A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-02-26 / 8. szám

SZLOVÁKIÁI MAGYAR NÉPVISELETEK

Dél-Szlovókiában a legrövidebb népviseletet — a fiatalok és a legidősebb korosztály körében egyaránt — Izsáról ismerjük. Érdekessége az izsai viseletnek, hogy a katolikusok már a századforduló előtt is ilyen rövid ruhákban jártak, míg a reformátusok jóval hosszabb, főleg a ,,vasszínű-" ruhákat kedvelték.

A női viselet alapját a múlt század végén a házi kendervászonból készült „péntő" és a vászoning képezte. A vászoning bő ujját könyökben ráncolták, és fehér „varrás“sal díszítették. Később az ing „dereka" gyolcsból készült, majd az üzleti anyagok a házi vásznat teljesen kiszorították. A péntő bő, ráncos derekát tenyérnyi széles „majc" fogta össze, ezt pedig korcok tartották. Kb. 1880-ig viselték a nők a vászonpéntőt és a vászoninget. Ezután a péntőt flanell alsó szoknya helyettesítette, a vászoning helyett vállon-gombolós hosszú ing jött divatba, amely máig is megmaradt. A péntő, illetve a flanell alsószoknya fölé 6—7 vasalt alsószoknyát vettek fel. A fehér gyolcs alsószoknyák alját varrás vagy csipke szegélyezte. Felsőszoknyáik anyaga lehetett: barchet, karton, brokát, ,,atlaszselem“, „lángszínű selem", „grenadin“ (főleg a lányok kedvelték), „szövet", „brüss". A feketeszövet, zöldszövet, kékszövet, „feketebrüss", „símabrüss", „púposvirágú", „laposvirágú" szoknyák voltak a legelterjedtebbek; ezeket gazdagon díszítették aranycsipkékkel, ezüstgombokkal. Munkába karton és barchet szoknyát viseltek. Táncba is felvették, s ilyenkor bársonyszalaggal vagy „margitkötővel" díszítették. A felső testen télen-nyáron bő „liptyőt" viseltek, amely a szoknya fölé került. A „liptyő" és a kötény legtöbbször ugyanabból az anyagból készült, mindkettőt aranycsipkével díszítették. Kétféle kötényt hordtak, munkába mindig a kék kartonból készült melleskötényt, ünnepen pedig a kiskötényt. A téli viseletnek nagyon szép kiegészítője a színes „berliner kendő"; ezt a vállukra tették és hátul megkötötték. Előfordult

fehér-, zöld-, drapp-, fekete-, kávészínű stb. változatban.

Az állapot meghatározója itt is a hajviselet volt. A lányok mindig hajadonfőit jártak. Hajukat hátrafésülték és nagy masnival összekötötték. Asszonyok illatos olajjal kenték be a hajukat és kigöndörítették. Ezután felvették a „kontykendőt", amelyet aranycsipkével díszítettek. Nagy ünnepeken a kontykendőre elölkötő kendőt is tettek.

Lábukon fehér vagy színes harisnyát viseltek. Nyáron fél lakkcipót, télen csizmát hordtak.

A menyasszony Izsán is feketében esküdött, csak 1938 után vált tarkábbá a menyasszonyi ruha. Érdekes szokás volt Izsán, hogy az esküvő éjszakáján a menyasszony háromszor is átöltözött, mindig más ruhába.

A férfiak viseletének alapanyagát ugyancsak a házivászon képezte. A bőszárú vászongatya egészen

1938—1940-ig divatban volt. Ennek az alját „neccőték" és rojtozták. Ezután jött divatba a fekete zsinóros posztónadrág, pruszlik és kabát. A férfiak „igényes gallérú" inge gyolcsból készült. Az elejét varrás, fodor és „mizli" díszítette. A férfiviselet elmaradhatatlan tartozéka volt a fekete posztókalap és a keményszárú csizma.

MÉRYNÉ T. MARGIT