A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-15 / 2. szám

A háromszáz klubest egyikének közönsége feszült figyelemmel hallgatja az előadót.

dományos dolgot, a másik sok idevágó pletykát mondani — az űrben egyikük se járt.

— Regén ismerlek, elég gyakran találkozunk, tudom rólad, hogy rengeteg idődet veszi el a klubmunka. Hogy rengeteg levelet írsz, embereket keresel fel, hogy meghívod őket, kapcsolatokat teremtesz és gondosan ápolsz — szervezed a klub munkáját. Főfoglalkozásod a tanítás s úgy-e családapa is vagy. Feleséged, Gabi nemegyszer panaszkodott, hogy keveset vagy otthon, örökkön lótsz-futsz. Persze tudom, hogy valójában rendkívül megértő, mert ha nem így lenne, nem is tudnád így csinálni azt, amit csinálsz.

— Eddig rövideket kérdeztél, most hosszút. Eddig hosszan válaszoltam, most én leszek rövid: így van, ahogy mondod. S így van jól.

— A tíz esztendő alatt körülbelül háromszáz alkalommal gyűltek össze a klubban az emberek. Háromszáz programot kellett megszervezned, háromszázszor száz-kétszáz főnyi közönség részére. Nyilvánvaló, hogy cím szerint ez a rengeteg program most nem vehető számba, „leltározhatatlan", de idézzünk fel néhányat. Ki mindenki járt nálatok, ki miről tartott előadást?

— Ezt bizony mély lélegzetvétellel kell kezdenem, hiszen mindez valóban felsoiolhalatlan, bár itt vannak a sokaki felejthetetlenül érdekes és izgalmas dolgokról beszélt. Még Magyarországon tanuló japán diákok is jártak nálunk, akik karate és teaceremónia-bemutatójukkal többet nyújtottak, mint kuriózumot. Űrhajóst még nem sikerült „fognunk", de én azt mondom, nincsenek lehetetlenek, kiváltképp, ha egyre több ember fordul meg az űrben, én azt mondom, ez se reménytelen. Miért is lenne?

Nevetünk.

— Persze számos vetélkedőt, közös kirándulást rendezünk, nemcsak múzeumba, de a természetbe, tábortűz mellé ugyanúgy, mint egy színházi előadásra például. Ugyanakkor klubtagok és vendégek diavetítéses útibeszámolót tartanak: rendezünk zenés esteket, kis hangversenyeket, Annabált, Ka tál in-bált, Gyertya-bált, közös télapóünnepet. Két okból; egyrészt mert ez is hozzátartozik a szórakozáshoz, másrészt ilyenkor beléptidíjat szedünk; erre szükségünk van, tagjaink ezt messzemenően tolerálják, hiszen tudják, a klubélet szervezése nem éppen költségmentes, üresen sosem állhat a közös pénztár. Pénzünk eddig csak az volt, amit magunk teremtettünk elő, de most már az utóbbi két évben két alkalommal kaptunk anyagi támogatást a CSEMADOK Központi Bizottságától, ami nagyon jóf esett és sokat jelentett; remélem munkánkkal

N MŰVELŐDNI

— S te tudtad?

— Nem egészen, mert hát honnét tudtam volna. Igaz, pedagógus vagyok, másfél évtizede oktatok, s ebből sok módszert, tapasztalatot szerezhet az ember, de a gyerekeket általában alapvető ismeretanyagra oktatjuk, míg a felnőttek többet tudnak, de ugyanakkor lehet bennünk ugyanolyan tudásszomj, mint a gyerekekben. Én mindig abból indulok ki, hogy ami engem érdekel, miért ne érdekelne az mást is. Egy' szakmunkást, egy orvost, egy diákot, egy pedagógust. Mert manapság az elsajátítható ismeretanyag

csillagászaiti mértékben múlja felül az emberiség átlag ismereteit. Ami pedig az ismeretek klubokon belüli megszerzésének általánosan gyakorolt módszerét illeti, én azt már az elején korszerűtlennek, elavultnak láttam. Közben rájöttem arra, hogy a hallgatóság még egy kisvárosi klubban is igényli a „neveket", személyiségekkel kíván találkozni. Mert hiszen egy űrutazás kalandjáról mindenki szívesebben hallgatja meg magát az űrhajóst, mint mondjuk a kiváló csillagászt vagy az űrhajós szomszédasszonyát, hiszen hiába tud áz egyik sok érdemes és tuszorosított és minden klubtagnak évadkezdéskor szétküldött évi műsortervek. Lapozzunk bélel A csehszlovákiai magyar irodalom képviselőinek legjava megfordult közönségünk előtt, bár volt, aki többszöri meghívásra sem jött el. Személy szerint neheztelek rá. De ugyanúgy jártak itt, sőtt több alkalommal is visszatértek hozzánk jeles szlovák írók, műfordítók, mint E. B. Lukác, Vojtech Kondrát és mások. Elmondhatom, hogy ezúton sokkal szorosabb közelségbe tudtunk kerülni irodalmunkkal s a világirodalommal, mint manapság az emberek általában. Számos jéles magyarországi író és költő fordult meg köztünk, így Csoóri Sándor, Nemeskürty István, Simon István, Végh Antal hosszasan sorolhatnám ezt is. Volt, akit azért hívtunk meg, mert ismertük műveti, és személyesen is el akartunk beszélgetni vele, volt, akiről keveset tudtunk, de azóta már sokkal többet, mert épp jelenléte keltette fel iránta s munkássága iránt az érdeklődésünket. De ugyanígy jártak nálunk irodalomtörténészek, mint Bata Imre, nyelvészek, mint Deme László, zeneszerzők, számos tekintélyes történész, nagyon sok jeles színész, előadóművész itthonról s Magyarországról egyaránt. Megfordultak köztünk festők, szobrászok. Itt kell megemlítenem, hogy jubileumunkra Nagy János Vörösmarty-emlékéremmel, Kopócs Tibor emléklappal tisztelt meg bennünket. Járt itt Pintér István sarkutazó, Nagy Laci, a világhírű ökölvívó, dr. Buga László, Faragó Laura, a Sebő-együttes — de nem folytatom, mert nagyon-nagyon hosszú a lista. Inkább azt mondanám el, hogy műsorterveink összeállításában mindig az a legfontosabb szempont, hogy az előadások ne legyenek egyarcúak, hogy az élet, a művészet, a tudomány, a tórsadalmi, politikai problémák mindig aktuális és érdekes területeit érintsék. Ezért jogászok, közéleti személyiségek, pszichológusok, néprajzkutatók ugyanúgy tartottak előadást klubunkban, mint szociológusok, fizikusok, régészek. Így például a közelmúltban László Gyula professzor,

erre a jövőben is rászolgálunk. Egyébként is a CSEMADOK helyi szervezetének klubja vagyunk. Kérdezz tovább!

— Kérdeznék én, hiszen olyan sok mindenről nem esett még szó, de minden beszélgetést abba kell egyszer hagyni. De mielőtt ezt tennék, még szóljunk egy ugyancsak fontos és rendkívül jó példáról. Tudom, hogy a klub tagságának csaknem negyedrésze szlovák nemzetiségű, sokszor rendeztek közös műsort a Matica slovenská helyi szervezetével s általában a város társadalmi szerveivel is jó az együttműködés.

— A nemzetköziség, egymás kölcsönös megbecsülése, a közös munka nem szabad, hogy csak üres szólam legyen. Mi sem természetesebb annál, hogy egy szlovák nemzetiségű embert is érdekelhet, ami nálunk zajlik, és megfordítva. Ezért hát közénk jön, s mi szívesen látjuk.

— Egy valami még hátra van: két hét múlva lesz a tizedik évforduló ünnepi estje. Szóljunk talán erről is.

— Majd inkább utána.

Eltelt a két hét, közben megkaptam a meghívást a Vörösmarty Klub megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepélyre. A szép estről helyszűke híján most már csak röviden: emlékezetes volt, méltó az eltelt első évtized eredményeihez. A zsúfolásig megtelt Centrál kávéházban, ahol a klub hétköznapokon is székel — ünnepi volt a hangulat, ünnepiek a köszöntő szavak s az az emlékezetes előadóest, melyet Bessenyei Ferenc színművész tartott — az ünnepre mintegy ráadásul.

Végezetül csak annyit: biztosra vehető, hogy a vágsellyei Vörösmarty Klub tevékenysége, okos népművelő és nevelő munkája a következő évekre is biztosított. De az is a igazsághoz tartozik, hogy a klub nem csupán hírében nőtte túl városának határait, de rendezvényeinek népes közönségével egy kicsit a kedves kávéház méreteit is kinőtte. KESZELI FERENC

A szerző felvételei

3