A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-26 / 8. szám
— Egyetlen délután sem unatkozunk, nagyon jók a feltételek a szakköri munkához. Eredetileg gépipar technikumba jelentkeztem, de oda helyszűke miatt nem kerültem be. Most azonban nem bánom már, hogy ez az iskolát választottam. A harmadik évfolyam befejezése után, szeretnék az érettségiig továbbtanulni. — Én a harmadik osztályt végzem, úgyhogy az elméleti oktatás mellett sok időt töltök már az üzemben is. A vasúti kocsik karbantartásánál dolgozom. Kicseréljük a megrongálódott alkatrészeket, ellenőrizzük a belső villanyvilágítást, föltöltjük az akkumulátorokat, ellenőrizzük a fékberendezést, az ajtók zárait, az ütések kárpitozását. Sokszor bizony az utasok fölösleges munkát okoznak azzal, hogy felelőtlenül megrongálják a kocsik berendezését. — Mi pedig a mozdonyokat készítjük már elő a nyári időszakra — veszi át a szót egy további harmadikos. — Nagyban megkönnyíti a munkánkat, hogy sok tanulónk vasutascsaládból származik, úgyhogy otthonról hozzák magukkal a szakma szeretetét — veszi át a szót ismét Anton Milucky. Szakköri foglalkozás a fizikai laboratóriumban Tanulóévek kékben Miközben baktatunk fölfelé a gurító-' dombra, Anton Milucky, a vrútkyi vasútközíekedési szakmunkásképző intézet igazgatója a fontos vasúti csomópont múltjáról beszél. A mai Vrútkyt, az egykori Ruttkát már a múlt század hetvenes éveiben közvetlen vasútvonal kötötte össze Budapesttel. De nemcsak a magyar fővárossal, hanem Kosicéval (Kassával), Zvolennal (Zólyommal) és Bohumínnal is, így már akkoriban igen fontos, nagy forgalmú vasúti csomópont volt. A gurítódomb tetejéről messzire ellátni. Egymás mellett sorakoznak, majd egymásba fonódnak a vrútkyi személy- és rendezőpálya udvar vágányai. A szinte szünet nélkül guruló kocsik, az érkező és induló vonatok érdekes látványt nyújtanak. Anton Milucky körbepillant. — Ez a legszebb az egészben — mondja —, ez az állandó mozgás... A vasútnál nincs két egyforma nap, de talán még csak két egyforma óra sem. Aki egyszer tényleg megszereti ezt a munkát, nehezen tud megválni tőle.. . Figyelje csak meg egyszer, hogy a nagyobb állomásokon hány idősebb nyugdíjas vasutas ténfereg. Legalább a „vasút szagát" akarják érezni ... — No, de elég a nosztalgiából ... Jöjjön megmutatom az iskolánkat. A vrútkyi vasútközlekedési szakiparitanuló-ískola csupán fennállásának korát nézve tekinthető idősnek, a valóságban egy tágas, korszerű épületbe lépünk. A földszinti műhelyekben fúrógépek zümmögése, kalapácsok megvasreszelők hangja fogad; a fizikai laboratóriumban a magasfeszültségű villanymotorok áramkörének sajátosságairól tart előadást a tanár; az elsősök egy csoportja dolgozatot ír szlovák nyelvből, a helyi oktatóterember Anion Milucky, a „vasútközlekedés" igazgatója német óra folyik éppen, a tornateremből élénk csatakiáltások hallatszanak amíg az egyik csapat az „ellenfél" kosarába juttatja a labdát... Tulajdonképpen semmi sem emlékeztet itt az iskola „életkorára". Annál inkább az igazgatói irodában őrzött dokumentumok. Anton Milucky félreteszi az iskola fennállásának 90. évfordulójára szánt brosúra kéziratát és tekintete újra a pályaudvar s a közelében álló vasúti javítóműhely felé szökken. — Ma már egy pillanatra sem élhetnénk meg az elmúlt évtizedek dicsőségéből — mondja határozottan. — A jelen, de főképpen a jövő követelményeiből kell kiindulnunk, mert az elmúlt esztendőkben a vasúti forgalom is óriási fejlődésen ment át. Valóban, hiszen húsz évvel ezelőtt a gőzmozdony volt a legelterjedtebb vontatóeszköz, a dízelmozdony akkor még újdonságnak számított. Azóta megtörtént a fővonalok villamosítása s ennek megfelelően a vasúti pályák, biztonsági berendezések korszerűsítése. Napjainkban ott tartunk már, hogy lassan a mozdonyvezető is „csak” az önműködő berendezések munkáját irányítja s ellenőrzi. Fizikailag ez ugyan megkönnyíti a munkát, de pszichikailog igen nagy megterhelést jelent a vasutasok számára s nagyobb tudást szakmai felkészültséget igényel. Ezért egyre nagyobb a vasutasok felelőssége a korszerű vasúti forgalom biztonságának terén. A vasutasok képzése Szlovákiában két szakmunkásképző intézetben történik: Vrútkybao és Bratislava Rácán. Aki gyakran utazik, az bizonyáré észrevette, hogy az elmúlt két-hárorr évtizedben sokat változott a mozdonyok és a vagonok külalakja s belső berendezése is. Nem véletlen hát, hogy az itt képzett karosszéria lakatostól kezdve az asztalosig, fémesztergályosig, villanyszerelőig vagy kocsikarbantartóig minden szakmában a hagyományos tudnivalók mellett számos újszerű ismeretet is el kell sajátítaniuk a tanulóknak. Délután megnézem a szakiskola tanuló otthonát. A szobák berendezését több vidéki szálloda is bátran megirigyelhetne. Itt folytatjuk a beszélge tést. — Édesapám is vasutas, így kiskorom óta sokat és szívesen utazom — mondja az elsősök közül egy zömök legényke. — így valóban eredményes elméleti és gyakorlati oktatást végezhetünk, de a szabad idő hasrnos eltöltéséről is kellőképpen gondoskodunk. Előfordul, hogy a fiúk olykor hazautazás helyett a hétvégét is inkább a diákotthonban töltenék Mit kívánhat a riporter, kereken a 90 esztendős szakoktatási intézmény „születésnapjára"? Talán csak annyit, hogy az innen kikerülő fiatal vasúti dolgozók az életben, a munkában jól megállják a helyüket, segítsenek teljesíteni a vasútra háruló egyre igényesebb feladatokat. (M) PRANDL SÁNDOR felvételei 4 Pillanatkép a fémmegmunkáló-műhelyből
