A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-02 / 13. szám
KRIMI avagy keresem Columbot Columbo hadnagy legújabb tévékalandja remekül kezdődik. Már az elején megtudjuk, ki a gyilkos, sőt, látjuk, is az elvetemült szőke fiatalembert, amint kieszeli, németes alapossággal előkészíti, majd döbbenetes hidegvérrel végrehajtja a gaztettet, azaz egyszerűen lepuffantja gazdag, jó karban lévő, csupán enyhén iszákos anyósát. Mindezt egy néger háziőr és ipari tévékamerák által szigorúan ellenőrzött lakásban, ahol az ajtók is tapsra nyílnak, és ahol van még egy szerencsétlen, szép, de butácska, golyóscsapágyokon görgetett feleség. Aki még nem látta Columbo hadnagyot, csupán a híre után is azt hihetné, hogy a zseniális mesterdetektív két perc alatt fülöncsípi a szőke gyilkost, bár ez, a sok műszaki csoda segítségével, látszólag tökéletes alibit biztosított magának. Mi azonban már láttuk a hadnagyot munka közben, tudjuk, hogy minden tökéletesség csupán balga álom az ő tökéletesen lassú, ám mindig eredményes észjárásához és elemi erejű náthájához képest. A hadnagy most is náthásán, gyűrött ballonkabátban érkezik a helyszínre, azaz a képernyőre. Érdeklődéssel figyelem a faramuci kis detektívet, aki mielőtt bemutatkozna, egy hatalmasat tüsszent. Utána még egyet. Csodálkozom is, hogy a tapsra nyíló ajtók ez alkalommal zárva maradtak. Leginkább az érdekel, hányat fog még tüsszenteni a detektív. Jómagam ugyanis, ha egyszer tüsszentgetni kezdek, harminchétig meg sem állok. Columbo négykézláb kuporog egy kerti bokor tövében, a talajt vizsgálja, és most tüsszent tizedszer. — Csak azt nem értem — mondja a szőke gazfickónak — miért nem találtak a rendőrök bent a lakásban talajnyomokat. Hiszen ez a föld ragad. A gyilkos egykedvűen figyeli a buzgólkodó detektívet. Látszik rajta, hogy nem sokat vár tőle. De mintha félne. Ó, nem a leleplezéstől, hanem, hogy elkapja a hadnagy veszedelmes nátháját. Egyébként Columbo most tüsszent tizenharmadszor. Nem vagyok babonás, de azt hiszem, hogy ettől a tizenharmadik tüsszentéstől bolondult meg a tévékészülékem. A hadnagy és a gyilkos, meg az egész fényűzően berendezett kapitalista villa szép lassan elindult a mennyezet felé. Aztán, kissé gyorsabban, kibújtak a padlóból. Erre szokták mondani a tévészakértők, hogy „megy a kép". Van egy bigyó a készülék hátsó falán, azt kell jobbra csavarni, akkor a kép megáll. Általában. Most azonban épp ellenkezőleg: Columboék egyre gyorsabban emelkednek a magasba. „Fut a kép" — mondanák a szakértők. Még nem vagyok ideges, csak egy kicsit nyugtalan. A képernyőn ugyan már semmit sem látok, de a hadnagy hangját, a tüsszenések detonációját még tisztán hallom. Egészen a huszadikig. A huszadiknál azonban a hang is elnémul: Columbo hadnagynak nyomavész. — Biztosan az antennával van baj — jegyzi meg Attila fiam, aki háttal ül a tévékészüléknek, tüntetőén hátat fordít a nyugati civilizációnak, hiszen ő is tudja már ki a gyilkos, csak nekem segített számolni a detektív tüszszentéseit. — Most mi legyen? — kérdem kétségbeesve. — Menj föl a tetőre és igazítsd meg! Valóban nem ártana megigazítani azt a vacak antennát. Hat éve hozzá se nyúltam. — Akkor figyeld a képet! — mondom és indulok a padlásra. — Jó, figyelem — válaszol, de nem fordul a képernyő felé. A padláson akkora a huzat, hogy rögtön megfájdul a fogam. Villanylámpával botorkálok a sok kacat között, keresem az antennát és istentelenül mérges vagyok Columbora. Épp most kellett eltűnnie, február végén, amikor kint szinte üvölt az északi szél. Végre megtalálom az antenna rúdját és leülök mellé a gerendára. Most mi a teendő? Nyilván forgatni kell. De: jobbra, vagy balra? — ez itt a Iferdés. — Jön már Columbo? — ordítom Attilának, és forgatom az antennát jobbra is meg balra is, a biztonság kedvéért. — Homályosan! — mintha ezt mondaná. Vagy csak a szél üvölti? Homályosan. Félrehúzok egy cserepet és felvilágítok az antennára: nem ül-e rajta az az átkozott, gyűrött detektív. A jeges szél belemar az arcomba. Sokáig vacakolok az antennával, mert a forgatástól meglazult s rögzítenem is kell. Szerencsére találok egy darab drótot a lábam előtt. Már az előszobában tüsszögni kezdek: hatalmasabbakat, mint Columbo. Bent a szobában Attila hanyatt fekszik a szőnyegen és számol: „huszonegy... huszonkettő ... huszonhárom ...” A kép bizony elég homályos, rajta a felirat: SZÜNET. De Attila rendületlenül számol tovább, noha a kis bandzsító Columbo hadnagynak végérvényesen nyoma veszett. ZS. NAGY LAJOS 18
