A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-05 / 9. szám
KÉPES KRÓNIKA Dusán Spácil csehszlovák külügyminiszter-helyettes svédországi tartózkodása során megbeszéléseket folytatott Karin Söder külügyminiszter asszonnyal (jobbról). Immár negyedízben rendezik meg Brnoban a Salima '77 nemzetközi élelmiszeripari kiállítást. A világ különböző országaiból az idén több mint 700 vállalat állítja ki termékeit. Külkereskedelmi vállalataink a Salima '77-en fontos nemzetközi árucsere-forgalmi szerződéseket kötöttek. Szívroham következtében elhunyt Fakhruddin Ali Ahmed indiai államfő. A gyásszertartáson jelen volt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság hivatalos küldöttsége Karol Laco szövetségi miniszterelnök-helyettes vezetésével, aki az elhunyt indiai elnök ravatalánál elhelyezte köztársasági elnökünk koszorúját. A bratislavai Kábelgyár Fridrich Bilcík vezette és az SZNF 30. évfordulójáról elnevezett szocialista brigádja a NOSZF 60. évfordulója és a IX. szakszervezeti kongresszus tiszteletére vállalta, hogy negyedévenként megtakarít kilencszáz kiló rezet. — Képünkön: Jozef Sekot a hegesztő kábelek csévézését ellenőrzi. (Felvételek: CSTK) NŐKRŐL- KORATAVASSZAL Egyetértek a szép és okos Oriana Fallacival, jelenünk neves és rokonszenvesen haladó gondolkodású riporternőjével abban, amit a világ leányairól, asszonyairól szóló izgalmas könyvének bevezetőjében mond: „A nők nem tartoznak a különleges állatfajhoz, és nem értem, miért kellene — főleg az újságokban — külön rovatban szerepelniük: mint a sportnak, a politikának és a meteorológiai jelentésnek. A természet férfiakat és nőket alkotott, hogy együtt éljenek, és mivel ez nagyon kellemes is lehet — bármit mondjanak is az ellenzékieskedők — értelmetlennek érzem, ha úgy beszélnek a nőkről, mintha idegen bolygón élnének, ahol partenogenezis útján történik a szaporodás." Hát igen! Az olasz riporternő megállapítása korántsem mellbevágó, mert ha nem is ebben a megfogalmazásban, de sokszor hallhattuk már. Legtöbbször nők szájából s leginkább március nyolcadik napján, a látszólag erre legalkalmatlanabb napon, amikor minden nőnek kijár a kedvesség, a figyelmesség, a pár szál rózsa, vagy a csokornyi hóvirág. Tulajdonképpen, ha nem is mondják ki, a szemükből kiolvasható ez a gondolat, s mert tudom, hogy így van, bátorkodom épp ez alkalomból beszélni róla. Még akkor is, ha könnyen az ünneprontónak minősítenek. Mert tulajdonképpen csak azt szeretném elmondani, amit már sokan és sokszor elmondtak előttem, minek következtében ünneprontóvá lettek, pedig csak azt szerették volna elmondani, hogy a nők egyenrangúak, vagy legalábbis kellene hogy azok legyenek, s ezért kíméljük meg őket az évi egyszeri ünneplés ceremóniájától, ami valahogy mintha éppen arra emlékeztetné őket, hogy ezzel az egyenjogúsággal valami még nincs rendjén, mert ha rendjén lenne, talán külön ünnepük se lenne a nőknek. Persze tudom, hogy az emancipáció előtt nyitott az út, s hogy ezt az utat a humánum nyitotta meg, de azt is tudom, hogy ez az út nem rövid, meg rögös is, s egyéb más nehézségek miatt még mindig nem a legkönnyebben járható. Mint ahogy azt is tudom, hogy a rajta megtett szakasz is tekintélyes, hiszen feleségeink és lányaink élete immár összehasonlíthatatlan nagyanyáink és anyáink életével, akik valaha a cselédsorsba is belekóstoltak bizony, ma viszont az automata mosógép s egyéb háztartási gépek helyettük végzik el — cselédként — a munkát. Persze azzal a lényeges különbséggel, hogy a régi kor cselédje ember volt, a mai koré pedig az ember építette gép. Unjuk vagy nem únjuk, de én elismétlem, hogy a férfi-női egyenjogúság számláján bizony még nagyon nagyok az egyenlőtlenségek, s én ezt nem is a nők legnagyobb részének kétműszakos életében látom, hanem inkább abban a férfiszemléletben, amely ezt a kétműszakosságot szinte természetesnek tekinti. Beszélek erről, még akkor is, ha tudom, hogy korunk szocialista életstílusa célszerűen és ésszerűen változtatott a nők helyzetén, s ma már talán több az olyan család, ahol a mindennapi háztartási teendők most már igazságos módon a férfi és a nő közös teendőivé lettek. Tudom, nincs közel még az az idő, amikor az élet a gyakorlatban is mindenütt ezen egyszerű igazság szerint alakul, mint ahogy azt is tudom, hogy sosem jön el az az idő, amikor nem asszonyaink szülik meg gyermekeiket. És éppen ezért, meg hogy a nők nemzetközi ünnepe egybe esik a tavasz kibomlásával, én az elmondottak ellenére is ünnepelek ezen a napon. A tavaszt ünnepelem — asszonyainkban, leányainkban, s őket — a tavaszban,-k/ 5
