A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-26 / 12. szám
SZLOVÁKIÁI MAGYAR NÉPVISELETEK A hetényi (Chotín) viselet alakulása, változása a múlt század végétől egészen az ötvenes évek elejéig követhető nyomon, amikor a falu lakosságának túlnyomó többsége levetette a hagyományos öltözetet. A falu idős asszonyainak emlékezete szerint a századforduló előtt a nők ruházatának alapját a házi kendervászonból készített „péntöl" és a bő ujjú, ráncokba szedett, könyöknél megkötött vászoning képezte. Ehhez virágos kangár, klott, selyem vagy kasmír anyagokból készített mélyen kivágott pruszlikot, „macajt" viseltek; ez gazdagon volt díszítve csipkékkel, zsinórokkal, színes pillangókkal. A pruszlikra háromsarkas selyem, kasmír vagy nagy ünnepeken fekete lüszter vállkendőt vettek fel. A péntölre „bufandlit“ tettek, erre vettek fel 6—7 alsószoknyát, majd egy „szegett aljú“ felsőszoknyát. A vászoning bő ujját később gyolcsból vagy „pergából" is készítették. A bő ujjú vászoninggel egyidőben a század elején, kb. a tízes évekig még hordták a szoknya fölött a régebbi szabású ujjas „lipityőt" (liptyőt). Ekkor viszont már a házi kendervászon péntölt, bufandlit, a bő ujjú inget, a pruszlikot és a vállkendőt elhagyták. A péntölt és az inget a ma is kedvelt flanel! „vekelle" ing váltotta fel. A lipityő bősége megváltozott, testhez szabták és gazdagabban díszítették. A selyemcsipkék mellett gyakori az „aranycsipke" és a „pillangó" az ünnepi lipityőkön. A szoknyaviseletben nem állt be lényeges különbség. A szoknya és a lipityő rendszerint azonos anyagból készült. Legkedveltebb ruhaanyaguk a színes, bordó, lila, sötétkék, zöld stb. „blüs" volt, de viseltek kangár, kasmír, posztó, lángfestő, barchet, selyem és karton felsőszoknyákat is. Kedvelték a sötét színeket. Az idősek mindig feketébe öltöztek, de a harminc éven felüliek is már sötétebb szinű ruhákba öltöztek. A fodros szélű, ráncos fekete vagy fehér kötény anyaga klott, selyem vogy csipke volt. Lányok a hajukat kb. a huszas évekig középen elválasztották, két oldalt „kúcsosba", majd hátul három ágból egybefonták. Hátul a hajukban pántlika volt. Később hajukat már csak hátra fésülték, összefogták és a tövénél nagy maslit kötöttek bele. A menyecskefőkötők között a „pintli" volt a legrégibb. Ezt az „aranykonty" követte, amely kb. 1920-ig volt divatban. Átmeneti divatként, csupán a gazdagabb lányoknál találjuk meg 1920 után a (képünkön is látható) csipkékkel, virágokkal gazdagon díszített „bodros fiketőt". Ezzel egyidőben (ugyancsak a képen látható) „kanalas kendő" lett a menyecskék ünnepi és hétköznapi főkötője. Az ünnepi „blüsből" vagy selyemből készült, aranypillangókkal szegték és ezüst kontytűvel tűzték meg. A hétköznapi főkötő anyaga karton, díszítése egyszerűbb. A nők nyáron harisnyát és cipőt, télen általában kapcát és csizmát hordtak. Míg az asszonyok, lányok már a tizes években kezdték elhagyni a házi kendervászon ruhadarabokat, a férfiak még 1918—20-ig megmaradtak ezeknél. Általában házi kendervászonból készített bő ujjú inget és bő szárú ráncos gatyát viseltek. A vászoning bő ujját és a gatya alját „mesterke" díszítette. Gyakran hallani még ma is, hogy a férfiak vászongatyája „cés, vés, kétsormesterkés" volt. Télen két vászongatyát vettek fel. Később a zsinóros fekete posztó öltözet jött divatba, majd a fekete csíkos bársonynadrág, pruszlik (mellény) és kabát. A régebbi bársonykabátokon és pruszlikokon nagy ezüstgombok voltak, később már csak egyszerű fekete gombokat varrtak fel. A férfiak ruházatához iélennyáron keményszárú csizma és fekete posztókalap tartozott. Gyerekek, fiúk-lányok egyaránt, egészen iskolás korukig szoknyát viseltek, fejükön pedig „sipkát". MÉRYNÉ T. MARGIT
