A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-12 / 6. szám
BRECHT IGAZA Jegyzetek Bertold Brecht két egyfelvonésosónak a MATESZ-ban látott bemutatója kapcsán Pillanatkép Szophoklész Antigonéjából. Előtérben Kucman Eta (Antigoné) és Dráfi Mátyás (Kreon); a háttérben Fazekas Imre, Rozsár József, Siposs Ernő és Tóth László Nagy László felvétele 1. A Magyar Területi Színház komáméi (komáromi) együttese újabb adósságtörlesztésre és számára egyben szokatlan feladatra is vállalkozott, amikor elhatározta. hogy bemutatja századunk haladó szellemű s kiemelkedő tehetségű drámaírójának, az epikus színház megteremtőjének: Bertold Brechtnek két egyfelvonásosát — a Carrar aszszony puskáit és a szophoklészi Antigoné brechti adaptációját. Adósságtörlesztésre azért, mert színházunk ugyan a következő évadban ünnepli megalakulásának huszonötödik évfordulóját, de az elmúlt negyed évszázad alatt — szégyen ide, szégyen oda — a MATESZ repertoárján egyetlen dráma sem szerepelt még a modern színházi világ egyik legnagyobb tekintélyének s a világhírű Berliner Ensemble megalapítójának tollából. Ezt a jelentős mulasztást pótolta most a színház fiatal dramaturgja, amikor az idei évad játéktervébe iktatta ezt a két, a brechti életmű élvonalába tartozó egyfelvonásost. Szokatlan pedig elsősorban művészi szempontból volt a január derekán látott bemutató, hiszen a színészeknek, a tervezőművészeknek és a rendezőnek a MATESZ-ban járatlannak számító ösvényeken kellett eljutniuk a sajátos brechti játékstílus megteremtéséhez. Igaz, Takáts Ernődnek, a két egyfelvonásos rendezőjének még a főiskolán tanult „specialitásai" közé tartozik Brecht munkássága, ám mindig más gyakorlatot jelentenek a főiskolán töltött évek és más a színházi valóság, így azonban semmiképpen sem véletlen, hogy a színház három rendezője közül az előadás megrendezését a fiatal és tehetséges Takáts Ernődre bízták, hiszen Brecht „színre lépése" a MATESZ-ban nemcsak eseményt, de egyben sajátos művészi s rendezői feladatot is jelentett. A terjedelmes brechti életmű alapos ismeretében kellett rátapintani e két dráma sajátos részeinek kiemelésére, hangsúlyossá tételére; az elvontabb vagy nehezebben követhető összefüggések megvilágítására, illetve a hazai magyar közönségre hatni tudó elemekre. 2. Takáts Ernődről az utóbbi két-három esztendőben a hazai magyar kritika szinte minden rendezése után megállapítja, hogy az általa szorgalmazott színpadi játékstílusban a lírai elemek dominálnak. E megállapítás tulajdonképpen helytálló, bár nem hinném, hogy ennek magyarázata valamiféle érzelmi illúziókeltésben rejlik. Ellenpéldaként hadd emlékeztessek a Komáromban látott Rabló vagy a Kassán (Kosicén) bemutatott Leánynéző lírai érzelmekben gazdagra hangolt, ám mégis valóságszemléletű figuráira. Ezt a stílust választotta a két Brecht-egyfelvonásos rendezői eszközeinek meghatározásakor is. Takáts rendezéseiben az érzelmileg árnyalt játékfelfogásnak — véleményem szerint — két fontos feladatot kell teljesítenie: megfelelő hitelt teremteni a figurák egymással öszszefüggő viszonyához, másrészt a dráma „saját világa" körül jelezni a tágabb világ, a társadalom lélegzetvételét. Brecht játszásakor az ilyen darabértelmezésnek külön jelentősége van, hiszen éppen ő volt az, aki a modern színházzal szembeni igényét a következőképpen fogalmazta meg: „A színháznak a valósággal kell elköteleznie magát, hogy a valóság hatékony képmását hozhassa létre." Takáts ezért nemcsak a puszta cselekmény párhuzamosságait nyomozza ki az egy este játszott két egyfelvonásos között, hanem aláhúz egy állandó összefüggést: a két dráma cselekménye közötti párhuzamosságot. Mondhatnám úgy is: értelmezésének egyik kulcskérdése ez a rendezői törekvés. 3. Már a bemutatót követő első beszélgetésekben nagyon szerteágaztak a színészek játékát értékelő vélemények. Általában ellenkező a gyakorlat. A szakemberek, a kritikusok és többnyire maguk a színészek is „csak" két kategóriában értékelnek, azaz jó vagy rossz alakításokról beszélnek. Ezúttal azonban a szereplők többségének teljesítményével szemben az „ahány szem, annyifélét lát" nézőpont érvényesült. Véleményem szerint az Antigoné brechti adaptációjában láttuk a jobb, érettebb színészi alakítások többségét, míg a Carrar asszony puskáiban kissé patetikus csengést kaptak a mélyen emberi és drámai mondatok. „Carrar asszony nem fegyvergyáros, nincsen »házi« fegyvermúzeuma, nem is mesterlövész — életében soha sem volt puska a kezében. Azt sem nézi jó szemmel, aki a puska szót kiejti a száján ... De csak addig, míg el nem érkezik számára az öntudatra ébredés fájdalmas pillanata. Azon túl mindenki „puskává válik" a környezetében és az életét szegezi szembe a totális embertelenséggel — a fasizmussal" — olvashatjuk a műsorfüzet előszavában, mintegy érzékeltetve a konfliktus súlyát és a drámai összecsapások erejét. Sajnos, csupán a padre szerepét alakító Bugár Gáspár áll színészi feladata magaslatán a kívülre fegyelmezett, de meggyőződésében forradalmárnak számító pap szerepének életre keltésében. A címszerepet alakító Lőrincz Margit játékában emlékezetesen megrendítő pillanatok váltakoznak olyan színészi megoldásokkal, amikor a kifejezésmód túlhalmozott és lágy kellékei sokban gyöngítették az 1937-es spanyol valóság drámai izzását. Carrar asszony fiának szerepében Pőthe Istvánt láttuk. Sajnos, sok szempontból leszűkítette, elszegényítette e lelkes, a forradalom ügyéért meghalni kész fiatalember színészi ábrázolásának lehetőségeit; s csupán az utolsó párbeszédek során teremtett igaz hitelt figurájának. Hasonló véleménnyel lehetünk Bugár Béla munkásáról is. Játékából ezúttal nem sugárzott különösen erő, így nem érezhettük őt a cselekmény katalizátorának. A dráma többi szerepében Szentpétery Arankát, Petrécs Annát, Németh Jánost, Fazekas Imrét és Rozsár Józsefet láttuk. Említettem már, hogy a szophoklészi Antigoné brechti adaptációjának bemutatása (a szerző Szophoklész meséjét használja fel arra, hogy bemutassa a zsarnoki társadalmat és véleményt mondjon a fasizmusról, miközben Antigonét tudatos lázadóvá avatja) jobb és érettebb színészi alakításokkal lepte meg a bemutató közönségét. Kucman Eta (Antigoné) színészi játékának erénye, hogy a legélesebb összeütközésekben sem vádol, hanem inkább csak nyilatkozik. Nyílt tekintettel, tudatosan — s ez adja alakításának gondolati erejét. Játékának külön erénye, hogy takarékosan, de céltudatosan bánik gesztusaival. Dráfi Mátyás a zsarnok Kreon figurájából az érdekeset, a leglényegesebbet ragadja ki: a zsarnok kegyetlenségében rejlő emberi gyengeséget. Játékának fényét emeli, hogy tisztán, pontos hangsúlyokkal beszél. Lényegében apró, de figyelemre méltó alakítással Turner Zsigmond jeleskedett a vak Teiresziasz szerepében. A többiek: Petrécs Anna, Mák Ildikó, Lőrincz Margit, Szentpétery Aranka, Benes Ildikó, Pőthe István, Fazekas Imre, Bugár Béla, Bugár Gáspár, Tóth László, Siposs Ernő, Rozsár József, Krizsmanek Imre és Németh János főképpen igyekezetükkel járultak hozzá Szophoklész Antigonéja brechti változatának sikeréhez. 4. Ne«n titkolom, hogy kedvelem az egyfelvonásosokat, mert a rossz, esetleg semmitmondó színházi produkció — szűkre szabott játékideje révén — menthetetlenül, korrigálhatatlanul kiváltja a nézőkből az ellenkezést. Az egyfelvonásosok így kiváló értékmérői egy-egy produkció művészi minőségének. Ha ebből a szempontból mérlegeljük a MATESZ legújabb bemutatóját, akkor joggal szólhatunk a dicséret hangján, hiszen Bertold Brecht hazai magyar „bemutatkozása" ha nem is hibátlan, de jelentős művészi tettnek bizonyult. (i-r) 15
