A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-05 / 5. szám
SZLOVÁKIAI MAGYAR NÉPVISELETEK gukra. Ennek különösen a háta volt tarkán díszítve (rózsaszínű virágokkal és fülekkel). A lányok a hajukat „kockába" fonták, a végét „lapátkával" kötötték meg. E fölé két sor szalagból összeszedett „búkor" került. Fejükre kendőt sosem kötöttek. A bédi menyasszony fehér „tirangliban" esküdött, a szoknya anyaga azonban lehetett színes is. A menyasszony haja tövébe még egy „bukrot" tettek, ez helyettesítette a pártát, amely egészen feledésbe merült. A menyecskék kontya sem volt egyszerű. Hajukat összetekerve alsó „fejkötővel" leszorították, feltették a drótkontyot és a felső „fejkötőt", erre tűzték a fiatalabbak a „gyöngyös fejketó hátolját". Legdíszesebb férfiruha a kék posztó és a fekete kangár. Ebben esküdött a vőlegény. A kabát kétsoros gombolású, bársonygallérral, a nadrág eleje fekete-zsinóros. A lajbi készülhetett posztóból, de rózsás selyemből is, elején két sor ólomgombbal. A vőlegény kalapján nemcsak bokréta, hanem rozmaring is volt, továbbá két szál „hajketö", ezzel különbözött a FULOP MÓNIKA legényektől. A férfiöltözék javarésze azonban vászonból készült. A többféle ing közül az egyszerű szabású, széles ujjú vászoning volt a legrégibb. Dísze metélés és vertcsipke az ujján. Annyira kedvelt volt, hogy sem a később divatba jött varrott mellű gyolcsing, sem a németes ujjú vászoning nem tudta kiszorítani. A gyolcsinget inkább a széles ujjú alá vették fel, a németes ujjút pedig többnyire köznap. Az ingek kiegészítője változatlanul a hosszú gatya maradt. Télen a betyárgatyát viselték szívesebben, ez csak térdig ért. Széles szárán tenyérnyi „kigörbézett" hajtás volt. A csizmaszárba húzott hosszú gatyára vették fel. Munka közben vászonruhát (kötényt) viseltek. Tavasszal „okszórt" (oxford szövet) kabátot, télen ködmönt hordtak. ünnepnapon és télen mindenki csizmát viselt; nyáron mezítláb jártak. A gyermekeknek kétéves korig ráncos, keményített gallért adtak. Iskolás korukig mind a lányok, mind a fiúk subát hordtak. A lányok subája ujjatlan volt, a fiúké bevarrott manzséttás ujjal készült. Fejükön kalapot viseltek. A fiúk az első gyolcs gatyát hétéves korukban kapták, á lányok az első pendelt az iskola végeztével, tizennégy éves korukban. A bédi viseletben a leggyakrabban előfordu- 6 színpárosítások; piros-zöld, kék-zöld, rózsazín-kék és kék-fekete. Béd (Podhorany—Bádice) község a Zoborhegytől északra fekszik. Népviselete abba a csoportba tartozik, amely gazdag hímzéseivel, csipkéivel, bizarr díszítésével válik ki. A nők alsóneműje, a „féling“ és „pendel" kendervászonból készült. Az ingujjra széles metélést varrtak, aljára, vert csipkét „kötöttek". Vasárnap mindig két félinget vettek fel. A pendel szűk aisószoknya, derékban kötötték meg, hosszának harmadában derékon felüli részét tekerték. Egyszerűsége miatt másképp nem díszíthették, mint kétoldalt „kötéssel". Köznap két-három, olcsóbb anyagból (karton vagy barhet) készült felsőszoknyát hordtak, vasárnap pedig három vasaltszoknyát. A harmadikon „hajkető" is volt. Minden szoknya apró ráncba volt szedve, az alján ,,hajkető"-vel. A felső szoknyák anyaga kasmír, bársony, selyem, délén stb. volt; a drágább holmit csak nagy ünnepeken viselték. A szoknyára „ruhát" (kötényt) kötöttek. A lányok és a menyecskék fehéret, az idősebb asszonyok kéket, feketét, színes „kötéssel". A sorrendet pontosan betartva következett a füles „ubbony". Erre jött a „nyakbavaló keszkenyő", télen kabátot vagy ködmönt vettek ma-
