenségeket ma még nem tudjuk kielégítően magyarázni. (Később még szó leSz róluk.) Mi lesz a vörös óriások további sorsa? Említettük már, hogy az energia-források kimerülésével a csillag hűlni és zsugorodni kezd. A zsugorodás fokozódásával azonban újból felmelegszik, ám ha az eredeti csillagnak nem volt nagyobb tömege 1,4 naptömegnél, akkor ez a hőmérséklet már nem elegendő számottevő magreakciók elindításához, a csillag fehér törpévé alakul. Ha a csillag eredetileg 1,4 naptömegnél nagyobb tömegű volt, akkor gyorsan túljut a „fehér törpe"-állapoton és nagysűrűségű neutroncsillaggá alakul át. (Az ilyen csillog átmérője körülbelül 100 km. Ha a Földet olyan sűrűségűre nyomnánk össze, mint amilyen a neutroncsillag, átmérője néhány száz méter lenne.) MÉSZÁROS ATTILA A képen a Szíriusz csillag látható. A hosszabb expozíció jóvoltából megfigyelhető a csillag elmozdulása (a földi tárgyak mozdulatlanok). ILYEN A Ml VILÁGUNK
