A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-12 / 10. szám
— Szóval a szüleid különváltan élnek — szólt Jutka anyja és szúrós tekintete Tamás pillantását kereste. Egy pillanatra mély csönd lett. Tamás érezte a rászegeződő tekintetek perzselését, tudta, hogy most mondania kellene valamit; érezte, hogy valamiféle állásfoglalást illenék nyilvánítania „családi megbélyegzettségének" eme kényes kérdésében ... — Tudod, az ért anyám kiváló aszszony, áldozatkész és szerető, csak néhány dologban túlságosan maradi gondolkozású — mondta Jutka kissé félszegen, amikor a múltkor szóba került kettőjük között, hogy tulajdonképpen Tamást már be szeretné mutatni a szüleinek. — Valóban nagyszerű teremtés, csak túlságosan vallásos. Mindenkit aszerint ítél meg, vajon katolikus-e az illető és megtartja-e a tízparancsolatot. Nem tudom, mit szól majd, ha kiderül, hogy a te szüleid elváltak... Ilyesmiben nem ismer pardont, azt szokta hangoztatni, hogy egy házaspárnak, bármi történjék is, a sírig együtt kell maradnia. Kissé tartok hát a találkozásotoktól, de különben valóban remek asszony, meglátod! És most Jutka anyjának szúrós tekintete a fiú arcába fúródik, és Tamás számára a napnál is világosabb, hogy leendő anyósa bizalmatlan vele szemben, elvégre milyen férj válhat egy olyan emberből, aki elvált szülők gyereke? ... És egy ilyen férfihoz adja ő feleségül a lányát? Tamás ma is még élénken emlékezett saját gyerekkorára . . . Sokszor maga előtt látta édesanyjuk gondterhelt arcát, mert az apjuk újra részegen jött haza, és a fizetéséből nem maradt több egy százasnál; a többit elitta vagy visszafizetgette az adósságait, amit italra kért a barátaitól. Apa többnyire szesztől csillogó szemekkel, hangoskodva, bizonytalan karlejtésekkel járt haza. És ilyenkor a mamával szemben is durva volt. Kiabált, veszekedett, mindenáron pofozkodni akart, mindennel elégedetlen volt és csak tört-zúzott volna. A lakásuk nem volt valami fényes. Csorbult szélű tányérok, ütött-kopott fazekak, gyűrött függönyök, rozoga székek. Mama nem győzte évről évre fölújítani a lakást, egyszerűen nem volt miből és értelme sem lett volna, hiszen néhány hét múltán minden újra úgy nézett volna ki, mint régen ... Marika — Tamás négyéves húga — egy hangos kiabálással, csörömpöléssel teli éjszaka után a mama felé fordult: — Anyu, adjuk el ezt az aput, és vegyünk helyette egy másikat. Aki többet lesz otthon és nem fog kiabálni veled — mondta csengő hangon és az évgvilágon semmiért sem akarta megérteni, hogy az édesapákat nem üzletben árulják. Tamás viszont tizenegy éves volt már, ő más szemmel nézte már az életet, ezért nyíltan megkérdezte: — Mama, miért nem válsz el, ez nem élet így!... Mama elfordult, a kötényéből zsebkendőt vett elő és szipogva válaszolt: — Az ilyesmi halálos bűn, ezt nem tehetem ... Bíznunk kell benne, hogy apátok megváltozik, nem nőhettek föl nélküle. Imádkozz inkább te is, hogy mielőbb megváltozzon ... Tamás szótfogadott. Esténként, ha lefeküdt, imára kulcsolta a kezét és arra gondolt, hogy jó lenne, ha már holnap eljönne az az idő, amikor apa megváltozik s az egész család boldog lesz. Amikor mamának nem fog kellenie havonta többször is a szomszédokhoz menekülnie apa fenyegető öklei elől... Igen, eddig gyakran gondolt erre, de tegnap apa tenyere az ő torkát is megszorította, amikor mama véraláfutásos arca láttán a védelmére kelt. — Beléd fojtom a szuszt, te taknyos, hogy merészelsz apád ellen szólni? . .. Anyád uszít ellenem? — kiabált féktelen dühében, aztán ruhástól végigdőlt az ágyon. Attól az estétől fogva Tamás nem imádkozott többé. Inkább ábrándozott. Ügy, ahogy az osztálytársai új kerékpárról, kalandos vakációról ábrándoztak; ő azon tűnődött, hogy egyszer majd biztosan mama is belátja: ez nem élet így. • — Tamás, te nem akarsz továbbtanulni? Hiszen az egész osztály legjobb kémikusa vagy és a laboratóriumi kísérletekben is a legügyesebb — mondta a kilencedikben meglepetten az osztályfőnöke. Igaz, tudomása volt arról, hogy nehéz családi és szűkös anyagi körülmények között nevelkedő fiúról van szó, de ez mégsem lehet ok arra, hogy ne érvényesüljön a tehetsége! — Tamás, te tényleg nem akarsz a vegyipari szakközépiskolába jelentkezni? — kérdezte még egyszer. — Kár lenne érted ... A fiú lesütött szemmel, szótlanul, tagadólag rázta a fejét. • Otthon, előző este, óriási fölfordulás volt. — Mit gondolsz, meddig fogok még rád dolgozni, te taknyos? Talán harmincéves korodig a könyvek között fogsz henteregni, én meg gürcöljek rád, nem?! Azt majd én határozom meg, mit fogsz csinálni — kiabált az asztal mellől, kezében pohárral apa. Mama megpróbált Tamás védelmére kelni, de apa még csak válaszra sem méltatta őt, hanem egyszerűen arcul ütötte. Tamás azon az éjszakán a legszívesebben megszökött volna otthonról. Ügy érezte, itt egy percig sem bírja tovább. Aztán eszébe jutott mama és Marika. Nélkülük nem tehet egy lépést sem, szükségük van egymásra. Reggel pedig azt mondta az osztályfőnöknek, hogy nem akar továbbtanulni. Osztályfőnökük aznap meglátogatta őket. Talán két órát is náluk töltött, de apát nem győzte kivárni. Nyolc óra lehetett, amikor mama szégyenkezve az órára pillantott: — Tanár úr, nincs értelme, hogy tovább pazarolja az idejét. Fizetésnap van, éjfél előtt nem jön haza a férjem ... — mondta halkan. Az osztályfőnök felállt és Tamás vállára tette a kezét. — Ne hagyja annyiban, asszonyom! Kár lenne, ha felelőtlen apja végett elkallódna a fiú tehetsége. Tamás mindmáig maga előtt látja mama gondterhelt arcát, amint a tanár megbélyegzettség? Foto: SUSIL WEERARATHNA távozása után odalépett hozzá, és először töprengve, majd egyre nyíltabban a szemébe nézett: — Igazad volt fiam, isten ebben nem segít nekünk. Beadom a bontókeresetet. . . Valami új állást találok magomnak és majd csak megleszünk valahogy. Te pedig tanulni fogsz. Valóban kár lenne érted. És ha tehetsége lesz ró, Marika is ... Az avatás megható pillanataiban Tamás nem is a saját tanulmányi éveire, hanem mamára gondolt. Arra, hogy mennyire megváltozott, milyen céltudatos és határozott asszony lett belőle. Egy célja volt csupán: a fiából és a lányából becsületes embereket nevelni. Anyagiakban nem álltak különösebben jól, de azért megvolt mindenük, ami kellett. Nehéz, de boldog évek voltak ... És néhány pillanat múlva átveheti a mérnöki diplomát. Ez a nap nemcsak az ő, de a mama ünnepe is! S amikor a hivatalos ünnepség végeztével mama egy csokor szegfűvel várta őt az előcsarnokban, nem szégyellte, hogy az ő szemébe is könny szökött. — Látod, mama, kibírtuk. Pedig mennyire féltél attól, hogy mi lesz velünk . . . • Jutkát első munkahelyén, az üzemben ismerte meg Tamás. Remekül megértették egymást, és amikor Tamás az egy esztendei katonai szolgálat után leszerelt, úgy határoztak, hogy házasságot kötnek. Együtt könnyebb, örömtelibb lesz az élet, előbb jutnak lakáshoz is. És amikor megközelítőleg már az esküvő időpontját is kitűzték, Jutka elmondta otthon, kit választott férjéül. Édesapja csak bólintott s azt mondta: hozza el mielőbb bemutatni a vőlegényét; anyja arca azonban elborult, amikor meghallotta, hogy leendő veje elvált szülők gyereke ... Az pedig különösen nyugtalanította, hogy az apjáról nem tud és nem is akar tudni semmit. Jutka aznap egész teste Tamásról és a családjáról mesélt otthon. Hogy a mamája milyen önfeláldozó és áldozatkész asszony; hogy milyen derekasan fölnevelte Tamást és Marikát; hogy milyen szeretettel fogadták őt, Jutkát, szinte már családtagként kezelik. Aztán arról beszélt, hogy Tamás meg ő milyen jól megértik egymást, hogyan tervezték el az életüket, hány gyereket szeretnének és milyen szülőkké szeretnének válni .. . Hogy mindketten tudják, mi a kötelességük önmagukkal, a szüleikkel s egyszer majd a gyerekeikkel szemben is. • Tamásban valami hirtelen föloldódott és egyenesen Jutka anyjának a szemébe nézett. Nyíltan, határozottan. Nem szólt, de tekintetében ott tükröződött a válasz: igen, elváltak a szüleim és mama egyedül nevelt föl bennünket a húgommal. De apám hibájáért talán én is megbélyegzettnek tekintsem magam? • Ezt a valóban megtörtént esetet a Tamás szüleinek egykori bontóperét tárgyaló tanácsvezető bírótól hallottam. A véletlen úgy akarta, hogy évekkel később egy házassági tanácsadóban személyesen is találkozzon Tamással, aki a bontóperrel kapcsolatban még csak a periratokban szerepelt.
