A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-02-19 / 7. szám

o

A

z Akropoliszról éjjelnappal lenyűgöző a kilátás Athénra. Nos Periklész városa ma is virágzik. Athént látva a magaslatról olyan jó érzés fogja el az embert, mintha az eküvői ruhába öltözött menyasszonyt nézné. Vagy mintha Athéné istenőt látná maga előtt. Az Akropoliszon járva megtekintettük a Parthenónt, Athéné gyönyörű templomát s az istennő elefántcsonból és aranyból készült hatalmas szobrát. Ezt az ókor leghíresebb szobrásza, Pheidiász alkotta; egyébként az ő vezetésével folytak Poriklész korában az Akropoliszon a nagy építkezési munkálatok. Sok-sok mindent kellett volna még megnéznünk az Akropoliszon, de rövid az idő, és utunkat tovább kell folytatnunk.

Görögországi tartózkodásunk második napján elhagyjuk Athént, utunk Korinthoszon, Tripoliszon, Olümpián, Pirgoszon és Pátrén keresztül folytatódik. A Földközi- és Jón-tenger partjain járunk. Az ország ezen részében találkozunk a legtöbb történelmi emlékművel. Olümpia, Spárta és más városok évszázadok óta önmagukért beszélnek. Születésük és hírnevük gyökeret vert a világban. Az én kötelességem csak az, hogy az olvasónak megemlitsem, hogy mi is jártunk itt és egy csomó nagyszerű élménnyel lettünk ismét gazdagabbak. És a sokszor siralmas szociális viszonyok ellenére is abban a reményben távozunk erről a vidékről, hogy talán egyszer majd itt is eltűnik a szegénység és helyében jobb és emberhez méltóbb élet jut osztályrészül a görög népnek.

A Korinthoszi-öbölben hajózunk. Az országnak ezen a részén találkozunk a legnagyobb narancsültetvényekkel. A narancsot itt december közepén szüretelik.

Ezen a területen magasabb életszínvonallal találkozunk, persze különösen a narancsültetvények tulajdonosaira vonatkozik ez leginkább.

Prevezánál búcsúzunk a tengertől, tovább folytatjuk utunkat az ország magaslatokkal, illetve hegyekkel borított északi része felé. Az ország ezen része gyéren lakott Joannina, Grevena, Kasztoria, Flórina utunk iránya. Gyönyörű vidék, de mégis azt ajánljuk, hogy ha valaki Görögországban akar utazni, ne próbálja ki ezt az utat. Mi ugyanis Skoda gépkocsinkkal végig utaztuk, de bizony sokszor megfordult a fejemben, hogy nem lenne-e jobb visszatérni. Ennek a hegyvidéknek legmagasabb csúcsa, a Szmalikasz, 2633 méter. Az egész út többnyire 2000 méter magasságban, éles kanyarokkal szinte félelmetes. Ezért, és ez volt a szerencsénk, ezen az úton a legkisebb az autóforgalom Görögországban. Az utat alacsony növényzet szegélyezi, ittott látunk alacsony törzsű tölgyeket és boróka bokrokat is. Ez az alacsony növésű erdei növényzet a kecskenyájak legfőbb eledele.

Az élet ezen a vidéken talán a legszegényebb. Lakott településsel csak ritkán találkozunk. Az itt élő emberek legfőbb eledele a kecsketej és a kecskehús. Jóformán kizárólag kecsketenyésztéssel foglalkoznak. Az itt tenyésztett kecskék különleges hosszú fekete szűrűek, húsuk és tejük kiváló. A kecsketenyésztök pénzforrásának jelentékeny része a kecskebőr eladásából származik, amelyből kiváló bundákat, bőrkabátokat készítenek exportra.

Ezen a hegyvidéken találkoztunk egy Konitehe nevű tizenkilenc éves, intelligens kinézésű kecskepásztorral, aki 800 kecskét legeltet a hegyoldalakon. Csekély nyelvtudásunk segítségével igyekeztünk vele szót érteni. Megtudtunk egyet-mást. Nagyapja is, apja is kecsketenyésztéssel foglalkozott, és ő is ezt a foglalkozást választotta, mint mondja, hű maradt a család hagyó-