A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-12 / 6. szám
A farsang igen ősi ünnep, eredete a régi rómaiak szaturnáliájáig vezethető vissza, sőt néhány eleme még korábbi, Mezopotámiában dívott szokásokkal is kapcsolatba hozható. Az összefüggések természetesen nem mindig nyilvánvalóak; az idők folyamán (kivált a kereszténység térhódítása után) az ünnep külsőségei módosultak: jónéhány motívum kikopott, más elemek új tartalmat kaptak, a leglényegesebb változás azonban az volt, hogy elmaradt a tragikus végkifejlet, a rituális gyilkosság — amely pedig természetes velejárója volt mind a babiloni újévi ünnepségeknek, mind a római szaturnáliáknak — csak a gyilkosság motívuma őrződött meg, a halál jelképes volt, s hamarosan követte a feltámadás, mintegy sejtetve, hogy ártatlan — bár a vaskos humort sohasem nélkülöző — játékról van szó. Mi is a farsang lényege? A régi korok embere a természet állondó megújhodását az istenek jóindulatától tette függővé, s őszintén rettegett attól, hogy a természet halálát nem követi a természet feltámadása. Az emberáldozatra azért volt szükség, hogy az emberek megnyerjék maguknak az isteneket és a kívánt jelenség valóban bekövetkezzék. Tömören fogalmazva: a farsang egyfajta kultikus szertartás keretei között lezajló téltemető és tavaszköszöntő ünnep. Pogány jellegét megőrizte a kereszténység húsz évszázada alatt is. A megújhodással összefügg a termékenység, ezért számos farsangi szokás közvetve vagy közvetlenül a termékenységkultusszal is kapcsolatos, de említhetjük a serdülökorúak felnőtté avatásának szertartását is, amelynek néhány eleme szintén beolvadt a farsangi szokásokba (Ipolyságon a század elején még ismerték az ún. „bögötemetést", amely egy ilyen avatási szertartásnak volt a maradványa). A valamikor igen elterjedt farsangi szokásokkal ma már egyre ritkábban találkozunk a magyar nyelvterületen. Ezért is meglepő, hogy a — néprajzi szempontból — hagyományőrzőnek nem igen nevezhető Csallóközben még ma is fellelhetőek élő farsangi népszokások. A farsang kicsúcsosodása az úgynevezett farsangjárás (Rómában karnevál, a moldvai csángóknál boricatánc, a Zobor vidékén a talalajvasárnap és a sárdózás stb.), vagy ahogy a mo már Somorjához (Samorin) tartozó Tejfalun és Csölösztőn mondják: dörejórós. A tejfalusi dőrejárást évszázadokon át a húsvéti böjtöt megelőző húshagyó kedden rendezték, újabban farsang utolsó vasárnapján tartják; kerete egy lekodalmi menet, amely ugyancsak tarka. A menyasszony, a vőlegény, a vőfély, a násznép és a zenészek mellett mindenféle furcsa figura — hentes, tojásszedő öregasszony, drótos, tollkereskedő stb. — lépdel a menetben. Az ősi hagyomány szerint a farsangjárásban csak férfiak vehetnek részt, a női szerepeket is ők játsszák. Az esküvői menet tagjai nem viselnek álarcot (Csölösztőn viszont mindenki eltakarja az arcát), s az egész dőrejárás alatt énekelnek. A dőrejárók másik csoportja az álarcot viselő „mesteremberekből" és szimbolikus alakokból verbuválódik. A legismertebb mesteremberek a borbély és a medvetáncoltató, a szimbolikus alakok közül pedig a fekete vagy piros ördögöknek, a meszelőknek (Lucák) és a „bátyus embernek" jut a legfontosabb szerep. Ezek a figurák kisérik a lakodalmi menetet; némajátékot játszanak, mozdulatokkal fejezve ki gondolataikat. A medvetáncoltatók a nyakukban lógó dobot ütögetve buzdítják a zsákanyagból varrott maszkba öltözött, táncoló medvéjüket. A bámészkodóktól perselyes pénzszedők pénzt kunyerálnak, s jaj annak, aki nem ad: a borbélyok helyben beszapanozzák és megborotválják (faborotvával). A bátyus ember előszeretettel kergeti a fiatal lányokat, s ha utoléri őket, jó nagyot vág szalmával kitömött batyujával a hátukra. Az ördögök korbáccsal kergetik szét a bámészkodó és az esküvői menetet mindenüvé kisérgető gyerekhadat, a medve pedig egy-egy csinos menyecskét megragadva ugrabugrál. A lakodalmas menet házról-házra jár; a vőfély és a vőlegény megtáncoltatja a ház asszonyát, a menyasszony pedig a ház urával perdül táncra. Ezután farsangi fánkkal kínálgatják a vendégeket. A ház lakói megköszönik az esküvői „menetnek", hogy betértek hozzájuk, a hentes hosszú késére sonkát, szalonnát tűznek, a tojásszedőnek tojást, a pénzszedőknek pénzt adnak. Amíg a lakodalmasok és a zenészek odabenn tartózkodnak, addig a ház kapuját alabárdosok őrzik, elzárva az utat a kíváncsiskodók elől. Megtörténik persze, hogy a ház lakói fukarak vagy egyáltalán nem akarják beengedni a menetet. Ilyenkor előkerül a „drótos", aki minden fából készült tárgyba, ajtóba szöget ver, pléhdarabokat, konzervdobozokat erősít hozzájuk. Ha a farsang folyamán a faluban nem tartottak lakodalmat, egy vénlánynak öltözött figura madzagra kötött csököt húz végig a falu utcáján (a csők a terméketlenség szimbóluma; a motívum egyébként Göcsejben is megtalálható), majd valamelyik vénlány kapuját torlaszolja el vele. Miután a menet körbejárta a falut, a dőrejárók a kocsmában jönnek össze. Itt a tolikereskedőt (a „szimki"-t) „megölik", egy asztalon kiterítik, miközben néhányon megsirajták. A „szimki" ezután csodálatosan feltámad, és kezdetét veszi a mulatozás a begyűjtött szalonnából, tojásból, sonkából lakomát készítenek a dőrejáróknak, a zenészek pedig rázenditének a muzsikára. OZOGANY ERNŐ és LACZA TIHAMÉR (Gyökeres György felvételei) 4
