A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-03-12 / 10. szám

tóinak, de hozzátartozik egy csodálatosan szép, nagyméretű fedett uszoda, egy hasonló kultúrház, étterem — s mindez nem a megszokott sablonok szerint megtervezve, megépítve, hanem eredetien, mindenfél minőségi kívánalomnak megfelelően, jobban a jó átlagnál. A felsorolt épületcsoportok közül pedig ott állnak a családi házak. Nem a kerítésen túliak, hanem azok, melyek szerves elemei ennek a városkának, melyekben a gyerekek élnek. Modern, világos, tágas és kellemes lakóházak, ahol még a falak színezésének kérdésében is pszichológusok döntöttek.

... A ZLATOVCEI TÖBBLET

Mi tehát az a bizonyos többlet ebben a gyermekvárosban? Mitől olyan, hogy párját ritkítja.

Zlatovcéban tulajdonképpen egy kísérlet is zajlik, az állami gyermekgondozás jövőbeli gyakorlatának kísérlete, módszerkutatása. Próbakő. A három esztendő gyakorlata alapján szakmailag és laikusként egyaránt nagyon megalapozott a prognózis, miszerint a jövőben valahogy így képzelhető el az ideális állami gyermekgondozás.

A tizenhét családi házban tizenhét pedagógus házaspár igyekszik édesszülőként nevelni 188 gyereket: csecsemőket, kisiskolásokat, kamaszokat. Minden családban átlag tíz-tizennégy gyerek él, köztük a nevelőszülők saját gyermekei is. A szülők napi munkaideje sígy napi huszonnégy óra, ám panasz ezért még egyetlen szülő ajkáról sem hangzott el. Szerepük azonkívül, hogy komoly munkát, rengeteg türelmet, megértést, szakmai tudást igényel — misszió is, méghozzá a legnemesebbek közül való. A nevelőszülők képzett, gyakorlott pedagógusok. Ám az iskolában nem tanítanak. Ezt a küldetést külön látja el harmincegy pedagógus. ,S a nevelőszülők természetesen fizetést kapnak, bár munkájuk megfizethetetlen. A gyerekek — attól függően, ki hogyan szokta meg, ki hány évesen került a családokba — bácsinak, néninek, illetve papának, mamának szólítják őket. A családi házak tágas és barátságos társalgóiban kiegyensúlyozott, vidám élet zajlik. A hálószobák kétágyasak s persze ennyi gyerek mellett fürdőszobából, zuhanyozóból sem elegendő csupán egy, mint ahogy az másutt szokás. A lakások berendezése modern, hangulatos, mindenkinek jut bőven tér a közös szórakozásra, munkára, tanulásra, de a szeparáltságnak is megvannak a feltételei. Természetesen a mosás, étkezés „központilag“ történik, de egyetlen szülő sem mond le róla, hogy a szükségnek, kívánalomnak megfelelően ne mosson, főzzön odahaza is, persze módjával. Legfőbb küldetésük: foglalkozni a gyerekekkel, példát, szeretetet, segítséget és emberi melegséget biztosítani számukra. A reggeli otthon, a családban bonyolódik le úgy, hogy a nagyobb gyerekek, akárcsak másutt a világban, reggel mennek a boltba, oda, ahol az egész falu vásásol, s megveszik a hozzávalót, legtöbb esetben el Is készítik a közös reggelit, megterítik a családi asztalt. Ebéd, tízórai, vacsora, uzsonna az étteremben. Reggeli utón a gyerekek felveszik a kabátot, átmennek az iskolába, tanítás után hazamennek, akárcsak másutt a világban. A házi tanulás után szabad foglalkozás keretében olyan gazdag programot valósíthatnak meg a gyeretott életükből, de harmonikus, békés családi otthonukban tudnák nevelni őket. De nem tudják, s ezt Zlatovcéban a lehető legjobban, nem kis áldozatok árán igyekszik pótolni a társadalom.

Tudom, közhelynek számít: a szülő nem pótolható. Csakhogy én hajlok arra, hogy cáfolni merészkedjem ezt az elvet, s kiigazítsam: a rossz szülő igenis pótolható. Pótolható egy jobb szülővel, aki ugyan nem világrahozója a gyermeknek, de képes arra, hogy harmonikus világot teremtsen számára. Mert a rossz szülő adott, szinte elkerülhetetlen „feltétele" a gyermek fejlődését deformáló számtalan rendellenességnek, táptalaja a személyiségzavaroknak, oka annak, hogy gyermeke olyan legyen, mint ő maga. Azt pedig nem szabad hagyni, bele kell szólni, menteni kell a menthetőt, még a legnagyobb áldozatok árán is.

Zlatovcéban ezt teszik.

Órákat töltöttem az itt élő családoknál, ahol a nevelők saját vérbeli gyerekeikkel együtt még nyolc, tíz, tizenkét gyereket nevelnek. Most mondjam azt, hogy úgy, mint a sajátjaikat? Nem, ennél többről van szó.

A szülők élményeiket mesélték, s emberi, nemes gondjaikról, hétköznapjaikról folyt köztünk a szó. Gubáréknál

kék, amilyet csak akarnak. Átugorhat az uszodába, a tornaterembe, a barkócsműhelybe, a könyvtárba, a kultúrház valamelyik előadására vagy szakkörébe, táncdélutánjára s bejelentéssel természetesen a nagyobbak a faluba vagy a közeli Trencínbe is elmehetnek. A gyermekváros rendje és életvitele szinte tökéletes s egyebek között attól is az, hogy nem katonás, nem uniformizált, mint ahogy természetesen a gyerekek öltözködése sem lehet az. A szülők saját belátásuk és a gyerekek kívánalmai szerint ruházzák őket, ugyanott vásárolnak, ahol a környék, a város minden lakója.

A Zlatovcéban nevelkedő gyerekek már mások, mint azok a kedves csöppségek, akik kórusban szólítják apukának az idegent. Abban mások, hogy velük ugyanez már nem történhet meg, mert nekik mór vannak szüleik. Gondoskodóbbak, lelkiismeretesebbek, szeretőbbek, mint azok, akik nemzették, megszülték őket. Persze itt is vannak kivételek. Itt is megtörténik, hogy egyegy gyermek visszakerül vérbeli szüleihez. De ritkábban. Az itt nevelkedő gyermekek kiválasztásánál fő szempontnak számított, hogy azok az elviselhetetlen családi körülmények közül kimentett gyerekek kerüljenek ide, akiknél tartós állami gondozással lehet számolni, akiknél a vérbeli szülők megváltozására a legminimálisabb a remény. Ugyanilyen szempont volt, hogy testvérek legyenek, hogy ne kelljen őket egymástól elszakítani, ha már a vérbeli szülőktől muszáj volt. Sok tehát az édestestvér Zlatovcéban. Még heten is vannak. S vannak ikerpárok, nem is egy. A legideálisabb az lett volna, ha ezek a szülők nem taszítanák ki őket elronmutattak egy levelet. Nevelt fiuk írta, aki már túl van a tizennyolcon, Ruzomberokban jár szakiskolába s hétvégeken természetesen ide jön haza, mert hiszen ez az otthona. Ez a gyerek, amikor három esztendővel korábban Gubárékhoz került, azt kérdezte: Apu, hol nő a szalonna?! Mert fogalma sem volt róla. Csecsemőkorától gyermekotthonokban nőtt fel, s ott ezt tizenöt esztendős koráig valahogy nem tudta meg. Aztán Zlatovcéban ezt is megtanulta. Ma kiváló tanuló. Stefan Rehák és Viktor Chovanec, a gyermekváros vezetői is sok mindent meséltek s így a tanulmányi eredményekről is szóltak: jobbak az átlagnál, a „szabályos" általános iskolák átlagánál.

— Az iskolába összesen 330 gyerek jár nálunk, de ezek egyharmada kintről a faluból, mert iskolánk egyben a falu iskolája is. Higgye el, eddig még senkinek sem sikerült megkülönböztetni a gyermekvárosban és a faluban élő gyerekeket egymástól. Nézzen végig rajtuk! Hát meg lehetne mondani, melyik másik? Azt kérdezi, hogy kipotyogtak-e már a könnyeim, mióta itt vagyok. Hm. A múltkor állok itt az ablaknál, s nézem az udvaron ballagó hétesztendős srácot. Megy a járdán, s én felfedezem, ugyanúgy megy, ugyanúgy hordja a balkezét a zsebében, mint az apja, ugyanúgy lépked, úgy mozog. A nevelőapjáról van persze szó, nem arról, aki valahol az országban most esetleg éppen részegen támolyog. Nem azt utánozza, nem annak szokásait veszi át, hanem a nevelőapjáét. Egyszerű: ő a példaképe.

Hát van ennél meghatóbb?

RESZELI FERENC

13